1Jól tudjátok ugyanis testvérek, hogy mi nem hiába mentünk tihozzátok.
2Sőt, bár tudomástok szerint, előzőleg sok baj s bántalom ért minket Filippiben, örökösen viaskodva, Istenünkbe vetett teljes bizodalommal hirdettük néktek az Isten evangéliomát.
3Mert a mi igehirdetésünknek semmi köze sem a tévelygéshez, sem az aljassághoz vagy az álnoksághoz,
4sőt ellenkezőleg, Istentől kipróbált evangéliomi megbízatásunkat tartva szemünk előtt, nem az embereknek, hanem a szíveket vizsgáló Istennek tetszését keresve beszélünk.
5Isten a tanú rá, de ti is tudjátok, hogy nem volt kenyerünk a hízelgő beszéd, sem a leplezett kapzsiság,
6nem vágytunk emberek dicsőítésére, sem a tiétekre, sem a másokéra,
7pedig, mint Krisztus apostolai, latba vethettük volna tekintélyünket; hanem inkább nyájasak voltunk köztetek. Ahogy a dajkáló anya dajkálja a maga gyermekeit
8úgy csüngtünk rajtatok s kész örömest ajánltuk fel néktek nemcsak az Isten evangéliomát, hanem életünket is, mert titeket nagyon megszerettünk.
9Gondoljatok csak vissza testvérek, a mi verejtékes munkánkra.
10Éjjel nappal dolgozva hirdettük tinéktek az Isten evangéliomát, hogy ne legyünk terhére senkinek köztetek.
11Ti és az Isten a tanú, hogy mely jámbor, igaz s feddhetetlen módon forgolódtunk közöttetek, hívők között, hiszen jól tudjátok, hogy amint az atya az ő gyermekeit, úgy intettünk, vigasztaltunk egyenként mindnyájatokat
12s kérten kértünk, viseljétek magatokat méltóképpen ahhoz az Istenhez, aki dicsőséges országába meghívott titeket
13Azért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy ti az általunk hirdetett isteni igét, nem mint emberek beszédét, hanem, aminthogy valóban az is, mint Isten beszédét fogadtátok szívetekbe s hogy az meg is fogamzott bennetek, hívőkben.
14Mert ti, kedves testvéreim, a júdeai keresztyén gyülekezetek sorsában osztozkodtatok. Honfitársaitok épp úgy üldöztek titeket, mint ahogy; őket s minket is üldöztek azok a zsidók,
15akik az Úr Jézust és a maguk prófétáit is megölték, akikben nincs az Istennek gyönyörűsége, akik minden embernek ellenségei,
16akik utunkba álltak nékünk is, hogy a pogányoknak ne hirdethessük az üdvősség beszédét; így lett teljes bűneik mértéke. Végre utói is érte őket az Istennek haragja.
17De minket testvérek, mikor árva módra elszakadtunk egyidőre titőletek, színre, de nem szívre, annál jobban gyötört a vágy, hogy újra megláthassunk titeket
18El is akartunk menni hozzatok, kiváltképpen én Pál, egyszer is, másszor is, de a Sátán megakadályozott.
19Mert ki a mi reménységünkül örömünk, vagy dicsekvésünk koronája, ha nem ti is, a mi Urunk, Jézus színe előtt az ö visszatérésekor?
20Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.