1Bárcsak a fejem víz volna, és szemeim könnyforrások; hogy siratnám nappal és éjjel népem lányának elesettjeit!
2Bárcsak volna a sivatagban vándor szállásom, elhagynám az én népemet; és elmennék tőlük, mert mind házasságtörők, hitszegők gyülekezete.
3És hazugságra ajzották fel nyelvüket (az ő ujjukat), és nem hűségben erősödtek az országban, hanem gonoszról gonoszra haladtak, és engem nem ismernek, mond az Úr.
4Mindenki őrizkedjék barátjától, és egy testvérben se bízzatok; mert minden testvér csalva csal, és minden barát rágalmaz.
5És egyik a másikat kijátssza, és igazat nem szólnak; rászoktatták nyelvüket a hazug szóra, az elgörbítésben fáradnak.
6te lakásod álnokságnak közepette van; álnokságból vonakodnak engem megismerni, mond az Úr:
7ezért így mondta a Seregek Úra: íme én megolvasztom őket és megpróbálom őket, hogy mit kell tennem népem lánya miatt.
8Éles nyíl a nyelvük, álnokságot beszél; szájában béke, mikor barátjával beszél, bensejében pedig elhelyezi neki a lest.
9Hát ezekért ne látogassam meg őket, mond az Úr; vagy egy nemzeten, mely ilyen, ne álljon bosszút a lelkem?
10Siralmat és jajt emelek a hegyekre, és gyászdalt a sivatagi ligetekre, mert kiégtek, hogy nincs ki bennük járjon, és nem hallják nyájnak szavát; az ég madaraitól a baromig elmenekültek, elmentek.
11Jeruzsálemet pedig kőrakásokká teszem, sakálok tanyájává; és Júda városait pusztasággá teszem, lakatlanokká.
12Ki az a bölcs ember, aki megérti ezt, és akihez szólt az Úr szája, hogy megjelentse? Miért veszett el az ország, égett le, mint a sivatag, melyen senki sem jár?
13És azt mondta az Úr: Amiért elhagyták Tanításomat, melyet eléjük adtam; és nem hallgattak szavamra. És nem abban jártak;
14hanem jártak szívük makacssága után, és a baálok után, mire atyáik tanították őket.
15Ezért így mondta a Seregek Úra, Izráel Istene: íme én etetem őket, ezt a népet Úrömmel, és itatok velük méregvizet.
16És szétszórom őket a nemzetek közé, kiket nem ismertek ők, sem atyáik; és elküldöm utánuk a kardot, míg megsemmisítem őket.
17Így mondta a Seregek Úra: Figyeljetek, és hívjátok a siratóasszonyokat, hadd jöjjenek; és küldjetek a tudós asszonyokért, hadd jöjjenek,
18és siessenek, és emeljenek ránk jajszót; és áradjanak könnytől a szemeink, és szempilláink vízben ússzanak.
19Mert siralom szava hallatik Cionból: Hogy elpusztíttattunk, mint megszégyenültünk; hogy elhagytuk az országot, hogy széthányták hajlékainkat!
20Mert halljátok, asszonyok, az Úr szavát, és vegye be fületek szája beszédét; és tanítsatok leányaitoknak siralmat, és ki-ki barátnőjének gyászéneket:
21hogy felszállt a halál ablakainkba, bejött palotáinkba. Irtotta a csecsemőt az utcán, az ifjakat a tereken;
22[mondd: így van az Úr mondása!] és úgy hullott az ember-hulla, mint a ganéj a mező színén, és mint a kéve az arató után, és nincs, aki összegyűjtse.
23Így mondta az Úr: Bölcs ne dicsekedjék bölcsességével, és ne dicsekedjék az erős erejével, ne dicsekedjék gazdag gazdagságával;
24hanem ezzel dicsekedjék, aki dicsekszik: hogy bölcs, és ismer engem, hogy én vagyok az Úr; ki kegyelmet és ítéletet cselekszem, és igazságot a földön. Mert ezekben telik kedvem, mond az Úr.
25Íme, napok jönnek, mond az Úr; és meglátogatok minden előbőrös körülmetéltet:
26Egyiptomot és Júdát, és Edomot és Ammon fiait és Móábot. És minden nyírt halántékúakat, akik a sivatagban laknak; mert a pogányok mind körülmetéletlenek, Izráel egész háza pedig körülmetéletlen szívű.