1Újra ajánlgassuk magunkat? Vagy szükségünk van talán, miként némelyeknek, néktek szóló, vagy tőletek való ajánló levélre?
2A mi levelünk ti vagytok, beírva szívünkbe; ismeri s olvassa mindenki.
3Hisz az egész világ tudja, hogy ti a Krisztusnak mi általunk szerzett, nem tintával, nem is kőtáblákra, hanem az élő Isten Lelkével, érző szívtáblákra írt levele vagytok.
4Ilyen bizodalmunk Isten irányában a Krisztus által van.
5Nem mintha mi magunktól alkalmasak volnánk saját erőnkből bármit kigondolni, sőt ellenkezőleg, alkalmatosságunkat az Istennek köszönjük.
6Ő tett minket alkalmatosakká az új szövetség, nem a betű, hanem a Lélek szolgálatára. Mert a betű öl, a lélek pedig éltet.
7És ha a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges volt, úgy annyira, hogy Izrael fiai nem tudtak a Mózes orcájára nézni, orcájának múló dicsősége miatt,
8hogyne volna még sokkalta dicsőségesebb a Léleknek szolgálata?
9Hiszen, ha a kárhozat szolgálata dicsőséges volt, mennyivel dicsőségesebb az igazság szolgálata?
10Sőt ennek páratlan dicsőségéhez a dicsőd nem is dicsőséges.
11Mert, ha dicsőséges a mulandó, mennyivel inkább dicsőséges, ami maradandó.
12Azért ily reménység birtokában lévén, teljes nyíltsággal beszélünk
13s nem követjük Mózest, aki leplet borított arcára, hogy Izrael fiai ne lássák elmúlandó dicsősége végét.
14De hát az ö elméjük megrögzött, mivel ugyanaz a lepel az ó szövetség olvasásakor mind máig feltakaratlan, mert az csakis a Krisztusban tűnik el.
15Sőt Mózest olvasva, mindig lepel borul a szívükre.
16De ha majd az Úrhoz térnek, a lepel eltűnik.
17Mert az Úr a Lélek s ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.
18Mi pedig mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén az Úr dicsőségét, ugyanazon képre változunk el dicsőségtől dicsőséggé, még pedig az Úrtól, a Lélektől!