1Álljatok meg hát abban a szabadságban, amelyre Krisztus felszabadított és ne tűrjétek, hogy megint szolgaság igájába fogjanak titeket.
2Íme én, Pál, mondom nektek, hogyha körülmetélkedtek, Krisztus nektek semmit sem használ.
3De újból bizonyságot teszek minden körülmetélt embernek, hogy köteles az egész törvényt megtartani.
4De akik a törvény által keresitek a megigazulást, elszakadtatok a Krisztustól és kiestetek a kegyelemből.
5Mert mi Lélek által hitből várjuk a megigazulás reménységét.
6Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség, hanem csak a szeretetben munkálkodó hit.
7Futásotok szépen indult, de ki vetett gáncsot nektek, hogy az igazságnak ne engedelmeskedjetek?
8Ez a hiteles nem attól van, aki titeket elhív.
9Egy kis kovász az egész tésztát megerjeszti.
10Meg vagyok győződve az Úrban felőletek, hogy nem lesztek más véleményen ti sem. De aki titeket megzavar, elveszi az ítéletet, bárki legyen.
11Ami pedig engem illet, atyámfiai, ha én (szerintük, állítólag) még a körülmetélkedést hirdetem, akkor miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnt a kereszt miatt való botránkozás.
12Vajha (ne csak körülmetélnék, de) ki is metszenék magukat, akik titeket bujtogatnak.
13Szabadságra vagytok elhívva atyámfiai, de ne legyen az a szabadság ürügy a test számára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak.
14Mert az egész törvényt ez az ige summázza: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.
15Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást el ne emésszétek!
16Újra mondom, Lélek szerint járjatok és akkor a test kívánságát nem teljesítitek.
17Mert a testi vágy a Lélek ellen törekedik, a Lelek pedig a test ellen; mert ezek egymással ellenkeznek, hogy ne azt cselekedjetek, amit akartok.
18Ha azonban a Lélek vezérel titeket, nem vagytok a törvény alatt.
19A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás,
20bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, pártütések, pártoskodások,
21irigység, gyilkosság, részegeskedés, dobzódás és ehhez hasonlók; ezekről előre mondom nektek, amint már ezelőtt is mondottam, hogy akik ilyesmiket cselekszenek, nem öröklik az Isten országát.
22De a Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, nagylelkűség, szívesség, jóság, hűség,
23szelídség, mértékletesség; az ilyenek ellen nincs törvény.
24Akik pedig a Krisztuséi, azok a testet indulataival és kívánságaival együtt megfeszítették.
25Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.
26Ne vágyódjunk hiú dicsőségre, ne ingereljük egymást, ne irigykedjünk egymásra.