John 18MRUZ

1Ezt mondván, Jézus kiment tanítványaival a Kidron patakon túlra, ahol egy kert volt s abba bementek ö és a tanítványai.

2Ezt a helyet Júdás, az ö árulója is ismerte, mert Jézus gyakran gyűlt össze ott tanítványaival.

3Júdás tehát az őrség egy csapatával és a főpapoktól, meg a farizeusoktól rendelkezésére bocsátott szolgákkal, fáklya-, lámpa- s fegyverszerelten odament.

4Jézus, aki a maga sorsával teljes tisztában volt, elibük állt s megkérdezte őket: Kit kerestek?

5Azt felelték néki: A názáreti Jézust. Erre Jézus azt mondotta nékik: Az én vagyok! Júdás, az ő árulója, szintén ott állott mellettük.

6De mihelyt e szava elhangzott: Az én vagyok! - meghátráltak s földre estek.

7Ekkor újra megkérdezte őket: Kit kerestek? Azt felelték: A názáreti Jézust.

8Jézus így válaszolt: Mondtam már, hogy az én vagyok. Ha tehát engem kerestek, ezeket bocsássátok el!

9Be kellett teljesednie ugyanis ama mondásának: A rámbízottaid közül nem vesztettem el egyet sem.

10Ekkor Simon Péter kirántotta kardját, rácsapott a főpap szolgájára s levágta annak jobb fülét. A szolgát Málkusnak hívták.

11De Jézus azt mondta Péternek: Dugd hüvelyébe kardodat. Az Atya nyújtotta poharat, - én ne innám-e ki?

12Erre az őrcsapat, az ezredes s a zsidók szolgái megfogták Jézust és megkötözve,

13először is Annáshoz, az akkori főpapnak, Kajafásnak ipához vitték.

14Ez a Kajafás tanácsolta a zsidóknak, hogy: Jobb, ha egy em¬ber vész el a népért!

15Simon Péter s egy másik tanítvány kísérte Jézust. Ez a tanítvány ugyanis ismerős volt a főpappal s be is ment a főpap udvarába Jézussal.

16Péter ellenben kint állt meg az ajtónál. Ekkor az a másik tanítvány, a főpapnak ismerőse visszament és szót váltva az ajtónálló lánnyal, bevezette Pétert.

17Az ajtónálló lány megkérdezte Pétert: Talán bizony, te is ennek az embernek tanítványai közül való vagy? Azt felelte: Nem vagyok.

18A szolgák és hajdúk széntüzrakva körben álltak, mert hideg volt s melegedtek. Péter szintén közibük állt s melegedett.

19Ezalatt a főpap Jézust az ő tanítványai és tanítása dolgában faggatta.

20Jézus azt felelte néki: Én nyíltan szóltam a világnak. Nap-nap után tanítottam a zsinagógában és a templomban, a zsidóknak közös gyülekező helyén. Titokban nem szóltam semmit.

21Miért faggatsz engemet? Kérdezd meg hallgatóimat a beszédem felől. Azok tudják, hogy mit mondtam.

22E szavára az egyik ott álló hajdú arcúi ütötte Jézust, ezt mondván: így válaszolsz a főpapnak?

23Jézus azt felelte néki: Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be, de ha jól, úgy miért ütsz engemet?

24Erre Annás elküldte öt megkötözve, Kajafáshoz, a főpaphoz.

25Simon Péter még ott állt és melegedett. S mikor megkérdezték: Talán te is az ö tanítványa vagy? - tagadta, mondván: Nem vagyok.

26A főpap egyik szolgája, a Péter levágta fülünk rokona azonban megszólalt: Hát nem láttalak-e tégedet ővele a kertben?

27De Péter újra tagadta. És a kakas azonnal megszólalt.

28Elvitték hát Jézust Kajafástól az őrházba. Épp reggel volt De nem mentekbe az őrházba, hogy meg ne fertőzzék magukat és a páskát megehessék.

29Azért Pilátus jött ki hozzájuk s megkérdezte őket: Mivel vádoljátok ezt az embert?

30Azt felelték: Ha nem volna gonosztévő, nem adtuk volna kezedbe.

31Erre Pilátus azt mondta: Vigyétek és ítélkezzetek felette a magatok törvénye alapján! A zsidók azonban azt felelték néki; Nekünk nincs jogunk senkit sem megölni.

32Így teljesedett be Jézusnak ama mondása, amellyel halála módját jelezte.

33Pilátus most újra bement az őrházba s behivatván Jézust, megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya?

34Jézus felelt: Magadtól mondod ezt, avagy mások mondták neked ezt rólam?

35Pilátus válaszolt: Hát zsidó vagyok én? A te néped s a főpapok adtak téged a kezembe. Mi bűnt követtél el?

36Jézus felelt: Az én országom nem e világból való. Ha az én országom e világból való volna, úgy az én szolgáim síkra szállanának, hogy ne jussak a zsidók kezébe, de az én országom nem innét való.

37Erre Pilátus azt mondta néki: Hát csakugyan király vagy? Jézus felelt: Magad mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem s azért jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Az igazság szülöttje hallgat a szavamra.

38Pilátus azt mondta neki: Mi az igazság? És ezt mondván, újra kiment a zsidókhoz s igy szólt: Én nem találok benne semmi bűnt.

39Hanem szokástokhoz híven, szabadon bocsátok egy foglyot a páskaünnepen. Akarjátok-e hát, hogy szabadon bocsássam a zsidók királyát?

40Erre mindannyian újra kiáltozták: Ne ezt, hanem Barabbást! Az a Barabbás pedig rabló volt.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for John 18.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.