1Én vagyok az igazi szőlőtő és az én Atyám a szőlőműves.
2Minden szőlővesszőt, amely bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.
3Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, amelyet hirdettem nektek.
4Maradjatok énbennem és én tibennetek. Amint a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőkén marad, úgy ti sem, csak ha énbennem maradtok.
5Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők; aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt; mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
6Ha valaki nem marad bennem, kivettetik, mint a (lemetszett) szőlővessző és megszárad; ezeket összegyűjtik és tűzre vetik és megégnek.
7Ha bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz nektek.
8Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, ha ti sok gyümölcsöt teremtek, és az én tanítványaim lesztek.
9Amint engem szeret az Atya, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben.
10Akkor maradtok meg az én szeretetemben, ha az én parancsolataimat megtartjátok; amint én is megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradtam az ő szeretetében.
11Ezeket mondtam nektek, hogy az én örömem bennetek megmaradjon, és a ti örömetek teljes legyen.
12Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.
13Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.
14Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok nektek.
15Nem mondalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura, hanem barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit az Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek.
16Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától, az én nevemben, megadja nektek.
17Ez az én parancsom nektek: Egymást szeressétek!
18Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.
19Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné azt, ami bennetek az övé; de mivel nem vagytok a világból, hanem én választottalak ki (benneteket) magamnak e világból, azért gyűlöl a világ.
20Emlékezzetek meg arról a beszédről, amelyet mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartják, a tieteket is megtartják majd. [16]
21De mindezt miattam cselekszik veletek, mivel nem ismerik azt, aki küldött engem.
22Ha nem jöttem volna, és nem beszéltem volna nekik, nem volna bűnük, de most nincs mentségük bűneikre.
23Aki gyűlöl engem, gyűlöli az én Atyámat is.
24Ha nem cselekedtem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más, nem volna bűnük; de most mindent láttak, mégis gyűlöltek engem is, az én Atyámat is.
25De be kell teljesednie annak a mondásnak, amely megíratott az ő törvényükben: Ok nélkül gyűlöltek engem. [Zsolt 35,19; 69,5]
26Amikor majd eljön a Segítő, akit én küldök nektek az Atyától, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd rólam bizonyságot.
27De ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.