1Ez időtájt újra tömérdek nép vette körül s nem volt mit enniük, azért előszólítván tanítványait, azt mondotta nékik:
2Szívből szánom ezt a népet. Harmadnapja már, hogy velem vannak s egy betevő falatjuk sincsen.
3a pedig étlen bocsátom haza őket, kidőlnek útközben, hiszen egyik-másik messziről jött.
4Erre a tanítványai azt felelték néki: De hát honnét tudná az ember e népet jól tartani kenyérrel itt a pusztában?
5Erre megkérdezte őket: Hány kenyeretek van? Azt felelték, hogy: Hét.
6Ekkor megparancsolta a népnek, hogy telepedjenek a földre. Azután elővette a hét kenyeret, megáldotta, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy tegyék a nép elé. És eléjük tették.
7De volt egy kevés halacskájuk is. Megáldotta s azokat is eléjük tétette.
8Ettek, jóllaktak és hét kosárnyi fölös maradékot szedtek össze.
9Az étkezők mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket.
10S nyomban hajóra szállva tanítványaival elment a Dalmanuta vidékére.
11A farizeusok oda is kijöttek s kezdtek vele vitatkozni, sőt kísértésképpen mennyei jelt követeltek tőle.
12Ő pedig felsóhajtva, így szólt: Miért kiván jelt e nemzetség? Bizony mondom néktek: nem adatik jel e nemzetségnek.
13És otthagyva őket, megint hajóra szállt s a túlsó partra ment.
14Hanem, - elfelejtettek kenyeret vinni magukkal s nem volt náluk egy kenyérnél több a hajóban.
15Jézus pedig lelkükre szólt: Vigyázzatok! Őrizkedjetek a farizeusok kovászától s a Heródes kovászától.
16Ezen töprenkedve, maguk közt azt mondták: Pedig nincs kenyerünk!
17Jézus észrevette ezt és azt mondotta nékik: Mit töprengtek azon, hogy nincs kenyeretek?
18Hát még most sem fogjátok fel és nem értitek a dolgot? Még mindig kőkemény a ti szívetek? Van szemetek és nem láttok? Van fületek s nem, hallotok? És nem emlékeztek?
19Mikor megtörtem az öt kenyeret ötezer embernek, hány kosárnyi fölös maradékot szedtetek össze? Azt felelték néki: Tizenkettőt.
20Hát mikor a hetet törtem meg négyezer embernek, hány kosárnyi fölös maradékot szedtetek össze? Azt felelték: Hetet.
21Ekkor azt mondotta nékik: S még sem értitek a dolgot?
22Eközben elérték Betsaidát s ott egy vakot hoztak hozzá s kérten kérték: érintse meg.
23Es ő kézenfogva, kivezette azt a vakot a faluból s megkenvén nyállal a szemét, kezét rávetette s megkérdezte, ha lát-e valamit?
24Az feltekintve, szólt: Látom az embereket, látom mintha fák volnának, járni.
25Aztán kezét újra a szemére tette s nézetté. És a vak meggyógyult, mindent tisztán látott.
26Erre hazaküldte, mondván: Még a faluba se menj be s ne is szólj senkinek!
27Ezután Jézus elment tanítványaival a Cezárea Filippi körül fekvő falvakba és útközben ezt a kérdést intézte hozzájuk: Kinek mond a nép engemet?
28Azok azt feleltek: Avató Jánosnak, mások meg Illésnek, mások viszont a próféták valamelyikének.
29Es ti, - kérdé tovább - kinek mondotok engemet? Péter azt felelte néki: Te vagy a Krisztus!
30De ő erősen rájuk parancsolt, hogy ne mondják ezt róla senkinek.
31Majd tudtukra adta, hogy az emberfiának sokat kell szenvednie; a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól megvettetnie, megöletnie, de harmadnapra feltámadnia.
32És ezt nyíltan megmondotta. Ekkor Péter félrevonta s szemrehányással illette.
33Ő azonban tanítványai felé fordulva, erősen rászólt Péterre: Vissza Sátán! A te eszed nem Isten, hanem ember dolgán jár.
34Majd előszólítván a népet tanítványaival együtt, szólt hozzájuk: Aki követni akar engemet, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét s úgy kövessen engem,
35Aki megakarja menteni életét, elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem és az evangéliomért, megmenti azt.
36Mit ér az embernek, ha övé az egész világ, de lelke bűnhődik?
37Avagy mivel váltja meg a lelkét?
38Aki szégyel engemet és beszédemet e házasságtörő, bűnös nemzetség közül, az emberfia is szégyelni fogja azt, mikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.