1Feltettem ugyanis magamban, hogy nem megyek újabb szomorúságra hozzátok.
2Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki vidámít meg engemet, hacsak nem az, akit én szomorítok meg?
3És ezt éppen azért írtam néktek, hogy ha odamegyek, ne szomorkodjam azokon, akikben örömet kellene találnom, mert bizton tudom azt mindnyájatokról, hogy az én örömöm mindannyiatoké.
4Bizony nagy szívbéli fájdalommal s aggódással, keserves könnyhullatások közt írtam én néktek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem, hogy megismerjétek azt a szeretetet, amellyel én, kiváltképpen irántatok viseltetem.
5Ha pedig valaki megszomorított nem engemet szomorított meg, hanem, hogy ne rójak rovást rovásra, részben titeket mindnyájatokat.
6Elég az ilyennek a többségtől rámért büntetés.
7Sőt ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vigasztaljátok őt, hogy a túl nagy szomorúság meg ne eméssze a szegényt,
8Azért kértenkérlek, fogadjátok be újra őt szeretetközösségtekbe.
9Mert azért is írtam néktek, hogy próbára tegyelek, ha vajon engedelmeskedtek-e mindenben?
10Akinek pedig ti, annak én is megbocsátok; hiszen az én bocsánatom, ha ugyan volt kinek megbocsátanom, érettetek történt a Krisztus nevében, hogy a Sátán ki ne fogjon rajtunk,
11mert nagyon jól ismerjük mesterkedéseit
12Hanem, mikor Troászba érkeztem a Krisztus evangelioma dolgában és kedvező alkalom nyílt a szent munkára, - oda lett a lelkem nyugodalma, minthogy Titust, az én testvéremet nem találtam,
13azért búcsút mondva nékik, elutaztam Macedóniába.
14De hála légyen Istennek! Ő mindenkor diadalról¬diadalra vezet minket a Krisztusban és mindenütt elterjeszti az ő ismeretének illatát általunk.
15Mert mi Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók közt egyaránt.
16Ezeknek halál-illat halálra; amazoknak élet-illat életre.
17S ki alkalmas erre? Mi bizony, mint sok más nem üzérkedünk az Isten igéjével, hanem tiszta szívből, akárcsak Istenből, Isten előtt Krisztusban élve beszélünk.