1Pál, Jézus Krisztus apostola az Isten akaratából és Timóteus testvér, az Isten korintusi gyülekezetének az egész Akájában lévő összes szentekkel együtt.
2Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
3Áldott legyen a mi Urunknak, a Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, az irgalomnak Atyja és minden vigasztalásnak Istene,
4aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságban sínylődő embert azzal a vigasztalással, amellyel az Isten minket magunkat vígasztal.
5Mert amily bőséges rész jutott ki nékünk a Krisztus szenvedéséből, oly bőséges Krisztus által a mi vigasztálasunk is.
6Tehát, ha nyomorgattatunk, vigasztalás és üdvösség s ha megvigasztaltatunk, az is vigasztalás néktek s erőforrás ugyanazon szenvedések türelmes elviselésére, amelyeket mi is elszenvedünk
7s éppen ezért a mi tibennetek vetett reménységünk megingathatatlan, tudván, hogy osztályos társaink vagytok a szenvedésben és a vigasztalásban egyaránt.
8Nem hallgathatom el ugyanis előttetek, testvérek, Ázsiában reánk szakadt nyomorúságunknak dolgát. Bizony erőnk felett terheltettünk meg úgy, hogy már lemondtunk életünkről is.
9Sőt magunkban halálra szántuk magunkat, hogy ne magunkban bízzunk, hanem a holtakat feltámasztó Istenben.
10Ő szabadított meg s szabadít meg minket a halál torkából, ő a reménységünk, hogy majd ezután is meg fog szabadítani,
11ha ti is segítségünkre siettek értünk való könyörgéstekkel, hogy a nékünk osztályrészül jutott kegyadományért sok ajk adjon hálát sokak javára érettünk.
12Mert egyetlen dicsekvésünk lelkiismeretünk bizonyságtétele, hogy mi Isten szerint való szentséggel s őszinteséggel, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk-keltünk a világon, kiváltképpen tiköztetek.
13Bizony nem írtunk mást néktek, csakis, amit olvastok avagy ismertek, sőt remélem, el is fogtok ismerni mindvégig,
14ahogy ismertek minket is részben, vagyis, hogy mi a ti dicsekvéstek vagyunk, amint ti is a mi dicsekvésünk vagytok az Úr Jézus napján.
15E bizodalomnál fogva előbb hozzátok akartam menni, hogy másodízben részesedjetek a kegyelemben.
16Tőletek akartam átmenni Macedóniába s Macedóniából újra visszatérni, hogy elkísérjetek engem.
17Ezt akarva, könnyelmű voltam tán? Vagy amit tervezek, gyarló ember módjára tervezem, hogy nálam az igen¬igen s a nem-nem egy legyen?
18Isten a tanúm, hogy amit néktek hirdettem, nem volt igen és nem.
19Mert az Isten fia, Jézus Krisztus, akit mi, én, Szilvánusz és Timóteus hirdettünk néktek, nem volt igen és nem, hanem az Igen megtestesülése.
20Ő benne az Isten minden ígéretének igene teljesült, azért ő általa mondanak Áment is az Isten dicsőségére.
21Aki pedig megerősít minket Krisztusban tiveletek együtt és megken, - az Isten,
22ő meg is pecsételt és megadta a Lélek zálogát szívünkbe.
23Lelkemre, Isten a tanúm, hogy én irántatok való kíméletből nem mentem el eddig Korintusba.
24Mert mi nem a ti hitetek urai, hanem a ti örömötök munkatársai vagyunk, mivelhogy a hitben ti erősen álltok.