1Ha megtérsz, Izráel, mond az Úr, hozzám térhetsz; és ha eltávolítod undokságaidat előlem, meg nem inogsz.
2És ha híven esküszöl: „Él az Úr\, joggal és igazán: vele áldakoznak a nemzetek és vele dicsekszenek.
3Mert így mondta az Úr Júda embereinek és Jeruzsálemnek: Törjetek magatoknak új szántást, és ne vessetek tövisek közé.
4Metélkedjetek körül az Úrnak, és távolítsátok el szívetek előbőrét, Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai: nehogy kimenjen, mint a tűz, haragom, és égjen olthatatlanul cselekedeteitek gonoszsága miatt.
5Jelentsétek Júdában és Jeruzsálemben, hirdessétek és mondjátok, fújjatok kÚrtöt az országban, kiáltsatok teli torokkal: És mondjátok: Gyűljetek össze, és menjünk a megerősített városokba:
6emeljetek zászlót Cion felé, menekítsetek, meg ne álljatok! Mert veszedelmet hozok én északról, és nagy összeroppanást:
7oroszlán jött fel bozótjából, és néppusztító kerekedett fel. Kijött lakhelyéről, hogy pusztasággá tegye földedet; városaid leromboltassanak, hogy ne legyen lakosuk.
8Ezért öltözzetek zsákruhákba, gyászoljatok és jajgassatok; mert nem fordul vissza tőlünk az Úr haragjának heve.
9És lesz azon a napon, mond az Úr, elvész a király szíve és a fejedelmek szíve; és elámulnak a papok, és a próféták csodálkoznak.
10És azt mondtam: Jaj, Uram, én Uram, valóban megcsalván megcsaltad ezt a népet és Jeruzsálemet, azt mondván: Békességetek lesz nektek; és lelkünkig ért a kard!
11Abban az időben azt mondják e népnek és Jeruzsálemnek: Hő szél van a tisztásokon a sivatagban népem leányának útján. Nem szóráshoz, nem szeleléshez;
12teljes szél jön ezektől reám: most én is ítéletet mondok felettük!
13Íme felvonul, mint a felhők, szekerei, mint a forgószél, gyorsabbak a sasoknál lovai; jaj nekünk, mert elvesztünk!
14Mosd meg a gonoszságtól szívedet, Jeruzsálem, hogy megtartassál; meddig tanyáznak még kebledben a te bűnös gondolataid?
15Mert hallga, hírnök jön Dánból; és vészhír-hozó Efraim hegyéről:
16adjátok tudtára a nemzeteknek ezennel, hirdessétek Jeruzsálem felől: Őrszemek jönnek a távoli országból; és megeresztik a hangjukat Júda városai felett:
17mint mezei őrök, álltak reá körül; mert fellázadt ellenem, mond az Úr.
18Utad és cselekedeteid eredményezték neked ezeket; ez a te gonoszságod, bizony keserű, bizony szívedig ért!
19Keblem, keblem, reszketnem kell; oh, szívem falai! Háborog bennem a szívem, nem hallgathatok! Mert kÚrt szavát hallottad lelkem, hadi riadót:
20összeomlás összeomlást ér; bizony elpusztult az egész ország! Hirtelen elpusztultak sátoraim; e pillanat alatt kárpitjaim:
21meddig kell még zászlót látnom, kÚrtszót hallanom?
22Mert bolond az én népem, engem nem ismernek; esztelen fiak ők, és nem értelmesek ők: bölcsek ők a rossztevésre, de jót tenni nem tudnak.
23Láttam a földet, és íme puszta és Úres; és az egeket, és nincs világosságuk.
24Láttam a hegyeket, és íme rengettek; és a halmokat, mind ingadoztak.
25Láttam, és íme nem volt ember; és az ég madarai mind elszálltak.
26Láttam, és íme a termőföld sivatag volt, és városai mind leromboltattak. [Az Úr előtt és haragjának heve előtt.]
27Mert így mondta az Úr: Pusztasággá legyen az egész ország; de végét nem vetem.
28Ezen gyászoljon a föld, és boruljon be az ég ott fent; azért mert szólottam, gondoltam és nem bántam meg, és nem térek vissza tőle.
29A lovas és íjlövő hangjától fut az egész város; bemennek a sűrűségekbe, és felmásznak a sziklákra. Minden város elhagyatott, és senki sem lakik bennük:
30és te, elpusztított, mit fogsz csinálni? Ha bíborba öltözöl, ha arany ékszereket raksz fel, ha széthasítod dárdannyal a szemedet: hiába szépíted magadat. Megvetnek téged szeretőid; éltedet keresik.
31Mert mint egy vajúdó hangját hallom, mint egy először szülő szűkölését: Cion leányának hangját, amint piheg, kiterjeszti kezeit: ó jaj nekem, mert kimerült lelkem a gyilkosok előtt!