1Én is mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem úgy mentem, hogy magas ékesszólással vagy mély bölcsességgel hirdessem nektek az Isten titkát.
2Nem is akartam tudni egyébről köztetek, csak a Jézus Krisztusról, mégpedig a Megfeszítettről.
3Erőtlenül, félelem és sok remegés között jelentem meg közöttetek.
4Az én beszédem és igehirdetésem nem emberi bölcsesség hitető beszédeiben állott, hanem Léleknek és erőnek megmutatásában,
5hogy a ti hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Istennek erején alapuljon.
6Bölcsességet hirdetünk mi is, de csak az éretteknek, s nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcsességét,
7hanem Isten titkos elrejtett bölcsességét prédikáljuk, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre.
8Ezt a világ fejedelmei közül senki sem ismerte, mert ha ismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát.
9Hanem, amint megvan írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és emberi szív meg nem gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.
10Nekünk azonban az Isten kinyilatkoztatta a Lélek által; mert a Lélek mindent megvizsgál, még az Isten mélységeit is.
11Mert ki ismeri az ember gondolatait, hacsaknem az ember lelke, amely őbenne lakik? így az Isten gondolatait sem ismeri senki, csak az Isten Lelke.
12Mi pedig nem a világ lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk. [Péld 20,27]
13Ezeket prédikáljuk is, nem olyan beszédekkel, amelyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Lélek tanít, lelki dolgokat, lelkiképpen (lelkiek számára) magyarázva.
14Nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének gondolatát, mert bolondság az neki; nem is értheti meg, mivel azt lelkiképpen kell megítélni.
15A lelki ember ellenben mindent megítél, de őt magát nem ítéli meg senki.
16Mert ki ismerte meg az Úr gondolatát, ki oktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.