1Menekítsetek, Benjámin fiai, el Jeruzsálemből! És Tekoában fújjátok meg a kÚrtöt, és Bét Ha-Keremen emeljetek jelt. Mert veszedelem tekint le északról, és nagy összeroppanás
2a legkedvesebbre és legkényesebbre, gondolom, Cion lányára.
3Őhozzá jönnek a pásztorok és nyájaik, sátrakat ütnek ellene körül [ki-ki a maga részén legel]:
4szenteljetek ellene háborút; keljetek fel, és vonuljunk fel délben. Jaj nekünk, mert hanyatlott a nap, és nyúlnak az este árnyai.
5Keljetek fel, és vonuljunk fel éjjel, és romboljuk le palotáit.
6[Mert így mondta a Seregek Úra:] Vágjátok ki fáját, és hányjatok töltést Jeruzsálem ellen; ez a város az, melyet a büntetés ér, mely csupa elnyomás a bensejében:
7mint a kút bugyogtatja vizét, úgy bugyogtatja gonoszságát; erőszak és pusztítás hallatik benne, folyton betegség és vereség van előttem.
8Térj eszedre, Jeruzsálem, hogy el ne iszamodjék a lelkem tőled; hogy pusztasággá ne tegyelek, nem-lakott földdé.
9Így mondta a Seregek Úra: Böngészvén megböngésszétek, mint a szőlőt, Izráel maradványát: ismételten fordítsd kezedet, mint a szÚretelő, a kosarakra.
10Kihez beszéljek hát, és kit óvjak, hogy meghallják? Íme körülmetéletlen a fülük, és nem bírnak figyelmezni. Íme az Úr beszéde csúfsággá lett nekik, nem gyönyörködnek benne.
11És tele vagyok az Úr haragjával, elfáradtam hordozni. Öntsd a csecsemőre az utcán és az ifjak körére egyetemben: mert férfi is, asszony is megfogatik, öreg a teljes korúval.
12És házaik az idegenekre szállanak, mezők és asszonyok egyetemben; mert kinyújtom kezemet az ország lakosaira, mond az Úr:
13mert a kicsinyektől fogva a nagyokig mindnyájan nyereséghajhászók. És a prófétáktól fogva a papokig mindnyájan csalást űznek:
14és úgy gyógyítják népem lányának romlását könnyűszerrel, hogy azt mondják: Békesség, Békesség; és nincsen békesség.
15Megszégyenültek, mert undokságot tettek? Sem egyáltalán szégyent nem éreznek, sem pirulni nem tudnak. Ezért az elesendők között fognak elesni; abban az időben, mikor meglátogatom őket, összeomlanak, azt mondja az Úr.
16Így mondta az Úr: Álljatok az utakra és lássátok, és kérdezősködjetek az ősi ösvények felől: Melyik a jónak útja? És ha azon jártok, találtok nyugodalmat lelketeknek. És azt mondták: Nem járunk.
17Akkor állítottam fölétek őrállókat: Figyelmezzetek a kÚrt szavára! És azt mondták: Nem figyelmezünk.
18Ezért halljátok meg, nemzetek, és ismerd meg, közönség, ami bennük van.
19Halld meg, föld: íme én hozok veszedelmet erre a népre, gondolataik gyümölcséül; mert szavaimra nem figyelmeztek, és tanításomat éppen megvetették.
20Minek nekem tömjén, mely Sebából jön, és az illatos nád távoli országból? Égőáldozataitok nincsenek tetszésemre, és vágó áldozataitok nem kedvesek nekem.
21Ezért így mondta az Úr: íme én teszek botrányköveket ez elé a nép elé; és megbotlanak bennük atyák és fiak, szomszéd és felebarátja együtt vesznek el.
22Így mondta az Úr: íme nép jön észak földjéről, és nagy nemzet támad a föld zugaiból. [41-42]
23Íjat és dárdát ragadnak, kegyetlenek és nem irgalmaznak. Hangjuk, mint a tenger, zúg, és lovakon nyargalnak; felsorakozva mint egy ember a harcra ellened, Cion leánya.
24Hallottuk a hírét, elernyedtek kezeink; szűkölés fogott el bennünket, vajúdás, mint a szülő nőt.
25Ne menjetek ki a mezőre, és az úton ne járjatok; mert ellenség kardja, félelem van mindenfelől.
26Népem lánya, öltözz zsákba, és fetrengj hamuban; egyetlenért való gyászt csinálj magadnak, keserves elsiratást. [Mert hirtelen eljön ránk a pusztító.]
27Aranykutatóvá tettelek népemben [aranykőzet nélkül]; hogy ismerd meg és vizsgáld meg útjukat.
28Mindnyájan pártos pártütők, rágalmazók, vas és réz, valamennyien elvetemültek ők.
29Míg meghevül a fújtató a tűztől, kész az ólom; ő hiába tisztál tisztítva, a gonoszok nem válnak el.
30Megvetett ezüstnek nevezik őket, mert az Úr megvetette őket.