1És kezdett nekik példázatokban beszélni. Szőlőt ültetett egy ember és körülvette sövénnyel, és ásott sajtóvályút, és épített tornyot; és kiadta azt szőlőműveseknek, és külföldre ment.
2És a maga idején szolgát küldött a szőlőművesekhez, hogy a szőlőművesektől szedjen be a szőlő gyümölcséből;
3azok pedig megfogván azt, megverték, és elküldték Úresen.
4És ismét másik szolgát küldött hozzájuk; és azt fejbe verték, és meggyalázták.
5És ismét másikat küldött, és azt megölték; és sok másokat, kiket megvertek, kiket megöltek.
6Mivel most már még egy volt neki, az ő szerelmes fia, elküldte azt is hozzájuk, utoljára, mondván: A fiamat meg fogják becsülni.
7Azok a szőlőművesek pedig azt mondták egymás közt: Ez az örökös, jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség.
8És megfogván őt, megölték, és kivetették a szőlőből.
9Mit cselekszik most már a szőlő ura? Eljön és elveszti a szőlőműveseket, és másoknak adja a szőlőt.
10Nem is olvastátok ezt az igét: Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegelet fejévé;
11az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeinkben?
12És szerették volna őt megfogni, de féltek a sokaságtól; mert megértették, hogy rájuk mondta a példázatot; tehát otthagyván őt, elmentek.
13És küldtek hozzá némelyeket a farizeusok és Heródes-pártiak közül, hogy fogják meg őt szóval.
14Azok pedig eljővén, azt mondták neki: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem törődöl senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, hanem igazán az Isten útját tanítod: szabad a császárnak adót fizetni vagy nem; fizessünk, vagy ne fizessünk?
15Ő pedig, tudva képmutatásukat, azt mondta nekik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam!
16Azok pedig vittek. És azt mondta nekik: Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig azt mondták neki: A császáré.
17És felelvén Jézus, azt mondta nekik: Adjátok meg, ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elcsodálkoztak őrajta.
18És jöttek hozzá szadduceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás; és megkérdezték őt, mondván:
19Mester, Mózes azt írta nekünk, hogy ha valakinek a fivére meghal, és feleséget hagy hátra, gyermekeket meg nem hagy, vegye el a fivére annak feleségét, és támasszon magot fivérének.
20Volt most már hét fivér, és az első feleséget vett, és úgy halt meg, hogy nem hagyott magot.
21Akkor a második vette el azt, és meghalt, és az sem hagyott magot,
22és a harmadik hasonlóképpen; és elvette azt mind a hét, és nem hagytak magot. Valamennyi után végül meghalt az asszony is.
23A feltámadáskor most már, mikor feltámadnak, melyiküknek lesz a felesége; mert mind a heten bírták őt feleségül?
24És felelvén Jézus, azt mondta nekik: Nem amiatt tévedtek-e, hogy nem ismeritek az Írásokat, sem az Istennek hatalmát?
25Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek; hanem úgy vannak, mint angyalok a mennyben.
26Ami pedig a halottakat illeti, hogy feltámadnak, nem olvastátok-e a Mózes könyvében a csipkebokornál hogyan mondja neki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene?
27Nem holtaké az Isten, hanem élők Istene; ti tehát nagyon tévedtek.
28És hozzámenvén egy az írástudók közül, aki hallotta őket veszekedni, látva, hogy azoknak jól megfelelt, megkérdezte őt: Melyik a legeslegelső parancsolat?
29Jézus pedig felelt neki: A legeslegelső parancsolat: Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk az Úr egyedül.
30És szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.
31És a második hasonló, ez: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Nagyobb ezeknél más parancsolat nincs.
32És azt mondta neki az írástudó: Helyes, Mester, igazán mondtad; mert egy az Isten és nincs kívüle más,
33és szeretni őt teljes szívből és teljes elméből és teljes lélekből és teljes erőből; és szeretni felebarátunkat, mint önmagunkat, több minden égő áldozatnál és az áldozatoknál.
34És Jézus látván, hogy okosan felelt, azt mondta neki: Nem messze vagy az Isten országától. És senki sem merte többé megkérdezni.
35És felelvén Jézus, azt mondta a templomban tanítván: Hogy mondják az írástudók, hogy Krisztus Dávidnak fia?
36Mert Dávid maga mondta a Szent Szellem által: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, míg ellenségeidet zsámolyul teszem lábaid alá.
37Maga Dávid tehát Urnak mondja őt, hát honnét fia neki? És a nagy sokaság örömest hallgatta őt.
38És azt mondta nekik tanításában: őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretik a hosszú ruhákban való járást, a köszöntéseket a piacokon,
39az első üléseket a gyülekezetekben, és a főhelyeket a lakomákon;
40akik megeszik az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoznak. Ezek súlyosabb ítéletet vesznek.
41És leülvén a persellyel átellenbe, nézte, hogyan tesz a sokaság pénzt a perselybe; és sok gazdag tett sokat.
42És jővén egy szegény özvegy is, tett két fillért, azaz egy krajcárt.
43Erre odahíván tanítványait, azt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy többet tett, mint mindazok, akik tettek a perselybe.
44Mert mind az ő feleslegükből tettek; ez pedig az ő szűkölködéséből, amije csak volt, mind oda tette, egész élését.