1Feltekintett és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják ajándékaikat a perselybe.
2Látott ott egy szegény özvegyasszonyt, aki két fillért dobott, abba.
3És szólt: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet adott.
4A többiek mind az ő feleslegükből dobtak az adományokhoz, ez pedig a maga szegénységéből egész vagyonát, mindenét, amije csak volt, odaadta.
5És mikor némelyek azt mondták a templom felől, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van feldíszítve, ezt mondta:
6Jönnek napok, amikor mindabból, amit itt láttok, kő kövön nem marad, mert mindent lerombolnak.
7Megkérdezték egyszer őt: Mester, mikor lesz meg mindez? És mi lesz az a jel, amely mindezek bekövetkeztét mutatja?
8Ő pedig így felelt: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket, mert sokan jönnek majd az én, nevemben, és ezt mondják: Én vagyok! és: Az idő elközelgett! Ne menjetek azért utánuk.
9És mikor háborúkról és zendülésekről hallotok, ne rémüljetek meg, mert mindezeknek előbb meg kell történniük, de ezzel még nincs itt a vég.
10Majd így folytatta: Nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen.
11Nagy földrengések lesznek itt is, ott is, és mindenfelé dögvész, éhínség és rettenetes dolgok és félelmes tünemények az égen.
12De mindezek előtt még kezüket rátok vetik, és üldöznek titeket. Átadnak a zsinagógáknak, és tömlöcbe vetnek, és királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevem miatt. [Mt 10,19-20]
13De ez alkalom lesz nektek a bizonyságtételre.
14Tökéljétek el azért szívetekben, hogy nem töprengtek előre, miként védekezzetek.
15Mert én olyan ékesszólást és bölcsességet adok nektek, amelynek nem tud ellenállani, vagy ellentmondani egyetlen ellenfeletek sem.
16Elárulnak majd titeket még szüléitek, testvéreitek és a barátok is, sőt sokat meg is ölnek.
17Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt azért, mert az én nevemet valljátok.
18De fejeteknek egy hajszála sem vész el.
19Állhatatossággal megnyeritek majd az életet.
20Mikor majd látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek veszik körül, vegyétek tudomásul, hogy elközelgetett annak pusztulása.
21Akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, és akik benn vannak a városban, menjenek ki abból. Akik meg künn vannak a vidéken, ne menjenek vissza.
22Mert azok a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva.
23Jaj akkor a terhes és szoptatós asszonyoknak! Mert nagy lesz a nyomorúság a földön, és a harag ezen a népen.
24És elhullanak fegyver éle által, és foglyul viszik őket minden pogány nép közé és Jeruzsálemet pogányok tapodják majd, míg be nem telik az ő (a pogányok) idejük.
25És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban. A földön a népek kétségbeesnek tanácstalanságukban a tengerzúgás és a földindulás miatt.
26Az emberek elalélnak a félelemtől, és reszkető varasától annak, ami a föld egész kerekségére elkövetkezik; még az egek erősségei is megrendülnek,
27és akkor meglátják az Ember Fiát, amint eljön a felhőben hatalommal és nagy dicsőséggel.
28Amikor pedig mindezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, emeljétek fel fejeteket, mert közeledik a ti megváltásotok. [Róm 8,35-36]
29Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek a fügefát és a többi fákat is mind.
30Mihelyt látjátok, hogy kihajtanak, magatok is tudjátok, hogy már közel van a nyár.
31így ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.
32Bizony mondom nektek, hogy e nemzedék nem múlik el, míg mindez meg nem lesz.
33Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak. [Mt5,18]
34De vigyázzatok magatokra, hogy meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódás, részegség vagy az élet gondjai miatt, és hirtelen ne jöjjön reátok ez a nap.
35Mint valami tőr, úgy csap le az mindazokra, akik a föld színén laknak.
36Legyetek éberek és szüntelen imádkozzatok, hogy legyen elég erőtök kimenekülni mindezekből a bekövetkező nyomorúságokból és megállhassatok az Ember Fia előtt. [1Thess 5,5-9]
37Nappal a templomban tanított. Éjjelre pedig az Olajfák hegyére ment ki.
38És kora reggel az egész nép hozzá sietett, hogy hallgassa őt a templomban.