1Kezdetben volt az ige, és az ige az Istennél volt, és Isten volt az ige.
2Ez volt kezdetben az Istennél.
3Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.
4Őbenne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.
5És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség azt nem fogadta be.
6Jött egy ember, Isten küldötte, neve annak János.
7Ez bizonyságtételre jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen őáltala.
8Nem az volt a világosság, hanem hogy bizonyságot tegyen a világosságról.
9Az igazi világosság, mely megvilágosít minden embert, eljött a világra.
10A világban volt, és a világ általa lett, és a világ őt meg nem ismerte.
11A sajátjába jött, és az övéi nem fogadták be őt.
12Valakik azonban befogadták őt, azoknak teljhatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, azoknak, akik hisznek az ő nevében;
13kik nem vérből, sem testi akaratból, sem férfiúi akaratból, hanem Istenből születtek.
14És az Ige testté lett, és köztünk lakozott, és láttuk dicsőségét, mint Atya Egyszülöttének dicsőségét, ki teljes kegyelemmel és igazsággal.
15János bizonyságot tett róla és kiáltott, mondván: Ez volt az, akiről azt mondtam: Aki utánam jön, megelőzött engem; mert előbb volt, mint én.
16És teljességéből mi mindnyájan vettünk, éspedig kegyelmet kegyelemért:
17mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett.
18Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, ki az Atya kebelében van, az jelentette ki.
19És ez a János bizonyságtétele, mikor a zsidók Jeruzsálemből papokat és lévitákat küldtek, hogy kérdezzék meg őt: Te ki vagy?
20És megvallotta és nem tagadta meg; és megvallotta: Nem én vagyok a Krisztus.
21És kérdezték tőle: Mi tehát? Illyés vagy te? És azt mondta: Nem vagyok. A próféta vagy te? És felelt: Nem.
22Azt mondták tehát neki: Ki vagy?; hogy feleletet adjunk azoknak, akik küldtek bennünket; mit mondasz magad felől?
23Azt mondta: Én vagyok a Kiáltó szó a sivatagban; az Úrnak útját egyengessétek el; mint Jesaja próféta mondta.
24És a küldöttek a farizeusok közül valók voltak.
25És megkérdezték őt, és azt mondták neki: Miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illyés, sem a próféta?
26Felelt nekik János, mondván: Én vízzel keresztelek; de közöttetek áll, akit ti nem ismertek,
27az, aki utánam jön, akinek én nem vagyok méltó, hogy megoldozzam a saruja szíját.
28Ezek Bethániában történtek a Jordánon túl, ahol János keresztelt.
29Másnap látta János, hogy Jézus őhozzá megy, és azt mondta: Íme az Isten báránya, ki elveszi a világ bűnét.
30Ez az akiről én azt mondtam, hogy utánam jön egy férfiú, aki engem megelőzött, mert előbb volt, mint én.
31És én nem ismertem őt, hanem hogy kijelentessék Izráelnek, azért jöttem én vízzel keresztelni.
32És bizonyságot tett János, mondván: Láttam, amint a Szellem mint egy galamb leszállt a mennyből, és rajta maradt.
33És én nem ismertem őt; hanem aki elküldött engem vízzel keresztelni, az mondta nekem: Akire látod, hogy a Szellem leszáll és rajta marad, az az, aki Szent Szellemmel keresztel.
34És én láttam és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia.
35Másnap ismét ott állt János, és tanítványai közül kettő,
36és rátekintvén Jézusra, amint járkált, azt mondta: Íme az Isten báránya!
37És a két tanítvány hallotta őt beszélni, és követte Jézust.
38Megfordulván pedig Jézus, és látván, hogy azok követik, azt mondta nekik:
39Mit kerestek? Azok pedig azt mondták neki: Rabbi (ami megmagyarázva azt teszi: Mester), hol lakol?
40Azt mondta nekik: Jertek és lássátok. Mentek és látták, hol lakik; és nála maradtak aznap; volt pedig mintegy tíz óra.
41András, a Simon Péter testvére volt az egyik a kettő közül, aki ezt hallotta Jánostól és követte őt.
42Ez találkozott először a saját testvérével, Simonnal, és azt mondta neki: Megtaláltuk a Messiást (ami megmagyarázva azt teszi: a Krisztus).
43És elvezette őt Jézushoz. Rátekintvén pedig Jézus, azt mondta: Te vagy Simon, a Jóna fia; téged Kéfának fognak hívni (ami megmagyarázva: Kőszikla).
44Másnap Jézus Galileába akart menni; és találkozott Fileppel, és azt mondta neki: Kövess engem.
45Filep pedig Bethsaidából, András és Péter városából való volt.
46Filep találkozott Nátánáellel, és azt mondta neki: Akiről írt Mózes a törvényben és a próféták, megtaláltuk, a názáreti Jézust, József fiát.
47És azt mondta neki Nátánáel: Názáretből jöhet valami jó? Azt mondta neki Filep: Jer és lásd.
48Látta Jézus, amint Nátánáel őhozzá megy, és azt mondta róla: Ímhol egy igazán izráelita, kiben nincs álnokság!
49Azt mondta neki Nátánáel: Honnét ismersz engem? Felelt Jézus és azt mondta neki: Mielőtt Filep hívott téged, láttalak, mikor a fügefa alatt voltál.
50Felelt Nátánáel és azt mondta neki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!
51Felelt Jézus és azt mondta neki: Mert azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobbat látsz.