1Beh leült magában a nagynépű város, olyanná lett, mint egy özvegy! Nagy a nemzetek között, úrnő tartományokon: adófizető lett!
2Sírva sír éjszaka, könnyes az orcája, nincs, ki vigasztalja minden szeretői közül; barátai mind megcsalták, ellenségeivé lettek.
3Számkivetésbe ment Júda a nyomor és nagy szolgaság elől, a pogányok közt telepedett le, nem talált nyugvóhelyet; minden üldözője utoléri őt a nyomorúságok között.
4Cion útjai gyászolnak, mert nincsenek ünnepre jövők, kapui mind pusztán állnak, papjai sóhajtoznak; hajadonai búsulnak, ő pedig? - jaj neki!
5Ellenségei fővé lettek, gyűlölői boldogok, mert az Úr megbúsította őt vétkei sokasága miatt; kisdedei fogságra mennek ellenségei előtt.
6És eltávozott Cion leányától minden dicsősége; fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, melyek nem találnak legelőt, és mennek erőtlenül az üldöző előtt.
7Jeruzsálem nyomorúsága napjaira gondol, és hajléktalanjaira, mindazokra a drágaságokra, amik voltak az ősi napokban, mikor összeomlott népe ellenség kezétől, és nem volt, ki őt megsegítse. [Ellenségek látták, kacagtak megsemmisítésén.]
8Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, ezért lett utálattá; akik tisztelték, mind lenézték, mert látták meztelenségét. Ő pedig sóhajtoz, és hátrafordul.
9Tisztátlansága uszályán van, nem gondolta meg a végét. Csodálatosan alásüllyedt, nincs ki vigasztalja. Lásd meg, Uram, nyomoromat, mert az ellenség nagyzol.
10Kezét nyújtotta az ellenség minden drágaságaira; mert látta, pogányok mentek be az ő szentélyébe, kikre nézve azt parancsoltad, kikre nézve azt parancsoltad, ne menjenek be gyülekezetedbe.
11Egész népe sóhajtoz, kenyeret keresnek, drágaságaikat ételért adják, hogy megéledjenek: Lásd meg Uram, és tekintsd meg, mily lenézett lettem!
12Semmi nektek, minden úton járók? Tekintsétek meg és lássátok! Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam, amely rajtam esett; mellyel megszomorított engem az Úr haragja hevének napján?
13A magasságból tüzet küldött csontjaimra, és letiporta; hálót vetett ki lábaimnak, hátrafordított engem, pusztasággá tett engem, egész nap beteggé.
14Iga van felszerelve bűneimből, keze által fonódnak össze, fel vannak téve a nyakamra; letörte erőmet: olyanok kezébe adott engem az Úr, kik előtt nem tudok megállni.
15Mind elvetette az Úr az én erőseimet énbennem, ünnepet hirdetett ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóban tapossa meg az Úr a hajadont, Júda lányát.
16[Ezek miatt sír az én szemem, szemem víztől árad, mert eltávozott tőlem a vigasztaló, Lelkem üdítője: fiaim pusztulásra jutottak, mert erőt vett az ellenség.
17Kiterjeszti Cion a kezeit, nincs vigasztalója, kirendelte az Úr Jákóbnak ellenségeit körül; Jeruzsálem az ő szemeikben utálattá lett.
18Neki van igaza, az Úrnak, mert szája ellen lázadtam; de ó halljátok, minden népek, és lássátok fájdalmamat: hajadonaim és ifjaim elmentek a fogságba.
19Kiáltottam szeretőimnek, ők megcsaltak engem, papjaim és véneim a városban múltak ki: míg eledelt kerestek maguknak, hogy megéledjenek.
20Lásd, Uram, hogy szorongok, benső részeim felforrtak, szívem megfordult bensőmben, mert lázadva lázadó voltam: kint a kard rabolt gyermeket, bent maga a halál.
21Hallották, hogy én sóhajtok: „Nincs vigasztalóm!\; ellenségeim mind hallották veszedelmemet, örültek, hogy te tetted; ha elhozod a napot, melyet hirdettél, ők lesznek úgy, mint én.
22Jusson elődbe minden gonoszságuk, és cselekedjél velük, amiképpen énvelem cselekedtél minden bűnömért; mert sok az én sóhajtozásom, és a szívem beteg.