1Ima Mózestól, az Isten emberétől. Uram, te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre:
2mielőtt a hegyek megszülettek volna, és létrehoztad volna a földet és világot. Mert te öröktől fogva mindörökké Isten vagy:
3a halandót visszatéríted a porba; és azt mondod: Térjetek vissza, emberfiak!
4Mert ezer esztendő a te szemeidben annyi, mint a tegnapi nap, ha elmúlik; és mint egy őrváltás éjszaka.
5Elsodrod őket, álommá lesznek; reggel olyanok, mint a fű, mely megújul:
6reggel virágzik és megújul; estére levágják és megszárad.
7Mert elsenyvedünk haragodtól; elijedünk felindulásodtól.
8Magad elé tetted bűnösségünket; rejteni valónkat arcod világításába:
9mert napjaink mind felindulásodban hajlanak le; esztendeinket úgy végezzük, mint egy sóhajtást.
10Éveink napjaiban van hetven esztendő; vagy erőltetve nyolcvan esztendő: és a büszkeségük vesződség és semmiség; mert sietve elszállnak, és elrepülünk.
11Ki az, aki ismeri haragod erejét, és felindulásodét úgy, amint téged félni kell?
12Napjainkat számlálni úgy taníts; hogy bölcs szívet vegyünk.
13Térj vissza, Uram - meddig még? -, és essék meg a szíved szolgáidon!
14Elégíts meg bennünket reggelenként kegyelmeddel; hogy ujjongjunk és örvendjünk egész nap.
15Vidámíts meg minket aszerint, ahány nap nyomorúságot adtál; ahány esztendeig veszedelmet láttunk.
16Legyen láthatóvá műved a te szolgáidon; és dicsőséged az ő fiaikon.
17És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek kedvessége mirajtunk: