Mark 7RLUZ

1És odagyülekeztek a farizeusok és néhány Jeruzsálemből jött írástudó.

2Ezek látták, hogy tanítványai közül némelyek tisztátalan, azaz mosatlan kézzel étkeznek.

3A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg kezüket egy maroknyi vízzel meg nem mossák: így tartják meg a vének hagyományát.

4És mikor a piacról hazamennek, mosakodás nélkül nem esznek; és még sok egyéb dolog is van, aminek megtartását átvették, poharak, korsók, rézedények megmosását.

5Ekkor megkérdezték öt a farizeusok és írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid is a vének hagyományai szerint, miért étkeznek tisztátalan kézzel?

6Ő pedig azt mondta nekik: Helyesen prófétáit felőletek, képmutatók felől Ésaiás, amint meg van írva: Ez a nép szájával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem.

7Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi parancsolatokat tanítanak isteni tanítás gyanánt.

8Ti elhanyagoljátok az Isten parancsolatait, azért, hogy az emberek hagyományait megtartsátok.

9Majd így szólt nekik: Ti szépen félreteszitek az Isten parancsolatait azért, hogy a magatok hagyományát tartsátok meg.

10Mert Mózes azt mondta: Tiszteld atyádat és anyádat; és: Aki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal haljon meg.

11Ti pedig azt mondjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: Korbán (azaz áldozati ajándék) az, amivel segíthetnélek,

12akkor már nem engeditek, hogy atyjával vagy anyjával valami jót tegyen.

13Megerőtlenítitek az Isten igéjét a ti hagyományaitok kedvéért, s ezt tanítjátok. És még sok más, ehhez hasonlót cselekesztek.

14Magához hívta ismét a sokaságot és így szólt hozzájuk: Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg:

15Nincsen semmi az emberen kívül, ami beléje jutva tisztátalanná tehetne őt, hanem ami az emberből kijön, az teszi tisztátalanná az embert.

16Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg!

17És mikor a sokaságot elhagyta, és bement a szállására, megkérdezték őt a tanítványai e példázat felől.

18Így válaszolt nekik: Hát ti is ennyire értelmetlenek vagytok? Nem értitek, hogy semmi sem teheti tisztátalanná az embert, ami kívülről jut belé?

19Mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, ahonnét az árnyékszékbe kerül, így nyilvánított ő tisztának minden eledelt.

20Azt mondta továbbá: Ami az emberből kijön, az teszi tisztátalanná az embert,

21mert belülről, a szívből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság,

22házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, bujaság, irigység, káromlás, gőg, léhaság.

23Mindezek a gonoszságok belülről erednek és tisztátalanná teszik az embert.

24Onnan útrakelt és elment Tirus és Szidon határába. Megszállott egy háznál és azt akarta, hogy senki se tudjon ottlétéről, de nem maradhatott titokban.

25Mihelyt hallott felőle egy asszony, akinek leányát tisztátalan lélek szállta meg, odament hozzá és lábához borult.

26Ez az asszony görög volt, szír-föníciai származású és kérte őt, hogy űzze ki leányából az ördögöt.

27Jézus azonban azt mondta neki: Hadd lakjanak jól először a fiak, mert nem helyes a fiak kenyerét elvenni és az ebeknek vetni.

28Ám az így felelt neki: Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a fiak morzsalékaiból.

29És azt mondta neki: Ezért a mondásodért eredj el; az ördög kiment a te leányodból.

30És mikor hazaért, leányát az ágyon fekve találta. Az ördög kiment belőle.

31Azután ismét eltávozott Tirus határából és elment Szidonon át a Galileai tengerhez, a Tízváros vidékére.

32És odavittek hozzá egy nehéz beszédű siketet és kérték, hogy tegye rá a kezét.

33Erre kivitte őt a tömegből, külön egymagát, ujját a fülébe dugta és köpött és illette annak a nyelvét.

34Feltekintett az égre, fohászkodott és ezt mondta neki: Effata, azaz: Nyílj meg!

35És megnyílt a füle, és nyelve köteléke tüstént megoldódott, úgyhogy értelmesen beszélt,

36És megparancsolta nekik, hogy senkinek se mondják el; de mennél jobban tiltotta, annál inkább híresztelték.

37És szerfelett elcsodálkoztak és azt mondták: Mindent jól cselekedett; a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Mark 7.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.