1És történt, hogy mikor felépült a kőfal és felállítottam a kapuszárnyakat; kirendeltettek a kapusok, az énekesek és léviták.
2És mikor Jeruzsálem fölé rendeltem testvéremet, Hanánit és Hananja várkapitányt; mert ő megbízhatóbb és istenfélőbb ember volt sokaknál:
3azt mondtam nekik: Nem szabad kinyitni Jeruzsálem kapuit, míg fel nem süt a nap, és míg ők állanak őrt, addig zárják be a kapuszárnyakat és reteszeljék el; aztán Jeruzsálem lakosait kell őrségekre állítani, kit-kit a maga őrségére, azaz kit-kit házának átellenébe.
4A város pedig tágas volt és nagy, és a nép kevés benne; így házak nem épültek.
5És az én Istenem azt adta szívembe, hogy összegyűjtöttem a nemeseket, az előkelőket és a népet, hogy nemzetségi lajstromra vétessenek; és megtaláltam azoknak a nemzetségi lajstromát, akik először jöttek fel, és ezt találtam benne írva:
6Ezek Júda tartománynak a száműzött foglyok közül felvonuló fiai, akiket Nabukadneccár babiloni király száműzetésbe vitt; és visszatértek Jeruzsálembe és Júdába, ki-ki a maga városába.
7Akik Zerubbábellel, Jésuával, Nehemiával, Azarjával, Raamjával, Nahamánival, Mordekájjal, Bilsánnal, Miszperettel, Bigvaival, Nehummal, Baanával érkeztek. Az izráeli nép férfiainak száma:
8Parós fiai kétezer-százhetvenkettő.
9Sefatjá fiai háromszázhetvenkettő.
10Árah fiai hatszázötvenkettő.
11Pahat-Móáb fiai Jésua és Jóáb fiai közül kétezer-nyolcszáztizennyolc.
12Elám fiai ezerkétszázötvennégy.
13Zattu fiai nyolcszáznegyvenöt.
14Zakkai fiai hétszázhatvan.
15Binnui fiai hatszáznegyvennyolc.
16Bébai fiai hatszázhuszonnyolc.
17Azgád fiai kétezer-háromszázhuszonkettő.
18Adonikám fiai hatszázhatvanhét.
19Bigvai fiai kétezer-hatvanhét.
20Ádin fiai hatszázötvenöt.
21Átér fiai Hizkijától kilencvennyolc.
22Hásum fiai háromszázhuszonnyolc.
23Bécai fiai háromszázhuszonnégy.
24Hárif fiai száztizenkettő.
25Gibeon fiai kilencvenöt.
26Bét-Lehem és Netófá férfiai száznyolcvannyolc.
27Anatót férfiai százhuszonnyolc.
28Bét-Azmávet férfiai negyvenkettő.
29Kirjat-Jeárim, Kefirá és Beerót férfiai hétszáznegyvenhárom.
30Rámá és Geba férfiai hatszázhuszonegy.
31Mikmász férfiai százhuszonkettő.
32Bétél és Áj férfiai százhuszonhárom.
33A másik Nebó férfiai ötvenkettő.
34A másik Elám fiai ezerkétszázötvennégy.
35Hárim fiai háromszázhúsz.
36Jerikó fiai háromszáznegyvenöt.
37Lód, Hádid és Onó fiai hétszázhuszonegy.
38Szenáá fiai háromezer-kilencszázharminc.
39A papok: Jedajá fiai Jésua házából kilencszázhetvenhárom.
40Immér fiai ezerötvenkettő.
41Pashúr fiai ezerkétszáznegyvenhét.
42Hárim fiai ezertizenhét.
43A léviták: Jésua és Kadmiél fiai Hódavjá fiaitól hetvennégy.
44Az énekesek: Ászáf fiai száznegyvennyolc.
45Az ajtónállók: Sallum fiai, Átér fiai, Talmon fiai, Akkub fiai, Hatitá fiai, Sóbai fiai: százharmincnyolc.
46A templomszolgák: Cihá fiai, Haszufá fiai, Tabbáót fiai.
47Kérósz fiai, Szíá fiai, Pádon fiai.
48Lebáná fiai, Hagábá fiai, Szalmai fiai.
49Hánán fiai, Giddél fiai, Gáhár fiai.
50Reájá fiai, Recin fiai, Nekódá fiai.
51Gazzám fiai, Uzza fiai, Pászéah fiai.
52Bészai fiai, a meúniak fiai, a nefisziek fiai.
53Bakbuk fiai, Hakúfá fiai, Harhur fiai.
54Baclit fiai, Mehida fiai, Harsá fiai.
55Barkósz fiai, Sziszerá fiai, Temah fiai.
56Neciah fiai, Hatifá fiai.
57Salamon szolgáinak fiai: Szótai fiai, Szóferet fiai, Peridá fiai.
58Jaalá fiai, Darkon fiai, Giddél fiai.
59Sefatjá fiai, Hattíl fiai, Pókeret Ha-Cebáim fiai, Ámon fiai.
60A templomszolgák és Salamon szolgáinak fiai összesen: háromszázkilencvenkettő.
61És ezek azok, akik feljöttek Tél-Melahból, Tél-Harsából, Kérub, Addán és Immérből; de nem tudták megmondani ősháztájukat és eredetüket, vajon Izráelből valók-e:
62Delájá fiai, Tobijá fiai, Nekódá fiai; hatszáznegyvenkettő.
63És a papok közül Hobájá fiai, Hakkóc fiai; Barzillai fiai, aki a gileádi Barzillai leányai közül vett feleséget és azok nevéről neveztetett el.
64Ezek keresték nemzetséglevelüket, de az nem volt található; tehát kirekesztettek a papságból.
65És meghagyta nekik a helytartó, hogy ne egyenek a szentségek szentségéből; míg a pap az Urimhoz és Tummimhoz nem áll.
66Az egész gyülekezet együtt: negyvenkétezer-háromszázhatvan;
67szolgáikon és szolgálóikon kívül, akik hétezer-háromszázharmincheten voltak; volt nekik kétszáznegyvenöt énekesük és énekesnőjük is.
68Lovuk volt hétszázharminchat; öszvérük kétszáznegyvenöt;
69teve négyszázharmincöt; szamár hatezer-hétszázhúsz.
70És némelyek az ősháztáj-fők közül adakoztak a munkára: a helytartó adott a pénztárba ezer dárik aranyat, ötven hintőcsészét, ötszázharminc ujjas papi köntöst.
71Az ősháztáj-fők közül pedig adtak a munka-pénztárba húszezer dárik aranyat; és kétezer-kétszáz mína ezüstöt.
72És amit a többi nép adott, az húszezer dárik arany, kétezer mína ezüst; és hatvanhét ujjas papi köntös volt.
73Mikor a papok, a léviták, az ajtónállók, az énekesek, a népből valók, a templomszolgák, szóval az egész Izráel, letelepedtek a maguk városaiban;