John 15MRUZ

1Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám meg szőlőmíves.

2Meddő vesszőmet lemetszi, de a termőt megtisztítja, hogy bőven teremjen.

3Titeket már az az ige, amelyet néktek hirdettem, megtisztított.

4Maradjatok bennem és én tibennetek. Valamint a szőlővessző nem teremhet Önmagától, csakis ha a szőlőtőkén marad, éppúgy ti sem, csak ha énbennem maradtok.

5Én vagyok a szőlőtőke, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad és én benne, az ád bő termést; mert énnálam nélkül semmit sem tehettek.

6Aki nem marad énbennem, kivettetik, mint a szőlővessző és elszárad, aztán összeszedik, tűzre teszik, megég.

7De ha énbennem maradtok, igém pedig tibennetek marad, kérhettek, amit csak akartok és meglesz.

8Az én Atyám azzal dicsőíttetik meg, hogy bő termést adtok s tanítványaimmá lesztek.

9Ahogy az Atya szeretett engemet én is úgy szeretlek titeket Maradjatok meg az én szeretetemben.

10Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben, ahogy én is megtartottam az én Atyám parancsolatait, s megmaradtam az ő szeretetében.

11Azért mondtam meg ezt néktek, hogy örömöm legyen bennetek s örömötök teljes legyen.

12Parancsolatom ez: szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.

13Nincs nagyobb szeretet, mint ha életünket adjuk a barátainkért.

14Ti az én barátaim vagytok, ha megteszitek mindazt, amit néktek parancsolok.

15Nem mondalak már szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak, mert amit Atyámtól hallottam, tudtotokra adtam.

16Nem ti választottatok engemet, én választottalak titeket, én hagytam meg néktek: menjetek, gyümölcsözzetek s maradjon meg gyümölcsötök, hogy bármit kérjetek nevemben az Atyától, megadja tinéktek.

17Lelketekre kötöm: szeressétek egymást!

18Ha a világ gyűlöl, jusson eszetekbe, hogy engemet előbb gyűlölt mint titeket.

19Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné övéit, de mert ti nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért a világ gyűlöl titeket.

20Jusson eszetekbe amaz én mondásom: A szolga nem nagyobb uránál. Ha engem üldöztek, üldöznek majd titeket is; ha az én szavamra adtak, adnak a tiétekre is.

21De ők ezt mind nevem miatt teszik, mert nem ismerik azt, aki engem küldött.

22Ha nem jöttem és nem szóltam volna hozzájuk, úgy nem volna bűnük; de most már nincs mentség bűnükre.

23Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is.

24Ha közöttük oly dolgokat nem műveltem volna, aminőket senki más nem művelt, úgy nem volna bűnük; de most már láttak is, meg is gyűlöltek mind engemet, mind Atyámat.

25Így teljesedett be az a törvényükben megírt mondás: Ok nélkül gyűlöltek engemet

26De majd ha eljön a Szószóló, akit én küldök az Atyától hozzátok, az igazság ama Lelke, aki az Atyától származik, az bizonyságot tesz énrólam.

27Sőt ti magatok is bizonyságot tesztek, mert ti eleitől fogva velem vagytok.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for John 15.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.