1Az antiókiai gyülekezet prófétái és tanítói: Barnabás, Simon, melléknevén Niger, a cirenei Lucius, Manaén, Heródes negyedesfejedelemnek a tejtestvére és Saul voltak.
2Mikor ezek éppen az Úrnak szolgáltak s böjtöltek, a Szent Lélek így szólott hozzájuk: Válasszátok ki nékem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre őket elhívtam.
3Erre böjtöltek, imádkoztak és kézrátétellel felavatván, útra bocsátották őket.
4Ők tehát, mint a Szent Lélek kiküldöttei, lementek ciprus szigetén. Seleuciába s onnét áthajóztak Ciprusba.
5Salamisbe jutva, hirdették Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban. Mint szolgatárs, velük volt János is.
6Bejárván a szigetet egész Páfuszig, egy Barjézus nevű varázsló hamis próféta zsidóval találkoztak
7Szergius Pál helytartónál, egy értelmes férfiúnál, aki Barnabást és Sault magához hívatta, mert szerette volna hallani az Isten igéjét.
8De a varázsló Elimás, - mert nevének ez a jelentése - ellentállt nékik s azon volt, hogy a helytartót eltántorítsa a hittől.
9Saul, illetőleg Pál azonban a Szent Lélektől áthatva, keményen ránézett
10s azt mondta: Óh te minden álnoksággal és minden gonoszsággal megkent ördögi fajzat, minden igazságnak ellensége, nem hagysz fel az Úr egyenes útjának elcsavarásával?
11Na hát, érezd az Úr karját. Megvakulsz és egy ideig nem látod a napot. S tüstént homály és sötétség borúit rá és köröskörül tapogatódzva, vezetőt keresett.
12A helytartó pedig az eset láttára hitt és álmélkodott az Úr tudományán.
13Pál s társai aztán hajóra szállva, Pátoszból a Pergében és a pamfiliai Pergébe utaztak. Ott azonban János elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.
14Ők pedig Pergén át a pizidiai Antiókiába mentek s szombatnapon, a zsinagógába betérve, leültek.
15A törvény és a próféták olvasása után, a zsinagóga elüljárói ezt izenték nékik: Testvérek! Ha van valami mondanivalótok a néphez, beszéljetek.
16Erre Pál felállott s a kezével csendre intve, így szólt: Izraelita férfiak és ti istenfélő lelkek! Hallgassatok meg.
17Izrael népének Istene kiválasztotta a mi atyáinkat s Egyiptomban való hontalansága idején felmagasztalta és hatalmas karjával kivezette onnét a népet.
18Körül-belül negyven évig gondot viselt rájuk a pusztában
19s kiirtván hét nemzetséget Kánaán földéről, azok földjét kisorsolván birtokukba adta.
20Majd mintegy négyszázötven éven át bírákat állatta élükre egész Sámuel próféta koráig.
21Ettől fogva királyt kértek és az Isten Sault, Kis fiát. a Benjámin törzs sarját adta negyven évig nékik.
22S mikor azt letette, Dávidot helyezte királyi székükbe, aki mellett bizonyságot is tett, mondván: Dávid, Jesse fia, az én választottam, a szívem szerint való férfiú, aki minden akaratomat megteszi.
23Ennek magvából támasztotta Isten, Ígérete szerint, Izrael szabadítóját, Jézust,
24minekutána János, már az ő fellépése előtt hirdette Izrael egész népének a megtérés avatását.
25Mikor pedig János bevégezte a pályafutását, ezt mondta: Nem az vagyok, akinek gondottok, utánam jön, akinek nem vagyok méltó megoldani a lába saruját.
26Testvérek, Ábrahámnak nemzetsége és ti istenfélő lelkek! Néktek szól ez idvesség beszéde.
27Mert Jeruzsálem lakói s ezek vezérei nem ismerték fel őt, sőt, azzal, hogy elítélték, a prófétáknak szombatonként felolvasni szokott szavait beteljesítenek.
28És bár éppenséggel nem találtak benne halálra méltó bűnt, követelték Pilátustól, hogy végeztesse ki.
29S mikor mindazt véghezvitték, ami megíratott róla, levették a fáról s sírboltba helyezték.
30De az Isten feltámasztotta őt a halálból
31és megjelent több napon át azoknak, akik vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe Galileából és most tanúi néki a nép előtt.
32Mi is a mi atyáinknak tett ígéret örömhírét hirdetjük tinéktek, mert az Isten megadta azt az ő fiainak, - nékünk, feltámasztván Jézust,
33amint a második zsoltárban írva van: Az én fiam vagy te, ma nemzettelek tégedet.
34Azt pedig, hogy úgy támasztotta tel öt a halálból, hogy nem lát már többé enyészetet, így mondta meg: Néktek adom Dávidnak szent Ígéretét.
35Azért mondja más helyen is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson.
36Mert Dávid, miután a maga idejében híven teljesítette az Isten akaratát elhunyt, megtért atyáihoz és rothadást látott,
37de akit az Isten feltámasztott, rothadást sem látott.
38Tudjátok meg hát testvérek, hogy általa hirdettetik néktek a bűnöknek bocsánata
39s míg Mózes törvénye semmiképpen sem tudott megigazítani titeket, - ő minden hívőnek megigazítója.
40Vigyázzatok azért, hogy a próféták eme mondása be ne teljesedjék rajtatok:
41Nézzetek ide gőgösök, bámuljatok s semmisüljetek meg. Mert én olyat teszek a ti időtökben, Olyat, hogy el sem hinnétek a hírmondójának.
42A zsidók zsinagógájából kimenet pedig kérten kérték őket, hogy a következő szombatnapon újra hirdessék ez igét nékik.
43Sőt a zsinagóga szétosztása után sok zsidó és istenfélő lélek csatlakozott Pálhoz s Barnabáshoz, akik beszélgetés közben buzdították őket hogy maradjanak meg rendületlenül az Istennek kegyelmében.
44A kővetkező szombatnapon pedig majd az egész város egybegyűlt az Isten igéjének hallgatására.
45A zsidók azonban a tengernép láttára haragra gerjedtek s szitkozódva, belekötöttek Pál beszédébe.
46Erre Pál s Barnabás teljes nyíltsággal kijelentették: Mindenekelőtt néktek tellett hirdetnünk az Istennek igéjét, de mert ti megvetitek azt s nem tartjátok magatokat méltóknak az örök életre, mostmár a pogányokhoz fordulunk.
47Mert az Úr így parancsolta meg ezt minékünk: A pogányok világosságává tettelek tégedet, Hogy az üdvösséget elterjeszd a földnek végső határáig.
48Ezt hallva, a pogányok örvendtek s magasztalták az Úrnak igéjét és mindazok, akik az örök életre ki voltak választva, hívőkké lettek.
49Az Úrnak igéje pedjg elterjedt az egész tartományban.
50zsidók azonban felizgatták az előkelő, istenfélő nőket s a város elöljáróit s zendülést támasztva Pál s Barnabás ellen, kikergették őket határukból.
51Ezek pedig, lábuk porát rájuk rázva, elmentek Ikóniumba.
52De a tanítványok tele voltak örömmel és Szent Lélekkel.