1Feltettem magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúságot okozni.
2Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki vidámít meg engem, ha az nem, akit én megszomorítok?
3És éppen azért írtam nektek ezt, hogy mikor odamegyek, ne szomorodjam meg azok miatt, akiknek örülnöm kellene, mert mindnyájatokról az a meggyőződésem, hogy az én örömöm mindnyájatoké.
4Mert sok szorongattatás és szívbéli aggódás között írtam nektek, sok könnyhullatással, nem azért, hogy megszomorítsalak titeket, hanem hogy megismerjétek azt a kiváltképpen való szeretetet, amelyet én éppen irántatok érzek.
5Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem egy bizonyos mértékig, hogy sokat ne mondjak, titeket mindnyájatokat.
6Elég az ilyennek az a büntetés, amely a gyülekezet többsége részéről érte.
7Most már inkább ti is bocsássatok meg neki, és vigasztaljátok, hogy a szerfelett való bánat valamiképpen meg ne eméssze.
8Azért kérlek titeket, tanúsítsatok iránta szeretetet.
9Aztán meg azért is írtam, hogy kipróbáljam megbízhatóságotokat: vajon mindenben engedelmesek vagytok-e?
10Akinek pedig ti megbocsátotok valamit, én is; s ha volt megbocsátani valóm, én már meg is bocsátottam neki tiérettetek, a Krisztus színe előtt,
11hogy meg ne csaljon minket a Sátán, mert jól ismerjük az ő szándékait.
12Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangéliumának hirdetésére, bár kapu nyílt meg előttem az Úrban,
13egy percnyi nyugta sem volt lelkemnek, mivel nem találtam Titust, az én atyámfiát. Elbúcsúztam hát tőlük és elmentem Macedóniába.
14Hálát adok Istennek, aki mindig diadalmenetben hordoz minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt.
15Mert mi a Krisztus illattétele vagyunk az Isten számára, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;
16ezeknek halál illata halálra, amazoknak pedig élet illata életre. És ki alkalmas erre?
17Mi; mert nem vagyunk olyanok, mint sokan, akik üzérkednek az Isten igéjével, hanem tiszta szívből, sőt mintegy Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.