John 12
1 Jézus hat nappal húsvét előtt Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit a halálból feltámasztott.
2 Vacsorát is készítettek ott neki, és Márta szolgált fel; Lázár is azok között volt, akik vele együtt telepedtek asztalhoz.
3 Ekkor Mária elővett egy font igazi nárdusból való drága kenetet, megkente Jézus lábait, és megtörölte hajával. És a ház megtelt a kenet illatával.
4 Azt mondja egyik tanítványa, Iskariótes Júdás, aki később elárulta:
5 Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem adták a szegényeknek?
6 Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem, mivel tolvaj volt, s az erszény nála állott, és amit abba raktak, elemelte.
7 Jézus azonban így szólt: Hagyd Öt; az én temetésem idejére tartogatta ezt.
8 Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek.
9 A zsidók közül nagy sokaság értesült arról, hogy ó ott van, és eljöttek nemcsak Jézusért, hanem azért is, hogy Lázárt is lássák, akit feltámasztott a halálból.
10 A papi fejedelmek pedig arról tanácskoztak, hogy Lázárt is megöljék,
11 mivel a zsidók közül sokan miatta mentek oda és hittek Jézusban.
12 Másnap a nagy sokaság, amely az ünnepre jött, hallva, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik,
13 pálmaágakat vett, kiment eléje, és így kiáltott: Hozsanna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében, Izrael királya! [Zsolt 118, 25-26]
14 Talált pedig Jézus egy szamarat, és arra ült fel, amint meg van írva:
15 Ne félj, Sionnak leánya; Íme jön a te Királyod, szamárcsikón ülve.
16 Ezeket a tanítványai eleinte nem értették, de mikor Jézus megdicsőült, akkor visszaemlékeztek, hogy azt cselekedtek vele, ami meg volt írva felőle.
17 Bizonyságot tett róla az a sokaság is, amely ott állott mellette, mikor kihívta Lázárt a sírból, és feltámasztotta a halálból.
18 Éppen azért ment eléje a sokaság, mert hallotta, hogy ezt a csodát tette.
19 A farizeusok pedig így szóltak egymás között: Látjátok, hogy semmire sem mentek, íme utánamegy az egész világ.
20 Néhány görög is volt azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen.
21 Ezek odamentek a galileai Betsaidából való Fülöphöz, és kérték őt: Uram, Jézust akarjuk látni.
22 Fülöp elment és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.
23 Jézus pedig így felelt nekik: Eljött az idő, hogy megdicsőíttessék (megdicsőüljön) az Ember Fia.
24 Bizony, bizony, mondom nektek, ha a földbe esett búzaszem el nem hal, csak egymaga marad; de ha elhal, sok gyümölcsöt terem.
25 Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét ezen a világon, örök életre menti meg azt.
26 Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, megbecsüli azt az Atya.
27 Most az én lelkem nyughatatlan; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem attól az órától? De hiszen éppen azért jutottam erre az órára (hogy ezt mondjam):
28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Ekkor hang hallatszott az égből: Meg is dicsőítettem és ismét megdicsőítem.
29 Az ott álló sokaság hallván ezt, azt mondta, hogy mennydörgőit; mások azt állították, hogy angyal szólt neki.
30 Jézus felelt és azt mondta: Nem énérettem lett ez az égi hang, hanem tiérettetek.
31 Most van a világ megítéltetése; most vetik ki e világ fejedelmét.
32 És én, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzók mindeneket.
33 Ezt pedig azért mondta, hogy jelentse, milyen halállal kell meghalnia.
34 A sokaság pedig így felelt neki: Mi úgy tudjuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad. Hogyan mondod te, hogy az Ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az Ember Fia? [Zsolt 89,30. 37]
35 Jézus ezt mondta nekik: Még egy kevés ideig veletek van a világosság, járjatok a világosságban, amíg az veletek van, hogy a sötétség meg ne lepjen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
36 Amíg a világosság veletek van, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. E szavak után Jézus elment és elrejtőzködött előlük.
37 Jóllehet annyi csodát művelt szemük előtt, mégsem hittek benne,
38 hogy beteljesedjék Ésaiás próféta beszéde, amelyet mondott: Uram, ki hitt a mi tanításunknak, és az Úrnak karja kinek jelentetett meg?
39 Nem tudtak hinni, amint azt Ésaiás ismét megmondta:
40 Megvakította szemüket és megkeményítette szívüket, hogy szemükkel ne lássanak, és szívükkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és én meg ne gyógyíthassam őket.
41 Ezeket mondta Ésaiás, mert látta az ő (Jézus) dicsőségét és prófétáit felőle.
42 Mindazáltal a főemberek közül is sokan hittek benne; de a farizeusok miatt nem vallották meg, hogy ki ne zárják őket a gyülekezetből.
43 Mert jobban szerették az emberektől nyert dicsőséget, mint az Istentől nyert dicsőséget.
44 Jézus pedig hangosan kiáltva hirdette: Aki hisz énbennem, nem énbennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem.
45 És aki engem lát, azt látja, aki elküldött engem.
46 Én világosságul jöttem e világra, hogy senki se maradjon sötétségben, aki énbennem hisz.
47 Ha valaki hallja az én beszédemet, de nem tartja meg, nem én ítélem el azt, mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem, hogy megtartsam a világot.
48 Aki elvet engem, és nem fogadja el az én beszédemet, van annak, aki elítélje: az ige, amelyet hirdettem, az ítéli el őt az utolsó napon.
49 Mert én nem magamtól szóltam, hanem az Atya, aki elküldött engem, ő parancsolta nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek.
50 És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amiket tehát én beszélek, úgy beszélem, amint az Atya mondta nekem.