Mark 12
1 És kezdett nekik példázatokban beszélni. Szőlőt ültetett egy ember és körülvette sövénnyel, és ásott sajtóvályút, és épített tornyot; és kiadta azt szőlőműveseknek, és külföldre ment.
2 És a maga idején szolgát küldött a szőlőművesekhez, hogy a szőlőművesektől szedjen be a szőlő gyümölcséből;
3 azok pedig megfogván azt, megverték, és elküldték Úresen.
4 És ismét másik szolgát küldött hozzájuk; és azt fejbe verték, és meggyalázták.
5 És ismét másikat küldött, és azt megölték; és sok másokat, kiket megvertek, kiket megöltek.
6 Mivel most már még egy volt neki, az ő szerelmes fia, elküldte azt is hozzájuk, utoljára, mondván: A fiamat meg fogják becsülni.
7 Azok a szőlőművesek pedig azt mondták egymás közt: Ez az örökös, jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség.
8 És megfogván őt, megölték, és kivetették a szőlőből.
9 Mit cselekszik most már a szőlő ura? Eljön és elveszti a szőlőműveseket, és másoknak adja a szőlőt.
10 Nem is olvastátok ezt az igét: Amely követ az építők megvetettek, az lett a szegelet fejévé;
11 az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeinkben?
12 És szerették volna őt megfogni, de féltek a sokaságtól; mert megértették, hogy rájuk mondta a példázatot; tehát otthagyván őt, elmentek.
13 És küldtek hozzá némelyeket a farizeusok és Heródes-pártiak közül, hogy fogják meg őt szóval.
14 Azok pedig eljővén, azt mondták neki: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem törődöl senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, hanem igazán az Isten útját tanítod: szabad a császárnak adót fizetni vagy nem; fizessünk, vagy ne fizessünk?
15 Ő pedig, tudva képmutatásukat, azt mondta nekik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam!
16 Azok pedig vittek. És azt mondta nekik: Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig azt mondták neki: A császáré.
17 És felelvén Jézus, azt mondta nekik: Adjátok meg, ami a császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek. És elcsodálkoztak őrajta.
18 És jöttek hozzá szadduceusok, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás; és megkérdezték őt, mondván:
19 Mester, Mózes azt írta nekünk, hogy ha valakinek a fivére meghal, és feleséget hagy hátra, gyermekeket meg nem hagy, vegye el a fivére annak feleségét, és támasszon magot fivérének.
20 Volt most már hét fivér, és az első feleséget vett, és úgy halt meg, hogy nem hagyott magot.
21 Akkor a második vette el azt, és meghalt, és az sem hagyott magot,
22 és a harmadik hasonlóképpen; és elvette azt mind a hét, és nem hagytak magot. Valamennyi után végül meghalt az asszony is.
23 A feltámadáskor most már, mikor feltámadnak, melyiküknek lesz a felesége; mert mind a heten bírták őt feleségül?
24 És felelvén Jézus, azt mondta nekik: Nem amiatt tévedtek-e, hogy nem ismeritek az Írásokat, sem az Istennek hatalmát?
25 Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek; hanem úgy vannak, mint angyalok a mennyben.
26 Ami pedig a halottakat illeti, hogy feltámadnak, nem olvastátok-e a Mózes könyvében a csipkebokornál hogyan mondja neki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene?
27 Nem holtaké az Isten, hanem élők Istene; ti tehát nagyon tévedtek.
28 És hozzámenvén egy az írástudók közül, aki hallotta őket veszekedni, látva, hogy azoknak jól megfelelt, megkérdezte őt: Melyik a legeslegelső parancsolat?
29 Jézus pedig felelt neki: A legeslegelső parancsolat: Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk az Úr egyedül.
30 És szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.
31 És a második hasonló, ez: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Nagyobb ezeknél más parancsolat nincs.
32 És azt mondta neki az írástudó: Helyes, Mester, igazán mondtad; mert egy az Isten és nincs kívüle más,
33 és szeretni őt teljes szívből és teljes elméből és teljes lélekből és teljes erőből; és szeretni felebarátunkat, mint önmagunkat, több minden égő áldozatnál és az áldozatoknál.
34 És Jézus látván, hogy okosan felelt, azt mondta neki: Nem messze vagy az Isten országától. És senki sem merte többé megkérdezni.
35 És felelvén Jézus, azt mondta a templomban tanítván: Hogy mondják az írástudók, hogy Krisztus Dávidnak fia?
36 Mert Dávid maga mondta a Szent Szellem által: Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, míg ellenségeidet zsámolyul teszem lábaid alá.
37 Maga Dávid tehát Urnak mondja őt, hát honnét fia neki? És a nagy sokaság örömest hallgatta őt.
38 És azt mondta nekik tanításában: őrizkedjetek az írástudóktól, akik szeretik a hosszú ruhákban való járást, a köszöntéseket a piacokon,
39 az első üléseket a gyülekezetekben, és a főhelyeket a lakomákon;
40 akik megeszik az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoznak. Ezek súlyosabb ítéletet vesznek.
41 És leülvén a persellyel átellenbe, nézte, hogyan tesz a sokaság pénzt a perselybe; és sok gazdag tett sokat.
42 És jővén egy szegény özvegy is, tett két fillért, azaz egy krajcárt.
43 Erre odahíván tanítványait, azt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ez a szegény özvegy többet tett, mint mindazok, akik tettek a perselybe.
44 Mert mind az ő feleslegükből tettek; ez pedig az ő szűkölködéséből, amije csak volt, mind oda tette, egész élését.