1És lett az Úr szava Jónához, Amittai fiához, mondván:
2Kelj fel, menj el Ninivébe, abba a városba; és prédikálj ellene; mert gonoszságuk felhatott előmbe.
3De Jóna felkelt, hogy Tarsisba szökjék az Úr elől. És lement Jáfóba és talált egy Tarsisba menő hajót; annak megadta bérét, és felszállt rá, hogy
4Tarsisba menjen velük az Úr elől. De az Úr nagy szelet dobott a tengerre és nagy vihar lett a tengeren, úgyhogy a hajó készült összetörni.
5Akkor a hajósok megijedtek és kiáltoztak, ki-ki a maga Istenéhez; és a tengerbe dobták a holmit, ami a hajón volt, hogy megkönnyebbítsék vele. Jóna pedig lement a hajó legbensejébe, és lefeküdt, és mélyen aludt.
6És oda ment hozzá a hajóskapitány, és azt mondta neki: Mi az, mély alvó? Kelj fel, kiálts Istenedhez; talán gondol velünk az Isten, és nem veszünk el.
7Azután azt mondták egymásnak: Nosza vessünk sorsot, hogy megtudjuk, ki miatt van rajtunk ez a veszedelem. És mikor sorsot vetettek, a sors Jónára esett.
8Akkor azt mondták neki: Nosza mondd meg nekünk, aki miatt ez a veszedelem rajtunk van: mi a foglalkozásod, és honnét jössz, hol a hazád, és mely népből való vagy?
9És azt mondta nekik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét imádom én, aki a tengert és a szárazföldet alkotta.
10Erre megijedtek az emberek nagy félelemmel, és azt mondták neki: Mit csináltál? Ugyanis tudták az emberek, hogy az Úr elől szökik, mert megmondta nekik.
11És azt mondták neki: Mit csináljunk veled, hogy a tenger megnyugodjék tőlünk? Mert a tenger mindinkább viharzott.
12És azt mondta nekik: Fogjatok engem, és dobjatok a tengerbe, akkor megnyugszik a tenger tőletek; mert tudom én, hogy énmiattam van ez a nagy vihar rajtatok.
13Mikor aztán az emberek megpróbáltak visszaevezni a szárazföldre, de nem bírtak, mert a tenger egyre jobban viharzott ellenük:
14az Úrhoz kiáltottak, és azt mondták: Kérünk, ó Uram, el ne vesszünk ennek az embernek életéért, és ne tulajdoníts nekünk ártatlan vért, mert te, Uram, tetszésed szerint cselekedtél;
15és fogták Jónát, és beledobták a tengerbe. És elállt a tenger dühétől.
16Erre az emberek nagy félelemmel félték az Urat; és vágóáldozatot áldoztak az Úrnak, és fogadalmakat fogadtak.
17(2,1) És az Úr rendelt egy nagy halat, hogy nyelje el Jónát; és Jóna a hal hasában volt három nap és három éjjel.