1Mikor pedig kijött a templomból, azt mondotta néki egyik tanítványa: Mester! Nézd, micsoda kövek, micsoda épületek!
2Jézus így válaszolt néki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad kő kövön lerombolatlanul.
3Majd, hogy leült az Olajfák hegyén a templommal szemben, Péter, Jakab, János s András bizalmasan megkérdezték:
4Mondd meg nékünk mikor lesz ez s mely jelre megy végbe?
5Jézus így válaszolt nékik: Vigyázzatok! El ne ámítsanak!
6Sokan jönnek majd az én nevemben, ezt mondván: Én vagyok a Krisztus! És sokakat elámítnak.
7S ha majd háborúról és háborús hírekről hallotok, meg ne ijedjetek! Ennek meg kell lenni, de ez még nem a vég.
8Nép nép ellen, ország ország ellen támad. Helyenként földrengés, éhínség és háborúság lesz.
9Ez a jajoknak kezdete. Ti azonban vigyázzatok magatokra! Törvényszék elé állítnak, a zsinagógákban megostoroznak, helytartók és királyok elé hurcolnak titeket miattam, bizonyságul őellenük.
10De előbb az evangéliomnak kell hirdettetnie minden nép között.
11S mikor fogvavisznek s előállítnak titeket, ne törjétek előre a fejeteket, hogy mit is mondjatok, hanem ami tudtotokra adatik majd abban az órában, azt mondjátok. Mert ekkor nem ti beszéltek, hanem a Szent Lélek.
12S halálra adja a testvér testvérét, az atya a fiát, a gyermekek pedig megtámadják szüleiket és megölik őket.
13S meggyűlöl titeket mindenki az én nevem miatt; de aki mindvégig kitart, üdvözül.
14Mikor pedig majd látjátok, hogy az az undok a nagy fordulat szörny, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll, ahol nem kellene, - az olvasó fontolja meg! - Júdeának népe meneküljön a hegyekbe.
15A háztetőn lévő ne jöjjön le s ne menjen be a házába, hogy holmiját kivigye
16és a mezőn lévő vissza ne térjen, hogy ruháját elvigye.
17De jaj akkor a viselős és a szoptatós anyáknak!
18Imádkozzatok, hogy menekülésiek ne essék télre.
19Mert oly nyomor lesz akkor, amilyen még nem volt az Isten teremtette világ kezdetétől fogva mindmáig és nem is lesz soha.
20És ha az Úr azt az időt rövidre nem szabná, egy halandó sem menekülne meg; de ő azt az időt rövidre szabta az általa, kiválasztott választottakért.
21S ha akkor valaki azt mondja néktek; íme itt a Krisztus! Vagy: íme amott van! - ne higyjetek néki.
22Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak s jeleket, csodákat tesznek, hogy, ha lehetséges, elámítsák a választottakat is.
23Vigyázzatok tehát! lm' előre megmondtam mindent tinéktek.
24Sőt ama napokban, ama nyomoridő után, a nap elsötétül, a hold fényét veszti,
25a csillagok lehullnak az égről és az egek erősségei megrendülnek.
26S akkor meglátják az emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.
27S elküldi az angyalokat s egybegyűjti a választottakat a négy égtáj irányából, a földnek sarkától az égnek sarkáig.
28Okuljatok a fügefa példáján. Ha már hajt, az ága a lombja kizöldül, tudjátok, hogy közel a nyár.
29Ti ha látjátok, hogy ez megtörténik, tudjátok meg, hogy ő közel, az ajtó előtt van.
30Bizony mondom néktek: nem múlik el e nemzetség, míg mindez meg nem lesz.
31Az ég és föld elmúlik, de az én beszédem soha el nem múlik.
32Ama napot és órát azonban senki sem tudja, még a mennyei angyalok és a Fiu sem, csakis az Atya egyedül.
33Vigyázzatok, ébren legyetek és imádkozzatok! Nem tudjátok, mikor üt az óra.
34Mint a messze útra kelő ember, házát odahagyva, szolgáira bízza s kinek-kinek megszabva a dolgát, ráparancsol az ajtónállóra, hogy őrködjék,
35ti is őrködjetek, mert nem tudjátok, hogy mikor jön meg a ház ura, este-e vagy éjféltájban, kakasszóra-e - vagy reggel,
36hogy. ha váratlanul jönne, alva ne találjon.
37Amit néktek mondok, mindenkinek mondom: vigyázzatok!