Luke 20
1 És egyik napon, mikor a népet tanította a templomban, és az evangéliumot hirdette, előálltak a papi fejedelmek és az írástudók a vénekkel együtt,
2 és azt kérdezték tőle: Mondd meg nekünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki az, aki téged erre felhatalmazott?
3 És ő így felelt: Én is kérdezek tőletek valamit. Mondjátok meg nekem:
4 A János keresztsége mennyből volt-e, vagy emberektől?
5 Azok pedig tanakodtak maguk között: Ha azt mondjuk: Mennyből - azt fogja mondani: hát akkor miért nem hittetek neki?
6 Ha pedig ezt mondjuk: Emberektől - az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve, hogy János próféta volt.
7 Azt felelték tehát, hogy nem tudják, honnan volt.
8 És Jézus így szólt nekik: Én sem mondom meg nektek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.
9 És kezdte a népnek ezt a példázatot mondani: Egy ember szőlőt ültetett, és azt bérbe adta munkásoknak, és hosszú időre, elutazott.
10 És amikor eljött az ideje, elküldött egy szolgát a munkásokhoz, hogy adjanak neki a szőlő terméséből. De a munkások megverték és üres kézzel küldték vissza.
11 Akkor másik szolgát küldött, de azt is megverték, csúffá tették és üres kézzel visszaküldték.
12 És még harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták.
13 Ekkor így szólt a szőlő ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szeretett fiamat, talán őt megbecsülik.
14 De amikor meglátták őt a munkások, szót értettek egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy a mienk legyen az örökség.
15 Akkor kidobták őt a szőlőből és megölték. Mit cselekszik azért a szőlő ura velük?
16 Eljön és elveszti ezeket a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja. És mikor ezt hallották, így szóltak: Mentsen Isten!
17 Ő azonban végignézett rajtuk és ezt mondta: Mit jelent akkor ez az ige: Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegelet fejévé? [Zsolt 118,22]
18 Aki e kőre esik, szétzúzódik; akire pedig ez esik rá, összemorzsolja azt.
19 És igyekeztek a papi fejedelmek és írástudók már abban az órában kezüket rávetni, de féltek a néptől. Megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.
20 Szemmel tartották őt, és kémeket (beugrató megfigyelőket) küldtek ki, akik igazaknak tettették magukat, hogy őt szaván foghassák, és átadják a hatóságnak (felsőségnek) és a helytartó hatalmának.
21 Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy te igazat mondasz, és helyesen tanítasz; nem vagy személyválogató, hanem igazán az Isten útját tanítod.
22 Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?
23 Ő azonban átlátott cselvetésükön, és így szólt:
24 Mutassatok nekem egy dénárt. Kinek a képe és felirata van rajta? A császáré, felelték.
25 Ő pedig ezt mondta: Adjátok meg azért a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.
26 És a nép előtt nem tudták őt megfogni beszédében, hanem csodálkozva feleletén, elhallgattak.
27 A szadduceusok közül, akik tagadják a feltámadást, némelyek odamentek hozzá, és megkérdezték őt:
28 Mester, Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek testvére meghal és asszonyt hagy hátra, de gyermeket nem, - testvére vegye el az özvegyet és támasszon utódot az ő testvérének.
29 Volt egyszer hét testvér, és az első feleséget vett, és elhalt gyermektelenül.
30 Akkor a másik vette el az özvegyet,
31 majd a harmadik, és így sorban, mind a hét. És meghaltak anélkül, hogy hagytak volna utódot.
32 Végül meghalt az asszony is.
33 A feltámadáskor melyiküknek lesz a felesége, mert mind a hétnek a felesége volt.
34 És Jézus így felelt: E mostani világ fiai házasodnak és férjhez mennek,
35 de akik méltóknak ítéltetnek arra, hogy a jövendő világnak és a halálból való feltámadásnak részesei legyenek, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek,
36 meg sem halhatnak többé, mert hasonlók az angyalokhoz: a feltámadás fiai egyszersmind az Isten fiai.
37 Hogy pedig a halottak feltámadnak, arra már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló,történetben, mikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének mondja.
38 Isten pedig nem a halottaknak, hanem az élőknek az Istene, mert ő benne mindenki él.
39 Erre néhány írástudó megjegyezte: Mester, jól megfeleltél.
40 És többé semmit nem mertek kérdezni tőle.
41 Azután ő kérdezte: Hogyan mondják, hogy Krisztus a Dávid Fia?
42 Holott maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: Szólt az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbom felől, [Zsolt 110,1]
43 míg ellenségeidet lábad alá vetem zsámolyul.
44 Ha Dávid Urának mondja őt, miképpen lehet neki a Fia?
45 És az egész nép hallatára figyelmeztette a tanítványokat:
46 Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösökben, és szeretik a piacokon való köszöntéseket, a zsinagógákban az elöl üléseket, a lakomákon a főhelyeket.
47 Az özvegyek házát felemésztik, de színből hosszasan imádkoznak; ezek a legsúlyosabb ítélet alá esnek.