Job 16
1 Jób pedig felelt és azt mondta:
2 Hallottam efféléket, sokat; keserves vigasztalók vagytok mind.
3 Vége lesz-e szélbeszédeknek; vagy valami hajt téged, hogy tanúságot tégy?
4 Én is szívesen beszélnék úgy, mint ti, volnátok csak ti az én helyemben! Szavakat fűznék össze rátok; és ingatnám felettetek fejemet.
5 Erősítenélek benneteket számmal; és a részvét fékezné ajkaimat:
6 ha beszélnék, nem lenne féke fájdalmamnak; ha abbahagynám, hogy távozhatnék az el tőlem?
7 Csakhogy most engem fárasztott el; elpusztítottad egész gyülekezetemet!
8 És megragadtál engem úgy, hogy az bizonysággá lett, mely felállt ellenem: soványságom tesz ellenem tanúságot.
9 Haragja tép és támad engem, csikorgatja rám fogait; ellenségem villogtatja rám szemeit.
10 Kitátották rám szájukat, gyalázattal vertek arcul; mind összecsődültek reám.
11 Gonosznak szolgáltatott ki engem Isten; és istentelenek kezeire lökött engem.
12 Nyugodtan voltam és összetört engem, nyakszirten fogott és összezúzott engem; és céltáblául állított fel engem magának.
13 Körülvesznek engem nyilai, felhasítja veséimet kíméletlenül; a földre önti epémet.
14 Rés után rést szakít rajtam; reám rohan, mint egy hős.
15 Zsákruhát varrtam bőrömre; és a porban hentergettem szarvamat.
16 Orcáim sírástól gyulladtak; és pilláimon halálárnyéka van.
17 Pedig nincs erőszak kezeimen; és imádságom tiszta.
18 Oh föld, el ne takard véremet; és ne legyen megállása kiáltásomnak!
19 De most is ott van az égben az én tanúságom; és bizonyságom a magasságban.
20 Mikor kicsúfolnak barátaim; Istenhez sír fel a szemem.
21 Hogy tegyen igazat embernek Istennél; és ember fiának barátjával.
22 Hiszen kevés esztendő jön, mikor elmegyek az útra, melyről nem térek vissza.