Acts 13
1 Az antiókiai gyülekezet prófétái és tanítói: Barnabás, Simon, melléknevén Niger, a cirenei Lucius, Manaén, Heródes negyedesfejedelemnek a tejtestvére és Saul voltak.
2 Mikor ezek éppen az Úrnak szolgáltak s böjtöltek, a Szent Lélek így szólott hozzájuk: Válasszátok ki nékem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre őket elhívtam.
3 Erre böjtöltek, imádkoztak és kézrátétellel felavatván, útra bocsátották őket.
4 Ők tehát, mint a Szent Lélek kiküldöttei, lementek ciprus szigetén. Seleuciába s onnét áthajóztak Ciprusba.
5 Salamisbe jutva, hirdették Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. Mint szolgatárs, velük volt János is.
6 Bejárván a szigetet egész Páfuszig, egy Barjézus nevű varázsló hamis próféta zsidóval találkoztak
7 Szergius Pál helytartónál, egy értelmes férfiúnál, aki Barnabást és Sault magához hívatta, mert szerette volna hallani az Isten igéjét.
8 De a varázsló Elimás, - mert nevének ez a jelentése - ellentállt nékik s azon volt, hogy a helytartót eltántorítsa a hittől.
9 Saul, illetőleg Pál azonban a Szent Lélektől áthatva, keményen ránézett
10 s azt mondta: Óh te minden álnoksággal és minden gonoszsággal megkent ördögi fajzat, minden igazságnak ellensége, nem hagysz fel az Úr egyenes útjának elcsavarásával?
11 Na hát, érezd az Úr karját. Megvakulsz és egy ideig nem látod a napot. S tüstént homály és sötétség borúit rá és köröskörül tapogatódzva, vezetőt keresett.
12 A helytartó pedig az eset láttára hitt és álmélkodott az Úr tudományán.
13 Pál s társai aztán hajóra szállva, Pátoszból a Pergében és a pamfiliai Pergébe utaztak. Ott azonban János elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.
14 Ők pedig Pergén át a pizidiai Antiókiába mentek s szombatnapon, a zsinagógába betérve, leültek.
15 A törvény és a próféták olvasása után, a zsinagóga elüljárói ezt izenték nékik: Testvérek! Ha van valami mondanivalótok a néphez, beszéljetek.
16 Erre Pál felállott s a kezével csendre intve, így szólt: Izraelita férfiak és ti istenfélő lelkek! Hallgassatok meg.
17 Izrael népének Istene kiválasztotta a mi atyáinkat s Egyiptomban való hontalansága idején felmagasztalta és hatalmas karjával kivezette onnét a népet.
18 Körül-belül negyven évig gondot viselt rájuk a pusztában
19 s kiirtván hét nemzetséget Kánaán földéről, azok földjét kisorsolván birtokukba adta.
20 Majd mintegy négyszázötven éven át bírákat állatta élükre egész Sámuel próféta koráig.
21 Ettől fogva királyt kértek és az Isten Sault, Kis fiát. a Benjámin törzs sarját adta negyven évig nékik.
22 S mikor azt letette, Dávidot helyezte királyi székükbe, aki mellett bizonyságot is tett, mondván: Dávid, Jesse fia, az én választottam, a szívem szerint való férfiú, aki minden akaratomat megteszi.
23 Ennek magvából támasztotta Isten, Ígérete szerint, Izrael szabadítóját, Jézust,
24 minekutána János, már az ő fellépése előtt hirdette Izrael egész népének a megtérés avatását.
25 Mikor pedig János bevégezte a pályafutását, ezt mondta: Nem az vagyok, akinek gondottok, utánam jön, akinek nem vagyok méltó megoldani a lába saruját.
26 Testvérek, Ábrahámnak nemzetsége és ti istenfélő lelkek! Néktek szól ez idvesség beszéde.
27 Mert Jeruzsálem lakói s ezek vezérei nem ismerték fel őt, sőt, azzal, hogy elítélték, a prófétáknak szombatonként felolvasni szokott szavait beteljesítenek.
28 És bár éppenséggel nem találtak benne halálra méltó bűnt, követelték Pilátustól, hogy végeztesse ki.
29 S mikor mindazt véghezvitték, ami megíratott róla, levették a fáról s sírboltba helyezték.
30 De az Isten feltámasztotta őt a halálból
31 és megjelent több napon át azoknak, akik vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe Galileából és most tanúi néki a nép előtt.
32 Mi is a mi atyáinknak tett ígéret örömhírét hirdetjük tinéktek, mert az Isten megadta azt az ő fiainak, - nékünk, feltámasztván Jézust,
33 amint a második zsoltárban írva van: Az én fiam vagy te, ma nemzettelek tégedet.
34 Azt pedig, hogy úgy támasztotta tel öt a halálból, hogy nem lát már többé enyészetet, így mondta meg: Néktek adom Dávidnak szent Ígéretét.
35 Azért mondja más helyen is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson.
36 Mert Dávid, miután a maga idejében híven teljesítette az Isten akaratát elhunyt, megtért atyáihoz és rothadást látott,
37 de akit az Isten feltámasztott, rothadást sem látott.
38 Tudjátok meg hát testvérek, hogy általa hirdettetik néktek a bűnöknek bocsánata
39 s míg Mózes törvénye semmiképpen sem tudott megigazítani titeket, - ő minden hívőnek megigazítója.
40 Vigyázzatok azért, hogy a próféták eme mondása be ne teljesedjék rajtatok:
41 Nézzetek ide gőgösök, bámuljatok s semmisüljetek meg. Mert én olyat teszek a ti időtökben, Olyat, hogy el sem hinnétek a hírmondójának.
42 A zsidók zsinagógájából kimenet pedig kérten kérték őket, hogy a következő szombatnapon újra hirdessék ez igét nékik.
43 Sőt a zsinagóga szétosztása után sok zsidó és istenfélő lélek csatlakozott Pálhoz s Barnabáshoz, akik beszélgetés közben buzdították őket hogy maradjanak meg rendületlenül az Istennek kegyelmében.
44 A kővetkező szombatnapon pedig majd az egész város egybegyűlt az Isten igéjének hallgatására.
45 A zsidók azonban a tengernép láttára haragra gerjedtek s szitkozódva, belekötöttek Pál beszédébe.
46 Erre Pál s Barnabás teljes nyíltsággal kijelentették: Mindenekelőtt néktek tellett hirdetnünk az Istennek igéjét, de mert ti megvetitek azt s nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, mostmár a pogányokhoz fordulunk.
47 Mert az Úr így parancsolta meg ezt minékünk: A pogányok világosságává tettelek tégedet, Hogy az üdvösséget elterjeszd a földnek végső határáig.
48 Ezt hallva, a pogányok örvendtek s magasztalták az Úrnak igéjét és mindazok, akik az örök életre ki voltak választva, hívőkké lettek.
49 Az Úrnak igéje pedjg elterjedt az egész tartományban.
50 zsidók azonban felizgatták az előkelő, istenfélő nőket s a város elöljáróit s zendülést támasztva Pál s Barnabás ellen, kikergették őket határukból.
51 Ezek pedig, lábuk porát rájuk rázva, elmentek Ikóniumba.
52 De a tanítványok tele voltak örömmel és Szent Lélekkel.