Hebrews 4
1 Mivel még nem teljesedett be az az ígéret, hogy be fogunk menni az ő nyugodalmába, féltő gonddal ügyeljünk, hogy senki se maradjon ki közületek.
2 Nekünk is szól az evangélium, mint azoknak, de nekik nem használt a hallott ige, mert nem forrt egybe a hallgatókban hittel.
3 Igaz, hogy mi, akik hiszünk, bemegyünk a nyugodalomba, ahogyan megmondta: Amint megesküdtem haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba. Munkáit a világ teremtése óta bevégezte ugyan, [Zsolt 95,11]
4 de valahol a hetedik napról így szólt: És megnyugodott Isten a hetedik napon minden munkájától.
5 És az idézett helyen ismét: Nem mennek be az én nyugodalmamba.
6 Mivel tehát bizonyos, hogy némelyek bemennek abba, de akiknek először hirdettetett ez az evangélium, nem mentek be oda engedetlenségük miatt,
7 ismét meghatároz egy napot: „Ma\, amint Dávid által annyi idő múlva így szól, ahogy előbb is mondtuk: Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg szíveteket. [7] [Zsolt 95,7]
8 Mert ha Józsué nyugodalomba juttatta volna őket, Isten nem szólana másik, későbbi napról.
9 Eszerint még van szombatnapi nyugodalom az Isten népe számára.
10 Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott munkáitól, mint Isten is a magáéitól.
11 Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki az engedetlenség hasonló példájaként el ne essék.
12 Mert Isten beszéde élő és erővel teljes, élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait,
13 és nincs oly teremtmény, amely nyilván ne állana előtte, sőt minden átlátszó és meztelen valóság az ő szeme előtt, akinek számadással tartozunk.
14 Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz.
15 Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem olyan, aki, éppúgy, mint mi, mindenben megkísértetett, de bűntelen maradt.
16 Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk még kellő időben segítségül.