1Ezután másik nagy és csodálatos jelt láttam a mennyben; Hét angyalt, akiknél a hét utolsó csapás volt; ezek által lett teljessé az Isten haragja.
2És olyasmit láttam, ami tűzzel elegyített üvegtengerhez volt hasonló, mellette láttam állani, kezükben Isten hárfáival azokat, akik győztek a vadállat felett, és annak képe és nevének száma felen.
3És énekelték Mózesnek, az Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét ekképpen: Nagyok és csodálatosakba te dolgaid, mindenható Úr Isten. Igazságosak és igazak a te utaid; óh népek Királya!
4Ki ne félne téged, Uram, és ki ne dicsőítené a te nevedet? Mert egyedül csak te vagy szent. Eljönnek majd a pogányok mind, és imádnak téged, mert a te igazságos ítéleteid nyilvánvalókká lettek.
5És ezek után láttam: íme megnyílt a mennyben a bizonyságtétel sátrának temploma,
6és kijött a templomból a hét angyal, akinél a hét csapás volt, tiszta fehér gyolcsba öltözve, és mellükön aranyövvel körülövezve.
7És a négy élőlény közül az egyik a hét angyalnak hét arany csészét adott át, telve az örökkön örökké élő Isten haragjával.
8És megtelt a templom füsttel az Isten dicsőségétől és hatalmától úgy, hogy senki sem mehetett be a templomba, míg a hét angyal hét csapása véget nem ért.