1Atyámfiai, még ha valakit valami bűn megejt is, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyat szelídségnek lelkével, de vigyázz magadra, hogy te magad is kísértésbe ne essél.
2Egymás terhét hordozzátok; így töltitek be a Krisztus törvényét.
3Mert ha valaki úgy gondolja, hogy ó valami, holott semmi, önmagát csalja meg.
4Mindenki a maga cselekedetét vizsgálja meg és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekvése és nem másra nézve.
5Mert ki-ki a maga terhét hordozza.
6Akit pedig az igére tanítanak, közölje minden javát oktatójával.
7Ne tévelyegjetek, Istent nem lehet megcsúfolni. Amit az ember vet, azt aratja majd.
8Aki a testének vet, a testből arat veszedelmet; aki pedig a Léleknek vet, a Leiekből arat örök életet.
9A jónak cselekvésében meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem lankadunk.
10Azért amíg időnk van, cselekedjünk jót mindenkivel, kiváltképpen a mi hitünk cselédeivel.
11Nézzétek, mekkora betűkkel írtam nektek saját kezemmel!
12Akik a testben akarnak tetszelegni, azok kényszerítenek titeket a körülmetélkedésre, csak azért, hogy a Krisztus keresztjéért ne üldözzék őket.
13Mert maguk a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt, hanem azért akarják a ti körülmetélkedésteket, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek.
14Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, csak a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nekem keresztre van feszítve a világ és én is a világnak.
15Mert a Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem használ semmit, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtés.
16És akik e szabály szerint élnek, béke és irgalom azokon, az Isten Izraelén!
17Ezután senki se legyen hántásomra, mert én a Jézus bélyegeit hordozom testemen. [Zsolt 128,6]
18A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen a ti lelketekkel, atyámfiai. Ámen.