1S Jézus megszólalván, ismét példázatot mondott nékik.
2Hasonló - úgymond - a mennyország a királyhoz, aki a fiának mennyegzői lakodalmat szerzett.
3És elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a lakodalomba, de azok nem akartak eljönni.
4Újra küldött más szolgákat. Mondjátok meg - úgymond - a hivatalosoknak: ebédem kész, tulkaimat, hízott barmaimat levágattam. Minden kész van. Jertek a lakodalomba.
5De azok oda sem hajtva a szóra, elmentek, ki mezei-, ki üzleti dolga után
6sőt akadtak, akik megfogván szolgáit, ütötték, verték és megölték őket.
7E hírre a király haragjában elküldvén seregét, felkoncoltatta a gyilkosokat s városukat felégette.
8Aztán azt mondotta szolgáinak: A lakodalom áll ugyan, de a meghívottak nem bizonyultak méltóknak.
9Menjetek ki hát a keresztutakra és akit elötaláltok, hívjátok be a lakodalomba.
10A szolgák ki is mentek az utakra és akit csak elötaláltak, ha gonosz, ha jó volt, behozták s a lakodalmas ház teli lelt vendéggel.
11De mikor a király bement vendéglátni, látott ott egy menyegzői ruha nélkül való embert is.
12S azt mondotta néki: Barátom! Hogy kerültél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az hallgatott.
13Erre odaszólt a király a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét és lábát s vessétek a külső sötétségre. Lesz ott sírás és fogcsikorgatás!
14Mert sok a hivatalos, de kevés a választott.
15Ekkor a farizeusok eltávoztak s megbeszélték, hogyan fogják szaván.
16Elküldték hát hozzá tanítványaikat a heródistákkal együtt s megkérdezték: Mester! Tudjuk, hogy igaz vagy, az Isten útjára valóban megoktatsz s nem törődöl senki személyével, mert te nem vagy személyválogató.
17Mondd meg hát minekünk, mi a véleményed: Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?
18Jézus, ismervén álnokságukat, így válaszolt nékik: Képmutatók! Mit kísértgettek engemet? \Mutassatok egy adópénzt.
19S odaadtak néki egy dénárt.
20S ő a pénzre mutatva szólt: Kinek a képe s címe ez?
21A császáré! mondták. Ekkor azt mondotta nékik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré s az Istennek, ami az Istené.
22Ezt hallván, elcsodálkoztak s otthagyván őt, eltávoztak.
23Ugyanaznap a feltámadástagadó szadduceusok ezzel a kérdéssel fordultak hozzá:
24Mester! Mózes mondta: A gyermektelenül elhalt férj özvegyét vegye el annak testvére s nemzzen utódot a testvérének.
25Hát, - volt nálunk hét testvér. Az első megházasodott, és mert gyermektelenül halt meg, feleségét ráhagyta a testvérére.
26Ugyanígy a második is, meg a harmadik is, mind egész a hetedikig.
27Végre meghalt az asszony is.
28A hét közül már most melyiké lesz, az az asszony a feltámadáskor? Hisz mindnyájuké volt!
29Jézus így válaszolt nékik: Tévelyegtek! Nem ismeritek ti sem az írást, sem az Istennek hatalmát.
30A feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint a mennyei angyalok.
31A halottak feltámadásáról pedig nem olvastátok-é, amit Isten mondott nektek:
32Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene! Az Isten nem a halottak, hanem az élők Istene.
33S a nép, ennek hallatára, csodálkozott tanításán.
34A farizeusok pedig a hírre, hogy Jézus a szadduceusokat elnémította, egybegyülekeztek
35s egy törvénytudó közülük kísértésképpen megkérdezte őt:
36Mester! Melyik a nagy parancsolat a törvényben?
37Jézus így válaszolt néki: Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes telkedből és teljes elmédből.
38Ez az első, a nagy parancsolat.
39A második ehhez hasonló: Szeresd felebarátodat, mint magadat!
40E két parancsolat a törvény és a próféták veleje.
41A farizeusok gyűlésén viszont Jézus kérdezte meg őket:
42Mit gondoltok - úgymond - a Krisztusról? Kinek a fia ő? Azt válaszolták: Dávidé.
43Erre azt mondotta nékik: Hogy hívja hát Dávid őt lélekben Urának, mondván:
44Monda az Úr az én Uramnak: Ülj jobb kezem felöl, Amíg lábad zsámolyává teszem ellenségeidet.
45Ha Dávid Urának hívja őt, hogy lehet akkor a fia?
46És senki sem tudott egy szót sem felelni néki s nem is merte senki többé megkérdezni őt e naptól fogva.