1Felelt pedig Jób, és azt mondta:
2Hát valóban ti vagytok az emberek; és tiveletek kihal a bölcsesség!
3Nekem is van annyi eszem, mint nektek (nem vagyok én esendőbb nálatok); de kinél nincsenek ilyenfélék?
4Kacagás leszek barátom előtt, ha Istenhez kiáltok és meghallgat; kacagás az igaz, jámbor ember.
5A szerencsétlenségnek megvetés, a szerencsés ember gondolata szerint; a szilárdan álló szerint azoknak, kiknek lábai meginogtak;
6a dúlóknak nyugodt sátorok és biztonság az isteningerlőknek, annak, akinek kezébe adja Isten.
7És valóban, kérdezd csak meg a barmokat, és megtanítanak téged; az ég madarait, és megmondják neked:
8vagy panaszolj a földnek, és megtanít téged; és elbeszélik neked a tenger halai:
9ki ne tudná mindezek közül, hogy az Úr keze cselekedte ezt:
10kinek kezében van minden élő lelke és minden emberi test lehelete?
11Ugye, a szavakat a fül vizsgálja, és az ételnek az íny veszi ízét;
12az öregekben van bölcsesség, és a hosszú életben értelem?
13Őnála van a bölcsesség és hatalom; övé a tanács és értelem!
14Íme úgy ledönt, hogy az fel nem épül; úgy bezárja az embert, hogy nem nyílik meg neki.
15Íme úgy megfogja a vizeket, hogy szárazság lesz; és úgy nekiereszti őket, hogy felforgatják a földet.
16Őnála van az erő és lehetőség; övé a tévelygő és tévelyítő.
17Tanácsosokat mezítláb vitet; és bírókat megbolondít:
18A királyok rabkötelét feloldja; és kötelet köt az ő derekukra.
19Papokat mezítláb vitet; és őscsaládokat felforgat.
20A legbiztosabbaknál megakasztja a nyelvet; és a vének értelmét elveszi.
21Megvetést önt a nemesekre; és az erősek övét meglazítja.
22Mélységeket tár fel a sötétségből; és a világosságra hozza a halál árnyékát.
23Felemeli a nemzeteket és elveszti őket; kiterjeszti a nemzeteket és száműzi őket.
24A föld népe fejeinek elveszi eszét; és úttalan sivatagságba tévelyíti őket.
25(Tapogatnak a világtalan sötétségben; mert eltévelyítette őket, mint a részeget.)