John 21RLUZ

1Ezek után ismét megjelenik Jézus a tanítványoknak a Tibériás tavánál, mégpedig így:

2Együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek neveztek, és Nátánáel, a galileai Kánából, és Zebedeus fiai valamint még más két tanítvány.

3Simon Péter így szólt: Elmegyek halászni. Azok azt mondták: Mi is elmegyünk veled. El is mentek, és hajóra szálltak. És azon az éjszakán semmit sem fogtak.

4Mikor pedig már hajnalodott, megállt Jézus a parton. A tanítványok azonban nem ismerték meg, hogy Jézus az.

5Jézus azt mondta nekik: Fiaim, van-e valami ennivalótok? Felelték: Nincs.

6Akkor így szólt hozzájuk: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalánál és találtok. Ott vetették ki tehát, de kivonni már nem bírták a tömérdek hal miatt.

7így szólt az a tanítvány, akit Jézus szeretett, Péternek: Az Úr az! Simon Péter, mikor hallotta, hogy az Úr az, magára vette a ruháját - mert mezítelen volt -, és belevetette magát a tengerbe.

8A többi tanítvány pedig a hajón ment - mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire - és vonták a hálót a halakkal.

9Mikor pedig a partra értek, látták, hogy parázs van ott, és azon hal, és (mellette) kenyér.

10Jézus így szólt: Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.

11Beszállt Simon Péter és kivonta a hálót a partra, amely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal és bár ilyen sok volt, nem szakadozott a háló.

12Jézus hívta őket: Jertek, egyetek! A tanítványok közül pedig senki sem merte őt megkérdezni: Ki vagy te? Mert tudták, hogy az Úr az.

13Odament azért Jézus, vette a kenyeret és adta nekik, hasonlóképpen a halat is.

14Ezzel már harmadszor jelent meg Jézus a tanítványainak a halálból való feltámadása után.

15Mikor aztán ettek, így szólt Jézus Simon Péternek: Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek? Azt felelte neki: Igen Uram. te tudod, hogy szeretlek téged. Ó azt mondta neki: Legeltesd az én bárányaimat.

16Másodszor is kérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? 6 így válaszolt: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. Erre azt mondta neki: Őrizd az én juhaimat.

17Harmadszor is megkérdezte: Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is ezt kérdezi tőle, hogy szeretsz-e engem, és így felelt neki: Uram, te mindent tudsz: te tudod, hogy szeretlek téged. Jézus ezt mondta neki: Legeltesd az én juhaimat.

18Bizony, bizony, mondom neked, mikor ifjabb voltál, felövezted magadat, és odamentél, ahová akartál; ám mikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és odavisz, ahová nem akarod.

19Ezt pedig azért mondta, hogy jelezze, milyen halállal dicsőíti majd az Istent. Ezután azt mondta neki: Kövess engem!

20Péter pedig megfordult és látta, hogy követi az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki azon a vacsorán, az ő keblén pihenve megkérdezte: Uram, ki az, aki elárul téged?

21Ezt a tanítványt látva Péter így szólt Jézusnak: Uram, hát ezzel mi lesz?

22Azt mondja neki Jézus: Ha azt akarom, hogy ó megmaradjon, amíg én eljövök, mit tartozik rád? Te kövess engem!

23Elterjedt azért ez a mondás az atyafiak között, hogy az a tanítvány nem hal meg, pedig Jézus nem mondta, hogy nem hal meg, hanem: Ha azt akarom, hogy ez megmaradjon, amíg én eljövök, mit tartozik reád?

24Ez az a tanítvány, aki bizonyságot tett ezekről, és mindezt megírta, és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz.

25De van sok egyéb még, amiket Jézus cselekedett, és ha azokat egyenként mind megírnák, azt gondolom, hogy a világ sem foghatná be a könyveket, amelyeket írnának.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for John 21.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.