Acts 19RLUZ

1Amíg Apollós Korinthusban időzött, Pál bejárta a felső tartományokat és Efézusba érkezett. Mikor ott néhány tanítványra talált.

2ezt kérdezte tőlük: Vajon vettetek-e Szemlelket, mikor hívőkké lettetek? Azok pedig így feleltek: Sőt azt sem hallottuk, hogy van-e Szentlélek?

3így szólt nekik: Hát mire keresztelkedtetek meg? Azok pedig azt válaszolták: János keresztségére.

4Pál aztán megmondta: János a megtérés keresztségével keresztelt és azt mondta a népnek, hogy aki utána jön, abban higgyenek, tudniillik Jézus Krisztusban.

5Mikor ezt hallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevébe.

6Pál akkor rájuk tette a kezét és Szentlélek szállt le reájuk, úgy hogy nyelveken beszéltek és prófétáltak.

7Ezek a férfiak pedig összesen mintegy tizenketten voltak.

8Amikor bement a zsinagógába, bátran beszélt és három hónapon át vitatkozva igyekezett meggyőzni őket az Isten országára tartozó dolgokról.

9Mikor azonban némelyek megkeményítették szívüket, engedetlenkedtek és szidalmazták az Úr útját az egybegyűltek előtt, elvált tőlük és magával vitte a tanítványokat is. Éttől fogva mindennap egy bizonyos Tiránnus iskolájában prédikált.

10Így volt ez két esztendeig, úgyannyira, hogy Ázsia minden lakója, zsidók és görögök, egyaránt hallgatták az Úr igéjét.

11Isten pedig rendkívüli csodákat művelt Pál keze által;

12még a betegekhez is elvitték testéről a kendőket, vagy kötényeket és azok meggyógyultak a betegségeikből és a gonosz lelkek kimentek belőlük.

13Egyes kóbor zsidó ördögűzők pedig kuruzsolni kezdtek az Úr Jézus nevével olyanokat, akikben gonosz lelkek voltak és ezt mondták: kényszerítünk titeket Jézusra, akit Pál prédikál!

14És azt egy bizonyos Skéva nevű zsidó főpap hét fia művelte.

15De a gonosz lélek így válaszolt; Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kik vagytok?

16Erre az az ember, akiben a gonosz lélek volt, nekik ugrott, legyűrte őket, s annyira hatalmat vett rajtuk, hogy mezítelenül és sebesülten futottak ki abból a házból.

17Ez pedig tudomására jutott minden zsidónak és görögnek, akik Efézusban laktak, úgyhogy félelem szállott mindnyájukra és magasztalták az Úr Jézus nevét.

18És sokan a hívők közül eljöttek, megvallottak és elbeszélték megelőző ördögi mesterkedésüket.

19Sokan pedig azok közül, akik annak előtte varázslással foglalkoztak, könyveiket összehordták és mindenki szemeláttára megégették. Amikor a könyvek árát összeszámolták, úgy találták, hogy az ötvenezer ezüstpénz.

20így az Úr ereje által az ige hatalmasan terjedt és megerősödött.

21Amikor ezek megtörténtek, Pál elhatározta a Lélek által, hogy Macedóniát és Akháját bejárva Jeruzsálembe megy. Ezt mondta: Ottlétem után Rómát is meg kell látnom.

22Elküldötte hát Macedóniába két munkatársát, Timótheust és Erásztust; ő maga egy ideig Ázsiában maradt.

23Támadt azonban abban az időben nem csekély háborúság az Úr útja miatt.

24Mert egy Demeter nevű ötvös, aki ezüstből Diána templomokat készített, s ezáltal a kézműveseknek nem csekély nyereséget adott,

25gyűlésre hívta őket és a rokon mesterségek folytatóit és ezt mondta: Férfiak, tudjátok, hogy a mi jólétünk ebből a mesterségből ered.

26De látjátok és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efézusnak, hanem úgy szólva egész Ázsiának sok népét eláltatta és megtévesztette, azt hirdetve, hogy nem istenek azok, amelyeket kézzel csinálnak.

27De nemcsak minket fenyeget az a veszedelem, hogy mesterségünk csődbe jut, hanem a nagy istennőnek, Diánának templomát is majd semmibe veszik, s odalesz az ő nagysága, pedig őt egész Ázsia és az egész földkerekség tiszteli.

28Amikor ezeket hallották, elteltek haraggal és így kiáltoztak: Nagy az efézusi Diána!

29És megtelt az egész város izgalommal És egy akarattal a színházba rohantak, megragadták Gájust és Arisztárkust, Pál útitársait, akik Macedóniából valók voltak.

30Pált azonban, mikor a nép közé akart menni, nem eresztették a tanítványok.

31Néhányan a tartomány főtisztviselői közül is, akik neki barátai voltak, elküldték hozzá és kérték, hogy ne menjen a színházba.

32Ott ki egyet, ki mást kiáltozott, mert a népgyűlés összezavarodott és a többség azt sem tudta, miért gyűltek össze.

33A tömegből szószólóul előállították Sándort, minthogy a zsidók ót tuszkolták előre, Sándor pedig kezével intve, védőbeszédet akart tartani a nép előtt.

34Mikor azonban meglátták, hogy zsidó, egyetlen kiáltás tört ki mindnyájukból, amely mintegy két óra hosszáig tartott: Nagy az efézusi Diána!

35Végül a városi jegyző lecsendesítette a sokaságot, ezt mondván: Efézusi férfiak! Ugyan ki az az ember, aki ne tudná, hogy Efézus városa a nagy istennő Diána templomának és az égből lehullott képének önzője?

36Mivel ennek senki sem mondhat ellent, szükséges, hogy lecsendesedjetek és semmiféle meggondolatlanságot ne kövessetek el.

37Mert ide hoztátok ezeket az embereket, pedig ezek sem nem templomrablók, sem a mi istennőnk ellen káromlást nem mondtak.

38Ha tehát Demeternek és kézműves társainak valaki ellen panaszuk van, vannak erre törvényszékek és helytartók: pereljenek azok előtt egymással.

39Ha pedig egyéb dologra nézve van valami panaszotok, a törvényes népgyűlésen elintézhetitek.

40Mert félő, hogy lázadással vádolnak minket a mai napért, mivel semmi ok sincs, amivel számot tudnánk adni ezért a csődületért. Ezeket mondva, feloszlatta a gyűlést.

41összevont szöveg

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Acts 19.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.