1Erre a naamái Cófár felelt, és azt mondta:
2A szavak e tömegére ne legyen-e felelet; és e szájembernek igaza legyen-e?
3Ha fecsegéseidet elhallgatja az ember, kinevetsz, hogy nincs ki megszégyenítsen;
4és azt mondod: Tiszta az én tanom; és szeplőtelen vagyok szemeidben.
5Valójában pedig bárcsak Isten beszélne, és megnyitná hozzád ajkait:
6Ő megjelentené neked a bölcsesség titkait, mert kétszeresek a megértés tekintetében, és megtudnád, hogy elfelejteti veled Isten büntetésedet.
7Isten kikutatását eléred-e; és a Mindenható tökéletességéhez elérsz-e?
8Égi magasságok, - mit csinálsz? Mélyebb a másvilágnál, - mit tudsz?
9Hosszabb a földnél hossza, és szélesebb a tengernél.
10Ha elsuhan és bezár, és törvénybe hív, ki téríti őt vissza?
11Mert ő ismeri a semmi embereket; látja a veszedelmet, hát nem figyel?
12Itt Úres ember is eszessé lehet; vadszamár-csikó is emberré születhetik.
13Ha te elkészíted szívedet, és kiterjeszted hozzá kezeidet;
14ha bűn van kezeden, távolítsd el azt, és ne lakozzék sátorodban álnokság;
15bizony akkor felemelheted orcádat gáncs nélkül; és szilárdan állsz, nem kell félned.
16Bizony elfelejted te a viszontagságot; mint átfutó vízre emlékezel:
17és délnél fényesebben kel fel életpályád; mikor alkonyul, olyan lesz, mint a reggel.
18És bízol, mert van reménység; és biztonságban vetsz ágyat és fekszel le.
19És ha fekszel, nem lesz, ki felriasszon; de sokan hízelegnek neked.
20Az istentelenek szemei pedig elepednek, és a menekülés elvész előlük; reményük a lélek-kilehelés lesz.