John 11
1 Beteg volt pedig egy bizonyos Lázár Bethániából, Máriának és nővérének, Mártának falujából.
2 Mária pedig, akinek testvére, Lázár beteg volt, [az volt,] aki az Urat kenettel megkente, és hajával törölte meg lábait.
3 Hozzá küldtek tehát a nővérek, mondván: Uram, íme akit szeretsz, beteg.
4 Amint pedig Jézus hallotta, azt mondta: E betegség nem halálra, hanem az Isten dicsőségéért van, hogy dicsőíttessék általa az Isten Fia.
5 Szerette pedig Jézus Mártát és nővérét, és Lázárt.
6 Amint tehát meghallotta, hogy beteg, akkor azon a helyen maradt, ahol volt, két napig.
7 Azután mondta aztán tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába.
8 Azt mondták neki a tanítványok: Rabbi, most akartak téged megkövezni a zsidók, és megint odamégy?
9 Felelt Jézus: Nemde tizenkét órája van a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert e világ világosságát látja;
10 de ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert a világosság nincsen benne.
11 Ezeket mondta, és azután úgy szólt nekik: Lázár, a mi barátunk elaludt; de elmegyek, hogy felébresszem őt.
12 Azt mondták erre tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul.
13 Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de ők azt vélték, hogy az álom alvásáról mondta.
14 Akkor tehát nyíltan mondta nekik Jézus: Lázár meghalt.
15 És örülök értetek, hogy hisztek, mert nem voltam ott; de menjünk hozzá.
16 Azt mondta erre Tamás, aki Kettősnek mondatik, a tanítványtársaknak:
17 Menjünk mi is, hadd haljunk meg vele! Mikor most már Jézus megérkezett, úgy találta, hogy már négy napja volt a sírban.
18 Bethánia pedig közel volt Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamatnyira;
19 és a zsidók közül sokan mentek Mártáékhoz és Máriáékhoz, hogy vigasztalják őket testvérük felől.
20 Márta azonban, mikor hallotta, hogy Jézus jön, elébe ment; Mária pedig otthon ült.
21 Azt mondta tehát Márta Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én testvérem.
22 De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.
23 Azt mondta neki Jézus: Feltámad a te testvéred.
24 Azt mondta neki Márta: Tudom, hogy feltámad, a feltámadáskor az utolsó napon.
25 Azt mondta neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki énbennem hisz, ha meghal is,él;
26 és senki, aki él, és hisz énbennem, meg nem hal soha örökké. Hiszed-e ezt?
27 Azt mondta neki: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek a világra el kell jönni.
28 És ezeket mondván, elment és hívatta nővérét, Máriát titkon mondván: A Mester itt van, és hívat téged.
29 Az amint ezt hallotta, gyorsan felkelt és ment hozzá.
30 Jézus pedig még nem ment be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahova Márta elébe ment.
31 Amint most már a zsidók, akik vele voltak a házban és vigasztalták őt, látták, hogy Mária gyorsan felkelt és kiment, utána mentek, azt mondván: A sírhoz megy, hogy ott sírjon.
32 Mária pedig, amint oda ért, ahol Jézus volt, meglátván őt, lábaihoz borult, azt mondván neki: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg az én testvérem.
33 Jézus erre, amint látta, hogy ő sír és a vele jött zsidók sírnak, felzúdult szellemben, és felháborította magát,
34 és azt mondta: Hová tettétek őt? Azt mondták neki: Uram, jer és lásd!
35 Jézus könnyezett.
36 Azt mondták erre a zsidók: Íme, mennyire szerette őt!
37 Némelyek pedig azt mondták közülük: Nem megtehette volna-e ez, aki a vak szemeit megnyitotta, azt is, hogy az meg ne haljon?
38 Jézus erre, ismét felzúdulván magában, a sírhoz ment. Barlangsír volt pedig, és egy kő volt rátéve.
39 Azt mondta Jézus: Vegyétek le a követ. Azt mondta neki a halott nővére, Márta: Uram, már szaga van; mert negyednapi.
40 Azt mondta neki Jézus: Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?
41 Erre levették a követ. Jézus pedig felemelte szemeit, és azt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál engem.
42 Én tudtam is, hogy mindenkor meghallgatsz engem;de a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.
43 És ezeket mondván nagy hangon kiáltott: Lázár, jöjj ki!
44 És kijött a halott pólyákba kötött lábakkal és kezekkel, és orcája keszkenővel körülkötve. Azt mondta nekik Jézus: Oldozzátok fel őt, és hagyjátok menni.
45 Most már azok közül a zsidók közül, akik Máriához mentek és látták, amiket Jézus cselekedett, sokan hittek őbenne.
46 Némelyek pedig közülük elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik, amiket Jézus cselekedett.
47 Erre a főpapok és a farizeusok tanácsülést hívtak össze, és azt mondták: Mit tegyünk? Mert ez az ember sok jelt cselekszik.
48 Ha így hagyjuk őt, mindenki hinni fog benne; és eljönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, és a népet is.
49 Egy pedig közülük, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben, azt mondta nekik: a Ti nem tudtok semmit;
50 és nem gondoljátok meg, hogy jobb nekünk, hogy egy ember meghaljon a népért, és ne vesszen el az egész nemzet.
51 Ezt pedig magától nem mondta, hanem főpap lévén abban az esztendőben, próféciát mondott. Mert Jézusnak meg kellett halni a nemzetért;
52 és nemcsak a nemzetért, hanem hogy az Istennek elszéledt gyermekeit is összegyűjtse egybe.
53 Attól a naptól fogva most már tanácskoztak egymással, hogy őt megöljék.
54 Jézus most már nem járt-kelt többé nyilvánosan a zsidók közt, hanem elment onnét a sivataghoz közeli vidékre egy Efraim nevű városba, és ott időzött tanítványaival.
55 Közel volt pedig a zsidók húsvétja; és sokan felmentek Jeruzsálembe a vidékről húsvét előtt, hogy beszenteltessék magukat.
56 Keresték természetesen Jézust, és a templomban összeállva mondták: Mit gondoltok, talán nem jön fel az ünnepre?
57 Parancsot adtak ki tudniillik a főpapok és a farizeusok, hogy ha valaki tudja, hol van, jelentse fel, hogy megfogják őt.