1Erre szót emelt a témáni Elifáz, és azt mondta:
2Vajon kockázatos egy szó hozzád? Fáradt vagy; de szavait visszatartani ki bírná?
3Hiszen annyi embert leckéztettél, és lankadt kezet erősítettél;
4elbotlót emeltek fel szavaid, és roskadt térdet erősítettél meg:
5ha most rád kerül a sor, elfáradsz; ha téged illet, zavarba jössz?!
6Hát istenfélelmed nem bizalmad neked; nem reménységed jámbor életed?
7Emlékezzél csak, ki az, aki ártatlanul elveszett; és hol semmisültek meg igazak?
8Amint én láttam, akik a veszedelmet szántják; és akik a bajt vetik, azok aratják.
9Istennek egy leheletétől elvesznek; és haragjának egy fuvalmától végük van.
10Van oroszlánordítás és vadoroszlán-bőgés; de a fiatal oroszlánok fogai kitörtek:
11a vén oroszlán elvész zsákmány híján; és az oroszlánfiak elszélednek.
12Egyszer egy szó lopódzott hozzám, és fülem suttogást vett ki belőle;
13éjjeli látomásbeli gondolkodásokban, mikor mély álom száll az emberre.
14Félelem jött reám és reszketés, és megreszkettette csontjaim tömegét.
15És egy szellem suhant el előttem, felborzadt testem minden hajszála;
16és megállt, de nem ismerhettem fel arcát: egy alak szemeim előtt. Suttogó hangot hallottam:
17Vajon halandó lehet igazabb Istennél; vagy alkotójánál tisztább egy férfiú?
18Hiszen szolgáiban nem bízik, angyalaiban is hibát vesz észre;
19hát még a sárház-lakókban; kiknek fundamentuma a porban van; kiket szét lehet nyomni, mint a molyt?!
20Reggeltől estig összetörnek; anélkül, hogy valaki észrevenné, örökre elvesznek.
21Igen, kiszakad bennük sátorkötelük; meghalnak, de nem bölcsesség folytán.