1Azután zsidó ünnep volt. Jézus is felment Jeruzsálembe.
2Van Jeruzsálemben a Juh-kapunál egy öttornácos tó. Héber neve Betesda.
3Ott tengernyi beteg, vak, sánta és aszkóros szokott feküdni, várton várva a víz háborgását.
4Mert időszakonként angyal szállott le a tóra és a vizet megzavarta. Aki mármost elsőnek ment abba a víz megzavarása után, az meggyógyult, bármi csodás nyavalyában sínylett.
5Volt ott egy harmincnyolc esztendő óta beteg ember is.
6Mikor Jézus ezt fektében meglátta és megtudta, hogy már régóta szenved, megkérdezte: Akarsz-e meggyógyulni?
7A beteg azt felelte néki: Uram! Nincs senkim, aki bevinne a tóba, mikor a víz háborog és mire én odajutok, más megy bele.
8Ekkor Jézus azt mondotta néki: Kelj fel! Vedd ágyadat és járj!
9És tüstént meggyógyult. Vette ágyát és járt. Aznap pedig épp szombat volt.
10Meg is mondták a zsidók a meggyógyult embernek: Szombat van! Nem szabad hordoznod ágyadat.
11De ö így válaszolt nékik: Aki meggyógyított, az mondotta nékem: Vedd ágyadat és járj!
12Erre megkérdezték: Ki az, aki azt mondotta néked: Vedd ágyadat és járj!
13A meggyógyult ember azonban nem tudta, ki volt az, mert Jézus a sokaság ellepte helyről távozott.
14Utóbb Jézus találkozott vele a templomban és azt mondta néki: Látod, meggyógyultál! Ne vétkezzél többet, hogy rosszabb dolgod ne legyen.
15Erre az az ember elment és tudtukra adta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg.
16Emiatt a zsidók üldözőbe vették Jézust, sőt, mert ő ezt szombatnapon tette, meg akarták ölni.
17Jézus azonban azt mondotta nékik: Az én Atyám máig munkálkodik. Én is munkálkodom.
18Ezért aztán a zsidók még sokkalta inkább szerették volna megölni, mert most már nemcsak a szombat törvényét szegte meg, hanem az Istennel azonosítva önmagát, az Istent tulajdon atyjának is mondta.
19De Jézus megszólalt és azt mondta nékik: Bizony, bizony, mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet magától, csak amit az Atyától tenni lát. Amit ő tesz, a Fiú is ugyanazt ugyanúgy teszi.
20Mert az Atya szereti a Fiút és mindent megmutat néki, amit ő maga tesz, sőt ezeknél különb dolgokat is mutat majd néki csodálkozástokra.
21Amint az Atya holtakat támaszt s kelt életre, ugyanúgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
22Nem is ítél meg az Atya senkit, a Fiúra bízott minden ítéletet,
23hogy a Fiút ki-ki úgy tisztelje, ahogy az Atyát tiszteli. Aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli küldőjét, az Atyát.
24Bizony, bizony, mondom néktek: aki az én igémet hallgatja és hisz abban, aki engem küldött, örökké él és el nem kárhozik, - az már életre kelt a halálból.
25Bizony, bizony, mondom néktek: eljön az az idő és most van az, mikor a halottak meghallják Isten Fia szavát és akik meg hallják, élnek.
26Mert miként az Atyának önmagában való élete van, ő éppen úgy megadta a Fiúnak is az önmagában való életet.
27Sőt ítélő hatalmat is adott néki, mert ő emberfia. Ne csodálkozzatok ezen!
28Eljön az az idő, mikor a sírboltlakók mindnyájan meghallják szavát
29és kijönnek, a jótevők az életre; a gonosztévők pedig a kárhozatra.
30Én semmit sem tehetek magamtól. Hallás után teszek ítéletet s ítéletem igazságos, mivel nem a magam, ha¬nem annak akarata irányít, aki engem küldött.
31Ha én magam teszek magam mellett bizonyságot, A FÍÚ az én bizonyságtételem nem igaz.
32Más az, aki bizonyságot tesz mellettem s tudom, hogy igaz bizonyságtétel az, amit mellettem tesz.
33Ti Jánoshoz fordultatok s ő bizonyságot tett az igazság mellett.
34Én azonban nem szorulok ember bizonyságtételére. Ezt is azért említem meg, hogy üdvözüljetek.
35Lángragyúlt szövétnek volt ő; de ti csak ideig-óráig akartatok gyönyörködni fényében.
36De nékem a Jánosénál különb bizonyságom van. Amiknek végzését az Atya rám bízta, igen, maguk ama dolgok, amiket én teszek, azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem.
37Sőt az Atya, aki engem küldött, ő is bizonyságot tett mellettem. De ti sem hangját nem hallottátok, sem orcáját nem láttátok soha
38s igéjének sincsen foganatja bennetek, mert küldöttjének nem hisztek.
39Kutatjátok az írást, mert azt hiszitek, hogy abban van örök éltetek, pedig éppen az tesz énmellettem bizonyságot,
40és ti mégsem akartok énhozzám jönni, hogy éljetek.
41Dicsőséget nem fogadok el embertől,
42de titeket jól ismerlek: Isten szeretete nincs a szívetekben.
43Én Atyám nevében jöttem s nem fogadtatok be. Jöjjön egy más a maga nevében, azt befogadjátok.
44Hogyan is hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, azt a dicsőséget pedig, amely egyedül Istentől ered, nem is keresitek!
45Ne gondoljátok, hogy én vádollak az Atyánál titeket. Van vádlótok, Mózes, a ti reménységtek.
46Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek, hisz ő énrólam írt.
47De ha az ő írásának nem hisztek, hogyan hihetnétek az én beszédemnek!