Lamentations 3
1 Én vagyok a nyomorúságlátott ember haragjának vesszeje miatt.
2 Engem hajtott és vezetett sötétségben és nem világosságban.
3 Csak reám fordítja ismételten a kezét egész nap.
4 Megavulttá tette húsomat és bőrömet, összetörte csontjaimat.
5 Körülépített engem és bekerített méreggel és fáradsággal.
6 Sötétségek közé telepített engem, mint az örökös holtakat.
7 Körülfalazott, hogy ki nem mehetek, nehéz láncot tett rám.
8 Ha kiáltok és könyörgök is, megakasztja imádságomat.
9 Elfalazta útjaimat faragott kővel, ösvényemet elgörbítette.
10 Olyan volt ő nekem, mint medve a lesben, oroszlán a rejtekben.
11 Utjaimat elforgatta, és összetört engem, pusztává tett engem.
12 Felvonta íját és kiállított engem céltáblául a nyílnak.
13 Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.
14 Nevetség lettem egész népem előtt, és gúnydaluk egész nap.
15 Jól tartott engem keserűségekkel, megrészegített engem Úrömmel.
16 Kitörte fogaimat kavicsban, a hamuba gázolt engem.
17 És elvetette lelkemet a békétől, elfelejtettem a jót.
18 És azt mondtam: Elveszett erőm, és reményem az Úrtól.
19 Emlékezzél meg nyomoromról és hontalanságomról, az Úrömről és méregről.
20 Emlékezvén emlékezik és meghajol bennem a lelkem.
21 Ezt veszem a szívemre, azért remélek.
22 Az Úrnak nagy kegyelme, hogy nincs végünk, mert nem ért véget irgalmassága;
23 megújul reggelenként, nagy az ő hűsége!
24 Az én részem az Úr, azt mondja lelkem, azért benne bízom.
25 Jó az Úr azoknak, akik várják őt, a léleknek, mely keresi őt.
26 Jó várni és csendességben lenni mind az Úrnak szabadításáig.
27 Jó a férfiúnak hogy igát hordozzon ifjúságában.
28 Üljön magában és hallgasson, ha ráteszik.
29 Tegye a porba száját, talán van reménység.
30 Aki megüti, nyújtsa neki arcát, lakjék jól gyalázattal.
31 Mert nem vet el örökre az Úr.
32 Mert ha megszomorít, irgalmaz is kegyelmének nagysága szerint.
33 Mert nem szívéből nyomorgatja és búsítja az emberfiakat.
34 Hogy lábbal tiporják a föld minden foglyait;
35 hogy elcsavarják az ember jogát a Magasságos színe előtt;
36 hogy kiforgatják az embert perében: az Úr azt nem látja?
37 Ki az, aki „mondta és meglett\, az Úr nem parancsolta?
38 Nem a Magasságos szájából jön ki a rossz és a jó?
39 Mit panaszkodik élő ember, ki-ki a maga büntetéséért?
40 Vizsgáljuk meg útjainkat és kutassuk ki, és térjünk meg az Úrhoz.
41 Emeljük fel szívünket kézen Istenhez az égbe.
42 Mi vétkeztünk és fellázadtunk; te nem bocsátottál meg.
43 Haragba burkolóztál és üldöztél minket, öltél, nem kíméltél.
44 Felhőbe burkolóztál be, hogy át ne menjen az imádság.
45 Söpredékké és utálattá tettél minket a népek között.
46 Feltátotta reánk száját minden ellenségünk.
47 Félelem és verem jutott nekünk, a pusztítás és a romlás.
48 Vízpatakoktól árad szemem népem lányának romlásán.
49 Szemem patakzik és nem szűnik szünös-szüntelen.
50 Míg le nem tekint és meg nem lát az Úr az egekből.
51 Szemem fájdalmat okoz lelkemnek városom minden leányáért.
52 Vadászva vadásztak engem, mint a madarat, akik ellenségeim ok nélkül.
53 Verembe vágták életemet, és követ hajítottak rám.
54 Eláradtak a vizek fejemen, azt mondtam: Kivágattam.
55 Segítségül hívtam nevedet, Uram, a verem legmélyéről.
56 Hangomat hallottad, ne rejtsd el füledet könnyítésemre, kiáltásomra.
57 Közeledtél, amely nap kiáltottam, azt mondtad: Ne félj!
58 Kiperelted Uram, lelkem perét, megváltottad életemet.
59 Láttad, Uram, elnyomatásomat, ítéld meg igazságomat.
60 Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatukat.
61 Hallottad gyalázkodásukat, Uram, minden ellenem való gondolatukat.
62 Ellenfeleim ajkait és tervezgetésüket ellenem egész nap;
63 leültüket, felkeltüket tekintsd meg; én vagyok az ő gúnydaluk.
64 Fizess nekik, Uram, megtorlással kezeik munkája szerint.
65 Adj nekik szívbeli vakságot, átkodul reájuk.
66 Üldözd haraggal és pusztítsd ki őket az Úr ege alól.