Job 17
1 (16,23) Lelkem megtörött, napjaim kialudtak, a temető az enyém:
2 (1) hiszen csúfolódások vannak velem; és az ő patvarkodásaikon kell szememnek hálni.
3 (2) Óh vedd figyelembe, végy pártfogásba engem magadnál; ki az, aki velem kézbe csapna?
4 (3) Hiszen szívüket elrejtetted az értelemtől; tehát ne magasztald fel!
5 (4) Az örökségre barátokat jelent be; fiainak szemei pedig elsenyvednek:
6 (5) és engem kiállított példázatul a népeknek; és arculköpésnek kell lennem:
7 (6) úgyhogy a bosszúságtól kialudt a szemem; és tagjaim mind olyanok, mint az árnyék.
8 (7) Elszörnyednek az egyenesek az ilyenen; és az ártatlan a képmutató ellen lázad:
9 (8) de az igaz ember ragaszkodik útjához; és a tiszta kezű még erősebb lesz.
10 (9) Hanem azért térjetek csak vissza mind és jertek ide; és nem fogok köztetek bölcset találni.
11 (10) Napjaim elmúltak, terveim szét vannak tépve; szívem vagyonai!
12 (11) Az éjszakát nappallá teszik; közeli világossággá a sötétségből:
13 (12) ha remélek, másvilág a házam; a sötétségben vetettem ágyamat.
14 (13) A vermet nevezem atyámnak; anyámnak és nővéremnek a nyüvet.
15 (14) Hol van tehát az én reménységem; és az én reménységemet ki fogja meglátni?
16 (15) Leszállanak a másvilági részekbe; vagy velem együtt a porba süllyednek?