Jeremiah 52KIB

1Huszonegy éves volt Cidkijjá, mikor királlyá lett, és tizenegy évig uralkodott Jeruzsálemben; és anyja neve Hamutál volt, Jirmejá leánya Libnából.

2És azt cselekedte, ami rossz az Úr szemeiben; egészen úgy, mint Jójákim cselekedett.

3Mert az Úr haragja folytán annyira jutott a dolog Jeruzsálemben és Júdában, hogy elvetette őket színe elől; és Cidkijjá fellázadt Babilónia királya ellen.

4És akkor, uralkodásának kilencedik évében, a tizedik hónapban, a hónap tizedikén megérkezett Nabukadneccár babilóniai király maga és egész serege Jeruzsálem ellen és tábort ütöttek körülötte, és őrtornyot építettek ellene köröskörül.

5És ostrom alatt volt a város Cidkijjá király tizenegyedik évéig.

6A negyedik hónapban, a hónap kilencedikén, mikor oly erős lett az éhség a városban, hogy a föld népének nem volt kenyere;

7betörték a várost, mire az egész hadinép megfutott, és kimentek a városból éjjel a két kőfal között levő kapu után, mely a király kertjén van, a város körül pedig káldok voltak kereken; és elmentek a síkság útjára.

8És a káld sereg űzőbe vette a királyt, és Jerikó síkságán utolérték Cidkijját; de egész serege szétszóródott mellőle.

9És megfogták a királyt, és felvitték őt a babilóniai királyhoz Riblába, Hamát földére; és ítéletet mondott felette.

10És levágatta a babilóniai király Cidkijjá fiait a szemei előtt; és Júda összes fejedelmeit is levágatta Riblában.

11Cidkijjá szemeit pedig megvakíttatta; és bilincsbe verték őt, és elvitte őt Babilónia királya Babilonba, és a tömlöcbe tette őt halála napjáig.

12Az ötödik hónapban pedig, a hónap tizedikén, ez volt Nabukadneccár babilóniai király uralkodásának tizenkilencedik éve, Jeruzsálembe érkezett Nabuzaradán testőrparancsnok, a babilóniai király szolgája.

13És felégette az Úr házát és a királyi palotát, és Jeruzsálem minden házát; és minden nagy házat felégetett tűzzel.

14Jeruzsálem kőfalait pedig körül lerombolta az egész káld sereg, mely a testőrparancsnokkal volt.

15És [a nép gyámoltalanaiból, és] a nép maradványát, mely megmaradt a városban, és az elpártolókat, akik a babilóniai királyhoz pártoltak, és a mesteremberek maradványát; fogságra vitte Nabuzaradán testőrparancsnok.

16És az ország gyámoltalanaiból hagyott Nabuzaradán testőrparancsok: szőlőmunkásoknak és szántóvetőknek.

17És a rézoszlopokat, melyek az Úr házában voltak, és az állványokat meg a réztengert, melyek az Úr házában voltak, összetörték a káldok; és azok rezét mind elvitték Babilóniába.

18Elvitték az üstöket is, lapátokat is, késeket is, a hintőcsészéket is, a csészéket is, egyáltalán minden rézedényt, mellyel szolgálatot végeztek.

19A tálakat is és a serpenyőket és a hintőcsészéket és az üstöket és a gyertyatartókat és a csészéket és szilkéket, ami arany arany, és ami ezüst ezüst, elvitte a testőrparancsnok.

20A két oszlopnak, az egy tengernek és a tizenkét rézökörnek [amelyek az állványok alatt voltak], melyeket Salamon csináltatott az Úr házának; megmérhetetlen súlyú volt mindezeknek a műtárgyaknak a reze.

21Ami az oszlopokat illeti, tizennyolc sing volt az egyik oszlop magassága, és tizenkét sing zsinór érte körül, vastagsága pedig négyujjnyi, Úres;

22és rézpárta volt rajta, és az egyik párta magassága öt sing, és csipkézet és gránátalmák a pártán körül, mind rézből; ilyenek voltak a másik oszlopnál is a gránátalmák.

23És kilencvenhat gránátalma volt szél iránt; összesen száz gránátalma volt a csipkézeten körül.

24És elvitte a testőrparancsnok Szerája főpapot és Cefanja másodpapot, és a három küszöbőrt.

25És elvitt a városból egy kamarást, aki tiszttartó volt a harcosok felett, és hetet a király belső emberei közül, akik a városban találtattak, és a hadvezér íródeákját, aki a föld népét sorozta; és hatvan embert a föld népéből, akik bent találtattak a városban.

26És fogta őket Nabuzaradán testőrparancsnok; és elvitte őket a babilóniai király elé Riblába.

27A babilóniai király pedig levágatta őket és megölte őket Riblában, Hamát országában. Így ment fogságba Júda a maga földjéről.

28Ez az a nép, melyet fogságra vitt Nabukadneccár: a hetedik esztendőben háromezer és huszonhárom júdai;

29Nabukadneccár tizennyolcadik esztendejében Jeruzsálemből nyolcszázharminckét lélek;

30Nabukadneccár huszonharmadik esztendejében fogságra vitt Nabuzaradán testőrparancsnok hétszáznegyvenöt júdai lelket; összesen négyezer és hatszáz lélek.

31Történt pedig Jójákim júdai király fogságának harminchetedik évében, a tizenkettedik hónapban, a hónap huszonötödikén, hogy Evil-Merodák babilóniai király, trónra léptének évében, felemelte Jójákim júdai király fejét, és kihozta őt a börtönből.

32És jóságosan beszélt vele; székét pedig feljebb tette azoknak a királyoknak a székénél, akik vele voltak Babilóniában.

33És kicserélte rabruháit; és mindig őelőtte evett kenyeret, élete minden napján.

34Ami pedig élelmét illeti, állandó élelmet szolgáltattak ki neki a babilóniai király részéről minden nap az arra a napra valót, halála napjáig; élete minden napjában.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Jeremiah 52.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.