1Kezdjük-e ismét ajánlgatni magunkat? Csak nincs talán nekünk is, mint némelyeknek, szükségünk ajánlólevelekre hozzátok, vagy tőletek?
2A mi levelünk ti vagytok szívünkbe írva, amelyet ismer és olvas minden ember.
3Nyilvánvalóan Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok ti is, nem tintával, hanem az élő Isten lelkével írva - nem kőtáblára. hanem a szívek hústábláira.
4Ilyen bizodalmunk pedig Krisztus által van Isten iránt.
5Nem mintha magunktól képesek volnánk valamit kigondolni. Ellenkezőleg, a mi alkalmas voltunk az Istentől van,
6aki képesekké tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Leieké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.
7És ha a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata annyira dicsőséges volt, hogy Izrael fiai nem is tudtak Mózes arcára nézni az ő ábrázatának egyébként elmúló fényessége miatt,
8hogyne volna még dicsőségesebb a Lélek szolgálata?
9Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább feljebbvaló a megigazulás szolgálatának dicsősége?
10Sőt valóban, már nincsen is dicsősége az egykor dicsőségesnek az új túláradó dicsősége miatt.
11Mert ha már a múlandó is dicsőséges, sokkal inkább dicsőséges a maradandó.
12Mivel tehát ilyen reményünk van, nagy nyíltsággal szólunk,
13és nem úgy, mint Mózes, aki leplet borított arcára, hogy Izrael fiai ne lássák a múlandó dicsőség végét.
14De meg is tompult az ő gondolkodásuk, mert ugyanaz a lepel mindmáig ott van az ószövetség olvasásánál felfedetlenül, mivel csak a Krisztusban tűnik el;
15sőt mindmáig valahányszor olvassák Mózest, lepel borul a szívükre.
16Mikor pedig Izrael megtér az Úrhoz, lehull a lepel.
17Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.
18Mi pedig mindnyájan fedetlen arccal tükrözzük az Úr dicsőségét és ugyanarra a képre átváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint ahogyan az Úr Lelke formál.