1Beh felhőbe vonta haragjával az Úr Cion lányát, Levetette égből földre Izráel dicsőségét; és nem gondolt lábai zsámolyával haragjának napján!
2Elnyelte az Úr, nem kímélte Jákób minden hajlékát, erődeit ledöntötte haragjában Júda leányának; földre terítette, megfertőztette a királyságot és fejedelmeit.
3Levágta a harag hevében Izráel minden szarvát, hátrafordította jobb kezét az ellenség előtt; és égett Jákóbban, mint a tűz, láng, mely mindenfelől eszik.
4Felvonta íját, mint egy ellenség, felállt jobbjával, mint egy támadó, és megölt mindent, mi a szemnek kedves; Cion leányának sátorára kiöntötte haragját, mint a tüzet.
5Olyanná lett az Úr, mint egy ellenség, elnyelte Izráelt, elnyelte minden palotáit, lerontotta erődeit; és megsokasította Júda leányában a sóhajtást és jajgatást.
6És letiporta sátorát, mint a kertet, elpusztította gyülekezetét; elfeledtetett az Úr Cionban ünnepet és szombatot, és megvetett haragja hevében királyt és papot.
7Elvetette az Úr oltárát, megvetette szentélyét, ellenség kezébe szolgáltatta palotái kőfalait; kieresztik hangjukat az Úr házában, mint ünnepi napon.
8Elgondolta az Úr, hogy lerontja Cion lányának kőfalát: kifeszítette a zsinórt, nem vonta vissza kezét a pusztítástól; és gyászol bástya és kőfal, együtt szomorkodnak.
9Kapui a földbe süllyedtek, elvesztette és letörte reteszeit; királya és fejedelmei a pogányok közt vannak, nincs Tanítás, prófétái sem találnak látást az Úrnál.
10A földre ültek, elnémultak Cion lányának vénei, port hánytak fel a fejükre, zsákot öveztek fel; a földre hajtották le fejüket Jeruzsálem hajadonai.
11Elsenyvednek szemeim a könnyektől, felforrnak belső részeim, a földre omlik a májam népem lányának romlásán; mikor kisded és csecsemő alél el a város utcáin.
12Anyjuknak azt mondják: Hol van kenyér és bor?; mikor elalélnak, mint egy sebesült, a város utcáin, mikor kilehelik lelküket anyjuk ölében.
13Mi példát, mi hasonlatot mondjak neked, Jeruzsálem leánya, mit vessek veled egybe, hogy megvigasztaljalak, Cion lányának hajadona? Mert nagy a te romlásod, mint a tenger, ki gyógyíthat meg téged?
14A te prófétáid láttak neked hazugságot és ízetlenséget, és nem fedték fel bűneidet, hogy megfordítsák sorsodat; hanem láttak neked ítélethirdetéseket, hazugságot és számkivetést.
15Összecsapják feletted kezüket az útra járók mind, csúfolnak és csóválják fejüket Jeruzsálem lányán: hát ez a város [melyről azt mondják] a tökéletes szépség, az egész föld öröme?
16Feltátották rád szájukat ellenségeid mind, csúfoltak, csikorgatták fogukat, azt mondták: Elnyeltük! Bizony ez a nap az, amit vártunk, megértük, megláttuk!
17[Megcselekedte az Úr, amit gondolt, elvégezte mondását, amit az ősi napokban elrendelt, rombolt és nem kímélt; és megvidámította rajtad gyűlölődet, és felemelte ellenségeid szavát.
18Kiáltott szívük az Úrhoz, Ő, Cion lányának kőfala! Ontsd a könnyed, mint a patak, nappal és éjjel, ne engedj pihenést magadnak, ne szűnjön meg szemed bogara.
19Kelj fel, kiálts fel éjszaka az őrváltások kezdetén, öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt; emeld fel hozzá kezeidet kisdedeid életéért! [Akik alélnak az éhségtől hozzá kezeidet minden utcaszegleten.]
20Lásd meg, Uram, és tekintsd meg, kivel cselekedtél így! Hát kell-e, hogy anyák megegyék gyümölcsüket, dédelgetett kisdedeiket, vagy hogy megölessék az Úr szentélyében pap és próféta?
21A földön feküdtek az utcákon ifjú és öreg, hajadonaim és ifjaim kard által estek el: öldököltél haragod napján, öltél kíméletlenül.
22Előszólítottad, mint egy ünnepnapra, félelmeimet mindenfelől; és nem volt az Úr haragjának napján megmenekült és szabadult: akiket dédelgettem és felneveltem, ellenség emésztette el őket.