1És ezek után Jézus Galileában járt-kelt; ugyanis nem akart Júdeában járni-kelni, mert a zsidók meg akarták őt ölni.
2De közel volt a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep;
3azt mondták tehát neki testvérei: Menj el innét, és eredj Júdeába, hogy tanítványaid is lássák dolgaidat, melyeket cselekszel.
4Hiszen senki sem titokban cselekszik valamit, ha azt akarja, hogy ő nyilvánosságban éljen; ha ilyeneket cselekszel, mutasd meg magadat a világnak.
5Tudniillik még a testvérei sem hittek benne.
6Azt mondta erre nekik Jézus: Az én időm még nincs itt; a ti időtök pedig mindig kész.
7Nem gyűlölhet titeket a világ; engem pedig gyűlöl, mert én teszek bizonyságot róla, hogy cselekedetei gonoszok.
8Ti menjetek fel az ünnepre, én még nem megyek fel erre az ünnepre, mert az én időm még nem telt be.
9Ezeket mondván pedig nekik, Galileában maradt.
10De amint testvérei felmentek, akkor ő is felment az ünnepre, nem nyilvánosan; hanem úgy mint titkon.
11A zsidók erre keresték őt az ünnepen, és mondták: Hol van ő?
12És nagy zúgás-búgás volt felőle a sokaságban; némelyek azt mondták, hogy jó ember; mások meg azt mondták, nem, hanem ámítja a népet.
13Senki mindazáltal nyíltan nem beszélt róla, a zsidóktól való félelem miatt.
14Mikor pedig már az ünnep közepén voltak, felment Jézus a templomba és tanított.
15És csodálkoztak a zsidók, mondván: Hogy tud ez írásokat, holott nem tanult ember?
16Felelt nekik Jézus, és azt mondta: Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki engem küldött.
17Ha valaki akarja az ő akaratát cselekedni, megismeri a tanításról, vajon Istentől van-e, vagy én magamtól beszélek.
18Aki magától beszél, a maga dicsőségét keresi; aki pedig annak dicsőségét keresi, aki küldte őt, az igaz, és abban nincsen hamisság.
19Nem Mózes adta nektek a törvényt? És senki közületek nem cselekszi a törvényt; miért akartok engem megölni?
20Felelt a sokaság, és azt mondta: Ördög van tebenned; ki akar téged megölni?
21Egy dolgot cselekedtem, és mind csodálkoztok rajta.
22Mózes adta nektek a körülmetélkedést (nem, hogy Mózestől van, hanem az atyáktól), és szombaton körülmetélitek az embert.
23Ha a körülmetélést felveheti az ember, hogy Mózes törvénye meg ne szegessék, reám haragusztok, hogy az egész embert egészségessé tettem szombaton?
24Ne ítéljetek látszat szerint, hanem igaz ítélettel ítéljetek.
25Azt mondták erre némelyek a jeruzsálemiek közül: Nem ez az, akit meg akarnak ölni?
26És íme nyíltan beszél, és semmit sem szólnak neki: talán bizony megismerték az elöljárók, hogy valóban ez a Krisztus?
27Csakhogy ezt tudják, honnét való; mikor pedig a Krisztus eljön, senki sem tudja, honnét való.
28Kiáltott erre Jézus a templomban tanítván, és azt mondta: Engem is ismertek, honnét való vagyok, azt is tudjátok; pedig én magamtól nem jöttem, hanem igazán van, aki engem küldött, akit ti nem ismertek;
29de én ismerem őt, mert őtőle vagyok, és ő küldött engem.
30Erre meg akarták őt fogni; és senki nem tette rá a kezét, mert még nem jött el az órája.
31A sokaság közül pedig sokan hittek benne, és azt mondták: A Krisztus, mikor eljön, vajon cselekszik-e több jelt, annál, mint amennyit ez cselekedett?
32A farizeusok hallották, hogy a sokaság ezeket suttogja róla; és a farizeusok és a főpapok szolgákat küldtek, hogy fogják meg őt.
33Azt mondta erre nekik Jézus: Még egy kevés ideig vagyok veletek, és elmegyek ahhoz, aki küldött engem.
34Kerestek majd engem, és nem találtok; és ahol én vagyok, ti oda nem jöhettek.
35Azt mondták erre a zsidók maguk közt: Hová akar ez menni, hogy mi őt nem találjuk meg? Talán a hellének közt levő szórványokba akar menni, és a helléneket tanítani?
36Micsoda beszéd ez, melyet mondott: Kerestek majd engem, és nem találtok; és ahol én vagyok, ti oda nem jöhettek?
37Az ünnep utolsó, nagy napján pedig felállt Jézus és felkiáltott, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én hozzám, és igyék!
38Aki énbennem hisz, mint az Írás mondja, élő víznek folyamai ömlenek annak bensejéből:
39Ezt pedig a Szellemről mondta, melyet veendők voltak azok, akik őbenne hittek; még ugyanis nem volt Szent Szellem, mert Jézus még nem dicsőíttetett meg.
40Sokan most már a sokaságból hallván ezt a beszédet, azt mondták: Valóban ez a próféta!
41Némelyek azt mondták: Ez a Krisztus; mások pedig azt mondták. Mert talán Galileából jön el a Krisztus?
42Nem azt mondja-e az Írás, hogy Dávid magvából és Bethlehemből, abból a helységből jön el a Krisztus, ahol Dávid volt?
43Szakadás lett erre a sokaságban őmiatta.
44Némelyek pedig közülük meg akarták őt fogni; de senki sem vetette rá kezeit.
45Elmentek most már a szolgák a főpapokhoz és farizeusokhoz; és azok azt mondták nekik: Miért nem hoztátok el őt?
46Feleltek a szolgák: Soha még úgy ember nem beszélt, mint ez az ember.
47Feleltek erre nekik a farizeusok: Talán ti is megtévelyedtetek?
48Vajon az elöljárók közül hitt-e benne valaki, vagy a farizeusok közül?
49De ez a sokaság, mely nem ismeri a törvényt, átkozott!
50Azt mondta nekik Nikodémus, az, aki éjjel ment hozzá, egy lévén őközülük:
51Vajon a mi törvényünk elítéli-e az embert, ha előbb ki nem hallgatja és meg nem tudja, mit tesz?
52Feleltek és azt mondták neki: Csak nem vagy te is Galileából való? Tudakozódjál és lásd meg, hogy próféta Galileából nem támadott.
53És elment ki-ki a maga házához.