Acts 1RLUZ

1Első könyvemet, Teofilus, azokról a dolgokról írtam, amelyeket Jézus cselekedett és tanított,

2mind ama napig, amelyen (a mennybe) felvitetett. Előbb azonban a Szentlélek által parancsolatokat adott az apostoloknak, akiket kiválasztott magának.

3Ezeknek az ő halála (szenvedése) után sok jel által mutatta meg, hogy él, mert negyven napon át megjelent nekik és szólt az Isten országára tartozó dolgokról.

4És mikor együtt volt velük, meghagyta nekik, hogy ne menjenek el Jeruzsálemből, hanem várják meg az Atya ígéretét. Hallottátok tőlem,

5hogy János ugyan vízzel keresztel, ti azonban nem sok idő múlva a Szentlélek keresztségét veszitek.

6Akik akkor összegyűltek, megkérdezték: Uram, nemde ebben az időben állítod helyre a királyságot Izrael számára?

7De ó így felelt: Nem a ti dolgotok tudni az időket és alkalmakat, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.

8Hanem a Szentlélek eljövetelével vesztek majd erőt és tanúim lesztek nekem mind Jeruzsálemben, mind az egész Júdeában és Sámánéban, egészen a föld végső határáig.

9És e szavak után szemük láttára felemelkedett és felhő fogta be őt szemük elől.

10És amint tekintetüket az égre függesztették a távozó után, íme két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,

11akik meg is szólaltak: galileai férfiak, mit álltok itt a mennybe nézve? Ez a Jézus, aki közületek felment a mennybe, úgy jön el, amint őt a mennybe felmenni láttátok.

12Akkor az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem mellett van egy szombatnapi járóföldre, visszatértek Jeruzsálembe,

13és mikor hazaértek, felmentek a felső szobába, ahol szállva voltak: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab az Alfeus fia és Simon a zélota és Júdás a Jakab fia.

14Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel buzgólkodtak az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal: Máriával, Jézus anyjával és annak testvéreivel együtt.

15Azokban a napokban fellátott Péter az atyafiak között - mintegy százhúsz főnyi sokaság volt együtt - és így szólt:

16Atyámfiai férfiak, be kellett teljesednie az írásnak, amelyet a Szentlélek megjövendölt Dávid szája által Júdás felől, aki vezetője lett azoknak, akik Jézust elfogták. [Zsolt 41,10]

17Közénk számláltatott és osztályosa volt ennek a szolgálatnak.

18Gonoszsága béréből mezőt szerzett ugyan, de hanyatt-homlok lezuhanván, teste közepén kettészakadt és minden belső része kifordult.

19És ez tudomására jutott mindazoknak, akik Jeruzsálemben laknak, úgyhogy azt a mezőt tulajdon nyelvükön Akeldamának, azaz Vérmezőnek nevezték el.

20Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő lakóhelye puszta és ne legyen lakó abban! És: Tisztét más vegye át. [Zsolt 69,26; Zsolt 109,8]

21Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik minden időben velünk voltak, míg az Úr Jézus köztünk járt-kelt,

22- János keresztségétől kezdve addig a napig, amelyen Ő a mennybe felvitetett -, valaki még velünk együtt az Ő feltámadásának a tanúja legyen.

23Kijelöltek kettőt: Józsefet, akit Barsabásnak hívtak - mellékneve Jusztus volt -, és Mátyást.

24És így imádkoztak: Te Uram, aki mindenkinek szívét ismered, mutasd meg e kettő közül azt, akit te kiválasztottál,

25hogy elnyerje ebben a szolgálatban és apostolságban azt a helyet, amelyet Júdás elhagyott, s az őt megillető helyre jutott.

26Sorsot vetettek azért reájuk és a sors Mátyásra esett; mire a többi tizenegy apostolhoz sorolták.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Acts 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.