1Én vagyok a nyomorúságlátott ember haragjának vesszeje miatt.
2Engem hajtott és vezetett sötétségben és nem világosságban.
3Csak reám fordítja ismételten a kezét egész nap.
4Megavulttá tette húsomat és bőrömet, összetörte csontjaimat.
5Körülépített engem és bekerített méreggel és fáradsággal.
6Sötétségek közé telepített engem, mint az örökös holtakat.
7Körülfalazott, hogy ki nem mehetek, nehéz láncot tett rám.
8Ha kiáltok és könyörgök is, megakasztja imádságomat.
9Elfalazta útjaimat faragott kővel, ösvényemet elgörbítette.
10Olyan volt ő nekem, mint medve a lesben, oroszlán a rejtekben.
11Utjaimat elforgatta, és összetört engem, pusztává tett engem.
12Felvonta íját és kiállított engem céltáblául a nyílnak.
13Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.
14Nevetség lettem egész népem előtt, és gúnydaluk egész nap.
15Jól tartott engem keserűségekkel, megrészegített engem Úrömmel.
16Kitörte fogaimat kavicsban, a hamuba gázolt engem.
17És elvetette lelkemet a békétől, elfelejtettem a jót.
18És azt mondtam: Elveszett erőm, és reményem az Úrtól.
19Emlékezzél meg nyomoromról és hontalanságomról, az Úrömről és méregről.
20Emlékezvén emlékezik és meghajol bennem a lelkem.
21Ezt veszem a szívemre, azért remélek.
22Az Úrnak nagy kegyelme, hogy nincs végünk, mert nem ért véget irgalmassága;
23megújul reggelenként, nagy az ő hűsége!
24Az én részem az Úr, azt mondja lelkem, azért benne bízom.
25Jó az Úr azoknak, akik várják őt, a léleknek, mely keresi őt.
26Jó várni és csendességben lenni mind az Úrnak szabadításáig.
27Jó a férfiúnak hogy igát hordozzon ifjúságában.
28Üljön magában és hallgasson, ha ráteszik.
29Tegye a porba száját, talán van reménység.
30Aki megüti, nyújtsa neki arcát, lakjék jól gyalázattal.
31Mert nem vet el örökre az Úr.
32Mert ha megszomorít, irgalmaz is kegyelmének nagysága szerint.
33Mert nem szívéből nyomorgatja és búsítja az emberfiakat.
34Hogy lábbal tiporják a föld minden foglyait;
35hogy elcsavarják az ember jogát a Magasságos színe előtt;
36hogy kiforgatják az embert perében: az Úr azt nem látja?
37Ki az, aki „mondta és meglett\, az Úr nem parancsolta?
38Nem a Magasságos szájából jön ki a rossz és a jó?
39Mit panaszkodik élő ember, ki-ki a maga büntetéséért?
40Vizsgáljuk meg útjainkat és kutassuk ki, és térjünk meg az Úrhoz.
41Emeljük fel szívünket kézen Istenhez az égbe.
42Mi vétkeztünk és fellázadtunk; te nem bocsátottál meg.
43Haragba burkolóztál és üldöztél minket, öltél, nem kíméltél.
44Felhőbe burkolóztál be, hogy át ne menjen az imádság.
45Söpredékké és utálattá tettél minket a népek között.
46Feltátotta reánk száját minden ellenségünk.
47Félelem és verem jutott nekünk, a pusztítás és a romlás.
48Vízpatakoktól árad szemem népem lányának romlásán.
49Szemem patakzik és nem szűnik szünös-szüntelen.
50Míg le nem tekint és meg nem lát az Úr az egekből.
51Szemem fájdalmat okoz lelkemnek városom minden leányáért.
52Vadászva vadásztak engem, mint a madarat, akik ellenségeim ok nélkül.
53Verembe vágták életemet, és követ hajítottak rám.
54Eláradtak a vizek fejemen, azt mondtam: Kivágattam.
55Segítségül hívtam nevedet, Uram, a verem legmélyéről.
56Hangomat hallottad, ne rejtsd el füledet könnyítésemre, kiáltásomra.
57Közeledtél, amely nap kiáltottam, azt mondtad: Ne félj!
58Kiperelted Uram, lelkem perét, megváltottad életemet.
59Láttad, Uram, elnyomatásomat, ítéld meg igazságomat.
60Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatukat.
61Hallottad gyalázkodásukat, Uram, minden ellenem való gondolatukat.
62Ellenfeleim ajkait és tervezgetésüket ellenem egész nap;
63leültüket, felkeltüket tekintsd meg; én vagyok az ő gúnydaluk.
64Fizess nekik, Uram, megtorlással kezeik munkája szerint.
65Adj nekik szívbeli vakságot, átkodul reájuk.
66Üldözd haraggal és pusztítsd ki őket az Úr ege alól.