John 9RLUZ

1És elmenőben még látott egy születése óta vak embert.

2És megkérdezték a tanítványai: Mester, ki vetkezett: ez az ember, vagy a szülei, hogy vakon született?

3Jézus felelt: Sem ez nem vetkezett, sem a szülei, hanem azért született vakon, hogy nyilvánvalóvá legyen benne az Isten cselekedete.

4Nekünk annak dolgait kell cselekednünk - míg nappal van -, aki elküldött engem. Eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhatik.

5Míg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.

6Ahogy ezeket mondta, a földre köpött, nyálából sarat csinált, és a sarat rákente a vak ember szemére.

7És ezt mondta neki: Eredj, mosakodjál meg a Siloám tavában (ami azt jelenti, „Küldött\). El is ment, és megmosakodott, és mikor megjött, látott.

8A szomszédok azért, és akik azelőtt ismerték, hogy koldus volt, így szóltak: Nem ez-é az az ember, aki itt szokott ülni és koldulni?

9Némelyek azt mondták, ez az, mások pedig nem, csak hasonlít hozzá. Ő pedig azt mondta: Én vagyok az.

10Megkérdezték tőle: Mi módon nyílt meg hát a szemed?

11Ő így felelt: Az az ember, akit Jézusnak neveznek, sarat csinált, szememre kente, és azt mondta: Menj el a Siloám tavához és mosakodjál meg; én tehát elmentem, megmosakodtam, és megjött a szemem világa.

12Kérdezték tőle: Hol van az az ember? A vak így felelt: Nem tudom.

13Erre elvitték őt, az imént még vakot, a farizeusokhoz.

14Szombat volt ugyanis aznap, mikor Jézus a sarat csinálta, és meggyógyította a szemét.

15Újra kérdezték őt a farizeusok, mi módon jött meg a látása. Ő pedig azt felelte: Sarat csinált a szememre és én megmosakodtam, és most látok.

16Egyik-másik farizeus megjegyezte: Nem Istentől való ez az ember, mert a szombatot nem tartja meg. Mások meg azt mondták: Hogyan tudna bűnös ember ilyen csodát tenni? És meghasonlás támadt köztük.

17Újra szóltak a vaknak: te mit mondasz őfelőle, hogy megnyitotta a szemed? Azt, hogy próféta, felelte.

18Nem hittek azért a zsidók magának a meggyógyított vaknak sem, hogy vak volt, és megjött a látása, míg elő nem hívták szüleit,

19és megkérdezték tőlük: Ez a ti fiatok, akiről azt mondjátok, hogy vakon született? Hogy van az, hogy most lát?

20Feleltek neki az ő szülei: Tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született;

21de hogy most mi módon lát, azt nem tudjuk. Azt sem tudjuk, ki nyitotta meg a szemét. Őt kérdezzétek meg; nagykorú. Beszéljen ő magáról.

22Azért mondták ezt a szülei, mivel féltek a zsidóktól; a zsidók ugyanis már megegyeztek, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, ki kell vetni a gyülekezetből.

23Ezért mondták az ő szülei: Megvan a kora már, őt kérdezzétek meg.

24Ekkor másodszor is szólították azt az embert, aki vak volt, és ezt mondták neki: Adj dicsőséget az Istennek. Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös;

25de az így felelt: Hogy bűnös-e, nem tudom; egyet tudok, hogy vak voltam, és most látok.

26Ekkor újra szóltak neki: Mit tett veled, hogyan nyitotta meg a szemedet?

27Ő így felelt: Már megmondtam nektek és ti nem hallgattatok rá. Miért akarjátok újra hallani? Talán tanítványai akartok lenni ti is?

28Azok szidalmazták őt, és azt mondták: te vagy az ő tanítványa, mi pedig Mózes tanítványai vagyunk.

29Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten; erről pedig azt sem tudjuk, hogy honnét való.

30Felelt az az ember és azt mondta nekik: Éppen az a csodálatos ebben, hogy ti nem tudjátok, honnét való, pedig az én szememet megnyitotta.

31Tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, csak azt, aki istenfélő, és az Ő akaratát cselekszi.

32Öröktől fogva nem hallott az ember olyat, hogy valaki megnyitotta volna vakon születettnek a szemét.

33Ha ez nem volna Istentől való, semmit sem cselekedhetett volna.

34A felelet ez volt: Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket? És kivetették őt a gyülekezetből.

35Meghallotta Jézus, hogy kivetették őt a gyülekezetből, és mikor találkozott vele, ezt mondta: Hiszel-e az Ember Fiában?

36Az így felelt: Ki az Uram, hogy higgyek benne?

37Jézus azt mondta neki: Láttad már őt; ő az, aki veled beszél.

38Az pedig vallást tett: Hiszek Uram, és leborult előtte.

39Akkor Jézus így szólt: ítélettételre jöttem erre a világra, hogy a vakok lássanak, és a látók vakokká legyenek.

40És meghallotta ezt néhány farizeus, akik vele voltak, és azt mondták neki: Talán csak nem vagyunk mi is vakok?

41Felelt nekik Jézus: Bár azok volnátok, akkor nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok: Látunk - azért megmarad a ti bűnötök.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for John 9.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.