Mark 4RLUZ

1És ismét tanítani kezdett a tengerparton. Olyan nagy sokaság gyűlt hozzá, hogy hajóra szállt, leült abban a tengeren, az egész sokaság pedig a tengerparton állt.

2És sok mindenre tanította őket példázatokban, többek között így is tanította őket:

3Halljátok! íme a magvető kiment vetni.

4És történt vetés közben, hogy némelyik mag az útfélre esett; jöttek a madarak és felkapkodták.

5Némelyik pedig a köves helyre esett, ahol nem volt sok földje; hamar kikelt, mivel nem volt mélyen a földben.

6Mikor pedig delelőre hágott a nap, a hőség megütötte és gyökér híján elszáradt.

7Némelyik pedig tövisek közé esett, a tövisek felnőttek és megfojtották, úgy, hogy nem hozott termést.

8Némelyik pedig a jó földbe esett, kikelt, felnövekedett és termést hozott: Egyik harminc annyit termett, másik hatvan annyit, némelyik pedig száz annyit.

9És szólt hozzájuk: Akinek van füle a hallásra, hallja meg!

10Amikor egyedül maradt, követői a tizenkettővel együtt megkérdezték a példázat felől.

11És ő azt mondta: Az Isten országának titka nektek adatott, a kívül valóknak azonban minden példázatokban adatik,

12hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; hallván halljanak, de ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek, és bűneik bocsánatot ne nyerjenek.

13Majd így szólt nekik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan értitek majd meg a többi példázatot?

14A magvető az igét hinti.

15Az útfélre esett mag azokat jelenti, akiknek hintik ugyan az igét, de mihelyt hallják, azonnal eljön a Sátán és elragadja a szívükbe vetett igét.

16És hasonlóképpen a köves helyre vetett magvak azok, akik mihelyt hallják az igét, örömmel fogadják,

17de nincs bennük gyökere, hanem csak ideig való; azután ha nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal eltántorodnak.

18És a tövisek közé vetett magvak azok, akik az igét hallják ugyan,

19de a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb más kívánság szálást vesz bennük és megfojtja az igét, és az nem hoz termést.

20A jó földbe vetett magvak pedig azok, akik hallják az igét és befogadják és termést hoznak, egyik harminc annyit, másik hatvan annyit, némelyik száz annyit.

21Így szólt hozzájuk: Vajon a lámpást azért hozzák-e be, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? És nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék?

22Mert csak azért van titok, hogy kiderüljön, és rejtelem, hogy napfényre jusson.

23Ha valakinek van füle a hallásra, hallja meg!

24Majd így szólt hozzájuk: Figyeljetek arra, amit hallotok: Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak,

25mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.

26Majd így szólt: Úgy van az Isten országával, mint amikor az ember beveti a magot a földbe.

27Azután akár alszik, akár felkel, éjjel vagy nappal, a mag kihajt és felnő, maga (a gazda) sem tudja, hogyan.

28Mert magától terem a föld először füvet, azután kalászt, azután teljes szemet a kalászban.

29Mihelyt pedig a termés engedi, azonnal sarlót ereszt rá, mert az aratás elérkezett.

30És így szólt: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Vagy milyen példázattal példázzuk?

31Olyan az, mint a mustármag, amely amikor a főidbe vetik, minden földi magnál kisebb,

32de ha egyszer elvetették, felnő és minden veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak.

33És sok ilyen példázatban hirdette nekik az igét, csakhogy megértsék.

34Példázat nélkül azonban nem beszélt nekik; de maguk között a tanítványainak mindent megmagyarázott.

35És így szólt hozzájuk még aznap este: Menjünk át a túlsó partra.

36Elbocsátotta tehát a sokaságot, őt pedig magukkal vitték úgy, amint a hajóban volt; de más hajók is voltak vele.

37Akkor nagy szélvihar támadt, a hullámok becsaptak a hajóba, úgyannyira, hogy már-már megtelt.

38Ó pedig a hajó hátuké részében, a fejaljon aludt. És felkeltették ót, így kiáltva: Mester, nem tőrödül vele, hogy elveszünk?

39Felserkent és megdorgálta a szelet és azt mondta a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél és lett nagy csendesség.

40És így szólt nekik: Miért vagytok ilyen gyávák? Hát nincs, hitetek?

41És nagy félelemmel megfélemlettek és ezt mondtak egymásnak: Kicsoda ez, hogy mind a szél, mind a tenger engedelmeskedik neki?

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Mark 4.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.