John 11RLUZ

1Volt pedig egy Lázár nevű beteg, Betániából, Máriának és testvérének, Mártának a falujából.

2Az a Mária volt ez, aki megkente az Urat drága kenettel és hajával törölte meg a lábát; ennek testvére, Lázár volt a beteg. [1-8]

3Elküldték azért a nőtestvérek hozzá ezzel az üzenettel: Uram, akit szeretsz, beteg.

4Mikor Jézus ezt hallotta, így szólt: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Isten Fia.

5Jézus szerette Mártát és az ő nőtestvérét és Lázárt.

6Mikor azért meghallotta, hogy beteg, még két napig maradt azon a helyen, ahol volt.

7De azután azt mondta tanítványainak: Menjünk el megint Júdeába.

8A tanítványok azt mondták: Mester, most akartak a zsidók téged megkövezni, és újra odamégy?

9Jézus így felelt: Vajon nem tizenkét órája van-e a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a napfényt.

10De ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincs (akkor) neki világossága.

11Ezeket mondta, s azután így szólt: Lázár, a mi barátunk elaludt; de elmegyek, hogy felébresszem.

12így szóltak a tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul.

13Pedig Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy a szó szerinti álomról beszél.

14Akkor azért nyíltan megmondta nekik Jézus: Lázár meghalt.

15És örülök, hogy nem voltam ott, tiérettetek, hogy majd higgyetek. De menjünk el hozzá!

16Tamás, akit Ikernek mondanak, így szólt tanítvány-társaihoz: menjünk el mi is, hogy vele haljunk meg.

17Mikor azért Jézus odaért, úgy találta, hogy az már négy napja a sírban fekszik.

18Betánia közel volt Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamnyira,

19és a zsidók közül sokan mentek Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük halála miatt.

20Amint Márta hallotta, hogy Jézus jön, elébe sietett; Mária pedig otthon ült.

21Márta ekkor így szólt Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

22De azt az egyet most is tudom, hogy amit csak kérsz Istentől, megadja néked.

23Jézus így szólt: Feltámad a te testvéred.

24Márta így felelt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.

25Azt mondta Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz énbennem, ha meghal is, él;

26és minden élő, aki hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?

27Szólott neki Márta: Hiszem Uram; és hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki eljövendő e világra.

28Miután ezt mondta, elment (Márta) és titkon szólította a testvérét, Máriát: A Mester itt van, és hív téged.

29Ahogy ezt Mária hallotta, tüstént felkelt és elébe sietett.

30Jézus még nem érkezett be a faluba, még ott volt, ahol Márta találkozott vele.

31A zsidók, akik otthon vigasztalgatták Máriát, látva, hogy hamar felkelt és kisietett, utánamentek, azt gondolván: a sírhoz megy, hogy ott sírjon.

32Mária tehát, amint ódáén, ahol Jézus volt, meglátva őt, leborult a lába elé és így szólt: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.

33Jézus azért, amint látta, hogy sír és sírnak a vele jött zsidók is, felindult lelkében, és igen megrendülve

34ezt mondta: Hová helyeztétek őt? Mondták: Uram, jer és lásd meg.

35Sírt Jézus.

36így szóltak azért a zsidók: Íme, mennyire szerette őt!

37Némelyek pedig azt mondták: Aki a vak szemét megnyitotta, nem tehette-e volna meg, hogy ez meg ne haljon?

38Jézus még mindig mélyen megindulva odament a sírhoz, az pedig egy sziklaüreg volt, és kő feküdt rajta.

39Azt mondta Jézus: Vegyétek el a követ. A halott nőtestvére, Márta figyelmeztette: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.

40Jézus így szólt: Nem megmondtam-e neked, hogyha hiszel, meglátod majd az Isten dicsőségét?

41Elvették azért a követ onnan, Jézus pedig felemelte szemét az égre és így szólt: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.

42Én jól tudtam, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küld tél engem.

43És ezeket mondva, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki!

44És kijött a halott, kezén lábán pólyákkal megkötözve, arcát kendő takarta. Szólt nekik Jézus: Oldozzátok fel, hadd menjen el.

45Sokan ama zsidók közül, akik Máriához mentek, és látták, hogy mit cselekedett, hívőkké lettek.

46De némelyek közülük a farizeusokhoz mentek, és elbeszélték nekik, amit Jézus cselekedett.

47Összegyűjtötték azért a papi fejedelmek és a farizeusok a tanácsot, és így szóltak: Mit tegyünk? Mert ez az ember sok csodát művel.

48Ha így hagyjuk őt, mindenki hinni fog benne, és eljönnek majd a rómaiak, és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet,

49Ám egyikük, Kajafás, aki abban az esztendőben főpap volt, azt mondta nekik: Ti semmit sem tudtok;

50és azt sem veszitek fontolóra: Jobb nektek, hogyha egy ember hal meg a népért, és nem az egész nép vész el.

51Ezt pedig nem magától mondta, hanem mivel abban az esztendőben főpap volt, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért;

52de nemcsak a népért, hanem azért is, hogy összegyűjtse Isten szétszórt gyermekeit.

53Attól a naptól fogva már csak azon tanakodtak, hogy miképpen Öljék meg őt.

54Ezért Jézus nem járt nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan vidékre, a sivatag szélén levő Efraim nevű városba, és ott tartózkodott tanítványaival.

55Közel volt a zsidók húsvétja. Már sokan mentek fel vidékről Jeruzsálembe, még húsvét előtt, hogy megtisztuljanak.

56Keresték azért Jézust, és így szóltak egymás között a templomban állva: Mit gondoltok, ugye nem jön fel az ünnepre?

57A papi fejedelmek pedig, és a farizeusok, parancsot adtak, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse, hogy elfoghassák.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for John 11.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.