John 8RLUZ

1Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére.

2Jókor reggel azonban ismét bejött a templomba, és az egész nép odament hozzá; és ő leülve tanította őket.

3Az írástudók és farizeusok pedig egy asszonyt vittek hozzá, akit házasságtörésen értek, odaállították a középre,

4s így szóltak: Mester, ezt az asszonyt tetten érték, amikor házasságtörést követett el.

5Mózes a törvényben azt parancsolta nekünk, hogy az ilyeneket meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?

6Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolva az ujjával írt a földre.

7De mikor tovább faggatták, felegyenesedve azt mondta: Aki közületek nem bűnös, az vessen rá először követ.

8És ismét lehajolva írt a földre.

9Azok pedig annak hallatára egymás után mind eltávoztak, a vénektől kezdve el az utolsókig, úgyhogy egyedül Jézus maradt ott és az asszony, a középen állva.

10Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt: Asszony, hol vannak a te vádolóid? Senki sem kárhoztat téged?

11Ő pedig azt mondta: Senki, Uram. Mire Jézus így szólt: Én sem kárhoztatlak; eredj el és többé ne vetkezzél.

12Ismét beszélt hozzájuk Jézus: Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.

13A farizeusok erre azt mondták neki: Te magadról teszel bizonyságot; a te bizonyságtételed nem igaz.

14És Jézus azt felelte nekik: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem igaz, mert tudom, honnan jöttem, és hová megyek; ti pedig nem tudjátok, honnan jövök és hová megyek.

15Ti test szerint ítéltek; én nem ítélek senkit.

16De ha ítélek is, az én ítéletem igaz, mert nem vagyok egyedül, hanem együtt ítélek az Atyával, aki küldött engem.

17A ti törvényetekben is meg van írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz.

18Én vagyok az egyik, aki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya, aki elküldött engem.

19Kérdezgették tőle: Hol van a te Atyád? Felelt Jézus: Ti sem engemet nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek.

20Ezeket a beszédeket mondta Jézus a kincstartóhelyen, mikor a templomban tanított, és senki sem fogta el őt, mert még nem jött el az ő órája.

21Ismét azt mondta azért nekik Jézus: Én elmegyek, és ti majd kerestek engem. És meg fogtok halni bűneitekben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.

22Mondták magukban a zsidók: Vajon megöli magát, hogy azt mondja, ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?

23És ő azt mondta: Ti alulról valók vagytok, én pedig felülről való vagyok; ti ebből a világból valók vagytok, én nem ebből a világból való vagyok.

24Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok az, aki vagyok (a Messiás ti.), meghaltok bűneitekben.

25Erre azt mondták neki: Kicsoda vagy te? És Jézus így felelt: Egyáltalán miért is beszélek még veletek?

26Pedig sok mondani és ítélni valóm van felőletek, de Igaz az, aki elküldött engem, és én azokat hirdetem a világnak, amiket tőle hallottam.

27Nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt nekik.

28így szólt azért nekik Jézus: Mikor majd felemeltétek az Ember Fiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy én semmit sem cselekszem magamtól, hanem úgy beszélek, amint az Atya tanított engem. '

29És aki elküldött engem, velem van. Nem hagyott engem egyedül, mert én mindenkor azt cselekszem, ami neki kedves.

30Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

31Jézus azt mondta a benne hívő zsidóknak: Ha megmaradtok az én beszédemben, valóban az én tanítványaim vagytok;

32és megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket. [Róm 6,18]

33így feleltek neki: Ábrahám magva vagyunk, és sohasem szolgáltunk senkinek. Hogyan mondod te, hogy szabadokká lesztek?

34Felelt Jézus: Bizony, bizony, mondom nektek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, rabszolgája a bűnnek.

35A szolga pedig nem marad örökre a házban; a fiú ott marad örökre.

36Ha tehát a Fiú szabadít meg titeket, akkor lesztek valósággal szabadok.

37Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok; de meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye bennetek.

38Én azt hirdetem, amit az én Atyámnál láttam, ti is azt cselekszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.

39Azok feleltek, és azt mondták neki: A mi atyánk Ábrahám. Jézus azonban így szólt: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit cselekednétek.

40Ámde ti most meg akartok engem ölni, azt az embert, aki az igazságot szóltam nektek úgy, ahogy Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte (volna).

41Ti a ti atyátok cselekedeteit cselekszitek. Azt mondták neki: Mi nem paráznaságból születtünk, egy Atyánk van: az Isten.

42Jézus ezt mondta nekik: Ha Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől jöttem ki, és tőle vagyok itt; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.

43Miért nem értitek az én beszédeimet? Azért, mert nem bírjátok befogadni az én igémet.

44Ti az ördögatyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok cselekedni. Az kezdettől fogva gyilkos volt, és semmi köze nem volt az igazsághoz, mert nincs benne semmi igazság. Amikor hazugságot mond, akkor beszél a magáéból; mert hazug ő, és a hazugságnak atyja.

45De mivel én az igazságot mondom, nem hisztek nekem;

46közületek kicsoda bizonyíthat reám bűnt? Ha pedig igazságot szólok, miért nem hisztek nekem?

47Aki az Istentől van, megfogadja az Isten beszédét. Ti azért nem fogadjátok be, mert nem vagytok Istentől.

48A zsidók így feleltek neki: Nincs-e igazunk, mikor azt mondjuk, hogy te samaritánus vagy, és ördög lakik benned?

49Így válaszolt Jézus: Nincs bennem ördög, hanem tisztelem az én Atyámat, és ti gyaláztok engem.

50Pedig én nem keresem a magam dicsőségét; van, aki helyettem is) keresi és megítéli (nekem).

51Bizony, bizony, mondom nektek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha.

52így szóltak neki a zsidók: Most már világos előttünk, hogy ördög van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is; és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem ízleli meg a halált soha?

53Vajon te nagyobb vagy a mi atyánknál, Ábrahámnál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed te magadat?

54Felelt Jézus: Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi; az én Atyám az, aki dicsőít engem, ti pedig azt mondjátok róla, ő a mi Istenünk;

55és nem ismertétek meg őt, de én ismerem. És ha azt mondanám, hogy nem ismerem, éppen olyan hazug lennék, mint ti. De ismerem őt, és az ő beszédét megtartom.

56Ábrahám, a ti atyátok ujjongott, hogy majd meglátja az én napomat; látta is, és örvendezett.

57Ekkor a zsidók azt mondták neki: Még nem vagy ötven esztendős sem, és láttad Ábrahámot?

58Jézus így szólt: Bizony, bizony mondom nektek, hogy mielőtt Ábrahám született, én vagyok.

59Köveket ragadtak azért, hogy reádobják. Jézus azonban elrejtőzött, és kiment a templomból.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for John 8.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.