1Én is, mikor ti hozzátok mentem, testvérek, nem azért mentem, hogy néktek, mint a szónoklat, avagy a bölcsészet mestere hirdessem az Isten bizonyságtételét.
2Nem akartam tudni másról tinálatok, csakis a Jézus Krisztusról, még pedig a megfeszítettről.
3Bizony nagy gyengeség, félelem s rettegés fogott el köztetek.
4Beszédem és igehirdetésem nem az emberi bölcsesség okoskodásából, hanem a lélek és erő megmutatásából állott,
5hogy a ti hitetek ne az emberi bölcsesség, hanem az isteni erő alapján nyugodjék.
6Bölcsességet mi az érettek körében hirdetünk, de nem e világnak, sem e világ mulandóság alá vetett fejeinek bölcsességét,
7hanem hirdetjük az Isten ama titokban elrejtett bölcsességét, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre
8s amelyet senki sem ismert e világ fejei közül, mert, ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség urát.
9Igen, hirdetjük, amint írva van: Amit szem nem látott, fül nem hallott, Ember szíve meg nem érzett, - Amit az Isten készített az őt szeretőknek.
10Nekünk pedig kijelentett az ő lelke által, mert az isteni lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is.
11Hiszen melyik ember tudja, hogy mi lakik az emberben, hacsak nem a benne lakó szent lélek? Éppen úgy az Isten dolgát sem ismeri senki, hacsak nem az Isten lelke.
12Mi pedig nem e világ lelkét, hanem azt a lelket vettük, amely az Istentől való, hogy megismerjük Istentől nyert kegyelmi ajándékunkat
13s hirdessük is, de nem az emberi bölcsesség, hanem az isteni lélek tanította beszédben, lelki emberekkel, lelki dolgokat közölvén.
14A nem lelki ember különben sem veszi be az Isten lelki dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert lelkileg kell az megítélni.
15A lelki ember ellenben mindent megítél, de őt nem ítéli meg senkisem.
16Hiszen ki fogta fel az Úr gondolatát, hogy oktathatná őt? Mi bennünk azonban a Krisztus gondolata van.